Kevesebb parti, több aggodalom jellemezte a világ gazdasági és politikai elitjének davosi Világgazdasági Fórumát. A kétezer résztvevő hangulatát beárnyékolta az iraki konfliktus háborús megoldásától és a gazdasági recessziótól való félelem, valamint a kiélezett észak-atlanti kapcsolatok. A példátlan biztonsági intézkedésektől kísért fórum fő célja a bizalom helyreállítása volt a 2002-es év könyvviteli botrányait, sikkasztásait, tőzsdei mélyrepüléseit és a recesszió fenyegetését követően.
A davosi konferenciaközpont medencéjének úszó színpadán idén nem húzták a talpalávalót, miután a hagyományos szombat esti szmokingos-nagyestélyis gálát lefújták a szervezők. „Egy nagy parti nem volna helyénvaló jelen pillanatban. Nem illene a hangulathoz” - indokolta a döntést a Reutersnek a fórum alapítója, Klaus Schwab. A köztudottan informális davosi eseményről idén hiányoztak a pazar, zenés-táncos vacsorák; a lehengerlő gazdagság átadta a helyét egy valamelyest befelé forduló hangulatnak. Az óriáscégek vezetői szerint nehéz év elé néz a világgazdaság, fellendülésre jobbára csak a második félévben van remény. Bill Gates idén még egyáltalán nem számít az informatikai kiadások növekedésére, a British American Tobacco elnöke pedig úgy nyilatkozott, hogy nehéz derűsnek lenni, amikor nehezen tervezhető, kemény év áll előttünk.
De bármilyen gazdasági témáról esett is szó, újra és újra felmerült a kérdés: mi lesz Irakkal? Ez alól egyedül az iraki témájú tanácskozások képeztek kivételt. Az OPEC elnökének és a szaúd-arábiai energiaügyi miniszternek, azaz az olajkészlet legnagyobb befolyású urainak a megbeszélése ugyanis az orosz kőolajvezetékek harmadlagos témája felé terelődött, s amikor az iraki ellenzék képviselői a poszt-szaddámi Irak esélyeit latolgatták, a terem félig üres volt.
Colin Powell amerikai külügyminiszter davosi beszédében ismét felszólította Szaddám Huszeint, hogy tárjon fel mindent az iraki fegyverkezésről, és kijelentette, országa kész akár egyedül is fellépni Bagdad ellen, bár nem tart attól, hogy Washington erre kényszerülne. A szövetségesek és az ENSZ határozott fellépését sürgetve a külügyminiszter megjegyezte: a tétlenségre nem lehet mentség a multilateralizmus.
Az általános komor hangulat egyik oka éppen az iraki kérdés miatt hűvös észak-atlanti viszony volt - amit alapos megbeszélések után az európai és amerikai vezetők vissza is helyeztek a mélyhűtőbe. Jól jellemzi a hangulatot egy, a kongresszusi terem bejáratánál elhelyezett karikatúra, amelyen Bush elnök közli egyik munkatársával, hogy az amerikaiak kilencven százaléka vezetőváltást szeretne Irakban. Mire a kolléga válaszol: „És az európaiak kilencven százaléka vezetőváltást szeretne Amerikában.”
John Aschcroft amerikai igazságügy-miniszter kiemelte, az amerikai politikusok meghallgatni, figyelni és tanulni érkeztek a svájci síparadicsomba. Erre azonban kevés lehetőségük volt, mivel számos európai (francia és német) delegált az utolsó pillanatban lemondta részvételét, spanyol és olasz részről pedig alacsony szintű volt a képviselet. A kiélezett amerikai-európai viszony legjobb indulattal szemlélve sem segíti a megoldást, kevesebb jóindulattal nézve pedig egyenesen veszélyes. Egyes vélemények szerint az a következtetés vonható le belőle, hogy igen eltérő értékek alapján cselekszenek az óceán két partján, mások szerint csupán a hangvétel és a taktika különbözik. Peter Brabeck, a világ legnagyobb élelmiszeripari cégcsoportja, a Nestlé SA vezére azt mondta: „Az USA elleni konfrontáció érzése nagyon erős volt, az én ízlésemnek egyértelműen túl erős.”
A Világgazdasági Fórumon konkrét találgatások is születtek az Irak elleni háború mikéntjéről. A Reutersnek nevük elhallgatásával nyilatkozó magas rangú források szerint a legvalószínűbb forgatókönyv a következő: az Egyesült Államok március elejéig ad majd haladékot az ENSZ fegyverzetellenőreinek az iraki vizsgálódásra, majd március második felében a Biztonsági Tanács hozzájárulásával és európai szövetségesek részvételével történik a fegyveres beavatkozás. Az időjárási viszonyok állítólag április végéig alkalmasak a háborúra. Kulcskérdés marad Törökország szerepvállalása: egyrészt innen indíthatóak amerikai szárazföldi egységek az észak-iraki olajkutak biztosítására, másrészt Ankara esetleges fegyveres beavatkozása egy független kurd állam létrejöttének megakadályozása érdekében erőteljes adu a török kormány kezében.
A tanácskozások egyébként több száz rendőr, háromszáz biztonsági őr, ezerötszáz katona, összesen több mint háromezer fős biztonsági személyzet vigyázó szemei előtt folytak. Bár komolyabb veszély nem mutatkozott, a térséget két, éles fegyverzettel felszerelt vadászgép őrizte, vízágyúk, könnygázgránátok álltak készenlétben a rendbontások megfékezésére, egyes hoteleket szögesdróttal vettek körül. A globalizációellenes tüntetés békésen folyt, gondot a motozást megtagadó, magukat a vasúti kocsikban leláncoló aktivisták jelentettek, akik akadályozták a közlekedést.
Vajon mi is volt Davos hozadéka? Vannak, akik szerződéssel a zsebükben utaztak haza, mások névjegykártyákkal kitömve, a leglényegesebbek mégis az új ötletek, felvetések. Például szolgálnak a brazil elnök, Lula de Silva javaslatai arra, hogy miként lehet a kapitalizmus előnyeit szélesebb rétegek számára elérhetővé tenni, vagy az a figyelmeztetés, hogy ha Európa nem kíván az USA legjobb barátja lenni, majd Kína lép a helyére; esetleg az argentin elnök véleménye, miszerint a globalizáció akkor mondható majd sikeresnek, ha nem lesz szükség a mostanihoz hasonló biztonsági intézkedésekre.