A napokban közzétett nemzetközi elemzések szerint hazánkban még korán sem ért véget az úgynevezett „kamatháború”. Valóban, a múlt év vége óta beáramlott eurómennyiség miatt legutóbb a kereskedelmi bankok csökkentették betéti kamataikat 4-5 százaléknyira. Ezzel pedig még jobban visszafogják a lakosság amúgy is gyenge megtakarítási hajlandóságát, és módosítják a befektetési szokásaikat. Az előrejelzések szerint, az uniós csatlakozás közelsége is csak erősíti a januári „forró tőkéhez” hasonló pénzbeáramlásokat, növelve ezzel a gazdaságban lévő érték nélküli pénzmennyiséget és ezáltal az inflációs feszültséget is.
A külföldi elemzők egybehangzóan győztesnek tartják a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), mivel ki tudta védeni a további forinterősödésre játszó spekulánsok támadásait.
A fentiekre reagálva, Detrekői László, a CIB Értékpapír Rt. vezető elemzője kijelentette, nem várhatóak az előbbiekhez hasonló erejű spekulatív rohamok, ehhez ugyanis friss tőkére volna szükség.
Ő azonban úgy látja, akik eddig „belekóstoltak” a sáv szélén tanyázó forintba, azoknak már van egy pár száz millió eurós veszteségük is emiatt. A spekulánsok eddigi veszteségei pedig elriasztják az újabb potenciális befektetőket.
Ezek a folyamatok, ha időszakosan is, de módosítják a befektetői szokásokat. A sorozatos kereskedelmi banki kamatcsökkentések egyenes következménye, hogy most már egyre kevésbé éri meg bankbetétekbe helyezni a pénzünket. A hazai sajtóban közzétett „jóslatok” szerint az emberek preferenciái inkább a kockázatosabb befektetések irányába fognak elmozdulni. Detrekői azonban int a részvényekre való drasztikus áttéréstől, mondván, a közelgő iraki háború miatt az átlagnál kockázatosabbá vált ez a befektetési forma. A CIB elemzője inkább a kivárás taktikáját javasolja a magánbefektetőknek, a hirtelen irányváltások helyett. Úgy látja, a kereskedelmi banki kamatok esése is csak időleges, hosszú távon egyáltalán nem lehet tartós. Ha megszűnik ez a hatalmas likviditásbőség, akkor feljebb kerülhetnek a kamatok is - mondja.
A befektetési tendenciákkal kapcsolatban egy nemzetközileg is elismert, magyarországi pénzügyi tanácsadó cég vezetője nevetségesnek nevezte a manapság igen divatos „Fektessen be nálunk, mert…!” jelmondatokkal népszerűsített befektetési csomagokat. Állítása szerint az ilyen befektetésekhez az esetek többségében nem mutatnak részletes, hosszú távú kockázatelemzést. Legalábbis nem olyat, ami alapján egy laikus befektető körültekintően mérlegelni tudna. A rideg valóság az - mondja -, hogy csak az ehhez hasonló hirdetések és mindenféle szakújságok adatai alapján nem lehet eldönteni, hogy melyik lesz hosszú távon a legsikeresebb befektetési forma a tőzsdén. Aki azt állítja, hogy tudja, hogyan fognak változni az árfolya-mok, egyszerűen nem mond igazat. A piacon rengeteg az információs bemenet, a kimenetelek megjósolásának esélye viszont pusztán 50-50 százalék - jellemzi a tőzsdét a szakértő.
Egyetlen alaptézis létezik ebben a piaci kereskedésben: aki nagyobb nyereséget akar, annak nagyobb kockázatot kell vállalnia. Másik szomorú ténye a piacnak, hogy a tőzsdézők csupán öt százaléka mondhatja azt, hogy hosszú időn keresztül igazán nagy sikereket ért el. Ennek tükrében nem feltétlenül ajánlja a laikus átlagpolgároknak a komoly volumenű tőzsdézést.
Ám, ha valaki ennek ellenére is értékpapírokba kívánja fektetni a pénzét, annak a következőt javasolja: a befektető első és legfontosabb feladata megtalálni a jó szakembert. Szakember pedig nem az, akinek névjegyén az áll, hogy bróker, hanem az, aki már meggazdagodott az üzletei révén. Szakember az, aki döntéseit nem ad hoc módon, hanem egy előre kidolgozott, lefektetett befektetési stratégia alapján hozza. A sikert pedig nem feltétlenül a hosszú távon produkált átlaghozam mutatja, hanem jóval inkább a nyereséggörbe alakja. Ez nem más, mint a maximális tőkevisszaeséshez arányított hozam. Szerencsés esetben pedig ennek hosszú távú görbéje nem úgy fest, mint „a cápa fogsora”. Az, hogy kiből lesz „szakember”, nem a diplomák számától függ - oszlatja el illúzióinkat -, hanem attól, hogy szereti-e ezt a munkát, és hajlandó e napi 24 órát ennek szentelni, azaz hogy valóban elhivatott-e. A legendás „piacverők” polgári foglalkozásukat tekintve, olykor a benzinkutasok és a papírsepregetők közül kerültek ki. Ők valójában az „agy a háttérben”, ők adják a megbízásokat a brókereknek és a dílereknek, akik maguk nem adnak tanácsot, hanem pusztán végrehajtók. „Ha a dílerek és a brókerek jó tanácsokat tudnának adni, akkor már ők is rég kereskednének…” - mondják sokszor némi cinizmussal. A tanácsadó szerint hazánkban jelenleg nincs ilyen számottevő kereskedőréteg. A magánbefektetések dilemmája tehát nálunk nem a „kamatháborúknál”, hanem valahol itt kezdődik.