Szilvási Ildikó
Háziállatok a falon

Aki szereti a vadászatot, az bizonyára szívesen elidőzik egy trófeagyűjtemény darabjai között. Van, aki többre tart egy agancsot a falon, mint az élő állaton, és persze van olyan is, aki illemből megszemléli a vadászterem ékességét, ám a trófea mögött mást is lát: azt a gyönyörű szarvast, amely bika erejével egykor uralta az erdőt, és szépségével a bőgés idején magára vonta a figyelmet. Látja a puskát is, szinte hallja eldördülni a fegyvert, lehuppanni az állatot, szaladni a szimatoló vadászkutyát, majd elégedetten a vadászt a tetem mellett. 
De mi van azokkal az ékességekkel, amelyek nem vadonélő állatok fejkoronái voltak egykor, hanem tulajdonosaik nemrég házunk táján biztosították megélhetésünket? Velük más a helyzet. Őket talán jobban sajnáljuk, hiszen testközelben éltek velünk évekig; életünk részei voltak, etettük, itattuk valamennyit, a legtöbbjének nevet is adtunk - így aztán egy „belőlük” öszszerakott gyűjtemény megtekintése alkalmával hosszabb ideig időzünk el, a múlt emlékei között kutatva.

Kiscsepregi Ákos trófeagyűjteményével. Egyedülálló csontkollekció Fotó: Sz. I.

Így voltam ezzel én is, amikor a Bács-Kiskun megyei nagyközség, Mélykút polgármesterének otthonában jártam, és Kiscsepregi Ákos büszkén mutatta - saját bevallása szerint - az ország legnagyobb háziállat-trófeákból álló magángyűjteményét. Úgy tűnik, a garázst már kinőtte a 140 darabos kollekció, melynek fele bika, azon belül merinókosok, racka- és aszkánkosok szarvai ékesítik az itteni falakat. Körülbelül 40-50-re tehető a kecsketrófeák száma, úgy 8-10 képviseli a magyar szürke marhát. Ebből azonban csak egyetlen szarv származik egy bivalytehéntől - nehéz hozzájutni az effajta ritkasághoz.
- Mégis vajon mi késztette arra, hogy épp a háziállatok díszeit gyűjtse egy fedél alá? - kérdeztük a polgármestert.
- Gyerekkorom óta szeretem az állatokat, vonzódom a természetes anyagokhoz: a gyapjúhoz, a fához, a csonthoz. Tanyán nevelkedtem, ahol sok háziállat vett körül, így aztán a pályaválasztáskor sem sokat gondolkodtam: állattenyésztő agrárszakmérnök lettem.
- Úgy tudom, hivatásos vadász a képesítése - mégsem jár vadászni -, a háziállatok trófeáit pedig mégis gyűjti. Miért nem inkább a szarvasagancs iránt áhítozik?
- Amikor megszereztem a vadászképesítésemet, jelentkeztem egy vadásztársaságba. Miután nem voltam párttag, nem lehettem vadász. Ez nagy csalódást okozott nekem, többé nem próbálkoztam, nem is akartam már vadászni. Egyébként is jobban szeretem a háziállatokat.
A polgármester az egyetem elvégzése után Mélykúton, a helyi tsz-nél helyezkedett el, amelyhez több terület tartozott. Ahogy járta a tanyákat, sok szép szarvú állatot látott. Bikákkal és kecskékkel kezdte el a gyűjtést, aztán a szenvedély kiterjedt az őshonos magyar fajtákra, vagyis a rackajuhra és a magyar szürke marhára is.
- Tizenhárom éve vagyok polgármester, jól ismerem a környék elöljáróságait. Amikor dolgom van valamelyik községben, mindig megkérem a helyi polgármestert, hozzon össze a postással, a kéményseprőssel és az állatorvossal. Ők hárman szinte minden házhoz bejáratosak. A postás hivatalból, a kéményseprő kötelességből, az állatorvos pedig szükségből. Ők tudják, hogy melyik háznál milyen állat van, vagy van-e valakinek ilyen feleslegessé vált trófeája. Kifaggatom őket, aztán felkeresem az illetőt - alkudozunk. Van, aki eladja a szarvat, mert szüksége van a pénzre, de van olyan is, aki odaajándékozza, mert ő úgysem gyűjti, az én gyűjteményemet pedig gazdagítja. Van olyan is, aki az egész fejet odaadja, de van, aki csak a szarvat. Valahogy így sokasodott meg a garázs falán a látnivaló. 
- Mi az, ami miatt leginkább vonzódik ehhez a hobbihoz?
- A trófeák szépsége lenyűgöz, valahányszor rájuk nézek…
- De a vadon élő szarvasoké szerintem épp olyan gyönyörűek, mint a háziállatoké.
- Igen, valóban. Mégis, úgy vélem, olyan gazdag változatosság nincs bennük, mint amit rejt például a kosok szarva. A fesztávolság különböző méretei mellett (a két szarv közötti távolság) a csigáknak más és más a „dugóhúzója” (csavarása), a csigavonal sűrűsége. Például az egyik legnagyobb szarv a gyűjteményemben másfél méteres terpeszű, egy másik pedig 32 centiméteres körméretű - csodálatos darabok.
Nézelődve a garázsban nem csak trófeákra akad az ember. A járulékos hobbi pár éve alakult ki. Megtalálni itt minden háziállat tartásához szükséges eszközt. Vannak jármok, juhászkampók, fokosok, csengők, kolompok, bikacsökök, zablák és kengyelek. A polgármester ezeket hasonló módon szerzi be, mint a fejdíszeket. Ezenkívül foglalkozik kecske- és birkabőrök kikészítésével, de az élő állatok szépségét is közelről élvezheti: az ősi magyar rackából van egy húsz juhból álló kis nyája.
- Úgy gondolom, kár, hogy kevesen látják nemcsak az agancsokat, de az eszközöket és a nyájat is. Mindhárom értékes kincs, amelyeket mintha elrejtene a külvilág elől… 
- Először is a gyűjteményem egy részét szívesen eladnám, csak az a baj, hogy mindig a legszebb példányaimra akadnak vevők. Minőségi javítást szeretnék elérni annak érdekében, hogy egy pályázatnak megfeleljek. A cél: egy olyan épületet létrehozni, ahol az ősi magyar fajtákat mutatnám be. Az alsó szinten lennének az élő állatok, ugyanennek az építménynek a galériájában pedig felsorakoztatnám a trófeákat és az állattartáshoz szükséges eszközöket. Ha ez nem sikerül, akkor jó lenne a községben létrehozni egy falumúzeumot, ahol persze sok más mellett ez a gyűjtemény is közönség elé kerülhetne… 
- Hogyan lehet összeegyeztetni a hobbit a foglalkozással?
- Nehezen megy a gyűjtés. Foglalkozásomból eredően nem nagyon érek rá ezzel törődni. Épp ezért kevesen tudnak rólam, így nem találnak rám azok, akik ebben segítségemre lehetnének. Sokat kellene járnom a vidéket - erre nincs időm, főleg arra nincs, hogy az ország más tájaira is eljussak.