Hetek - VII. évfolyam, 5. szám, 2003. január 31

Izgalmas, fordulatos, olykor drámai események zajlottak a gazdasági élet berkeiben az elmúlt hónapokban. Az új kormány intézkedéseivel jelentősen hozzájárult az érzelmi hullámzáshoz. A 100 napos program pontjai sokaknak kellemes emléket jelentenek még több hónap elteltével is, ugyanakkor fiskális következményei még a makrogazdasághoz nem értők számra is meglehetősen ijesztőek. A közelmúltban újra felütötte fejét a már elfelejtett „rém”, az elbocsátási hullám. A szakavatottak nem köntörfalaznak, mint mondják, nincs ugyan ok a pánikra, de a cégbezárások minden bizonnyal tovább folytatódnak - de azért hozzáteszik, ez nem lesz akkora volumenű, mint a rendszerváltás éveiben volt. Eközben a kormány halkan jelezte, ne várjunk az előző évekhez hasonló nagyságú béremelést, a szinten tartásra kell berendezkednünk. Miközben a politika az önkormányzati választásokkal és az uniós csatlakozás előkészületeivel volt elfoglalva, újabb feszültséggóc alakult ki, s egyre hangosabbá vált a vállalkozók jajveszékelése a túlzottan erőssé váló forint káros hatásai miatt. Hamar átterelődött a hangsúly a monetáris politikára, céltáblává vált a jegybankelnök, a forint eközben tovább erősödött. A külföldi befektetők spekulációira csak később derült fény, amikor teljes szélességben „támadást” intéztek a forint ellen. Ilyen eddig még nem volt. A szakemberek jelzik, csak csatát nyert a jegybank, háborút nem. Szerencsésnek mondható, hogy a radikális jobboldali pártok nem használják ki a helyzetet, hogy multi-, karvalytőke- és globalizációellenes szólamokkal harsogják tele az étert.

A politikusok sietnek hangsúlyozni, nem lesz szükség újabb Bokros-csomagra, sem ehhez hasonló szigorú megszorításokra. De az egekbe szökött költségvetési hiány miatt nem várható az előző évekhez hasonló béremelés, elmaradnak a beígért autópályaépítések, vállalkozásfejlesztési támogatások, infra-strukturális fejlesztések. Mert nincs rá pénz. Persze nincs kilátásban gazdasági válság, nem söpör el bennünket a most kialakulófélben lévő elbocsátási hullám, nem ugrik meg újra az infláció, és kezelhető a költségvetés hiánya - hangoztatják a politikusok és a gazdasági szakemberek egyaránt, de azért az utóbbiak hozzáteszik, jobb lenne visszafogni a költekezést, a meggondolatlan hitelfelvételeket, és minél többet félretenni a jövedelmünkből.
Manapság, amikor már kézzelfogható közelségbe került az európai uniós csatlakozás, egyszerre tör ránk az öröm és a szorongás. Túl közel van, de még túl keveset tudunk. Milyen változásokat, előnyöket és hátrányokat hoz el a várva várt nap? S ami leginkább érdekel mindannyiunkat, hogyan befolyásolja a tagság az életszínvonal emelkedését?

Az aktuális kormányzat felelőssége, hogy 2004. után a társadalom többsége kerüljön a nyertes oldalra. De nem véletlen a legfrissebb felmérésekből sugárzó magyaros aggodalom, hiszen a rendszerváltást követő megrázkódtatások után hosszú évek múltán éppen most, az elmúlt egy-két évben kezdett a tömegek számára is érezhetően növekedni az életszínvonal. A 2000. évi 1,5 százalékos reálbérnövekedés 2001-ben 6,4 százalékra emelkedett. Az Orbán-kormány családokat támogató adókedvezmény-rendszere megérintette a középrétegeket. Átfogóbb változásokat azonban a Medgyessy-kormány száznapos programként ismertté vált intézkedései hoztak, amelyek hozzájárultak a tavalyi 13,1 százalékos reálbéremelkedéshez. Ennek a „fergeteges” iramnak mindenképpen meg kell szelídülnie - hangoztatják a szakemberek. A gazdaság teljesítőképessége nem teszi lehetővé a hasonó nagyságú béremelést, az életszínvonal gyors növekedése legalábbis 2003-ban nem folytatható.

A száznapos program a társadalom valamennyi rétegét érintette Fotó: Somorjai l.

Hol van hát a Kánaán?

Sőt. „Tagadhatatlan, hogy további elbocsátásátokra kell felkészülnünk” - mondta lapunknak korábban Kiss Péter munkaügyi miniszter. „A hírekben is előkelő helyet kapó cégbezárások sora még nem zárult le. Egy átalakulásnak, szerkezetváltásnak vagyunk a tanúi. Rendkívül gyors csere zajlik a munkaerőpiacon: elmegy az országból az alacsony képzettséget igénylő és alacsony béreket biztosító munka, de helyébe egy magasabb kvalifikációt kívánó, fejlettebb termékeket gyár-
tó és magasabb béreket adó munka jön. Ez a folyamat nyilvánvalóan komoly feszültségekkel jár, de országos szinten pozitív a mérleg.”
A kiújult elbocsátási hullám két szinten zajlik. Az egyik, a látványosabb az, amikor egy multinacionális cég bejelenti, hogy bezár, és részben vagy egészében elköltözik az országból. Így történt ez korábban például a Mannesmann vagy a Flextronics esetében.
A Danone győri cégbezárását még kormányzati össztűzzel meg lehetett akadályozni, de az idén az IBM, a Philips vagy éppen a Salamander esetében már nem. Ezek a cégek a legtöbbször Kínában vagy más távol-kelelti országban kötnek ki, ahol olcsóbb bér ellenében gyártatják ugyanazokat a termékeiket. Kiss Péter több tízezer emberről tud, akik így veszítették el munkahelyüket. Ez a változás egyrészről az elmúlt évek béremelésének a hátulütőjeként értelmezhető, másrészt a gyorsuló globalizmussal, a világgazdaság recessziójával és az erősödő versennyel magyarázható. Az elbocsátási hullám másik faktora a hazai kis- és közepes vállalatokat érinti, s ezekről alig-alig hallunk a híradásokban, pedig nap mint nap történnek cégbezárások. Közülük elsősorban azok a vállalatok az áldozatok, akik exportra termelnek, s a forint erősödésével párhuzamosan veszítenek a versenykéspességükből, apad a nyereségük, mígnem felélik a tartalékaikat. Ahhoz, hogy sokan nem tudják elkerülni a roló lehúzását, a drasztikus minimálbér-emelés is besegített. Ők nem százakat, ezreket küldenek el, hanem „csupán” 30-50, esetleg száz embert, de gyakran ők az adott térség egyetlen mukaadói, ami előrevetíti az elbocsátottak kilátástalan helyzetét. Palócz Éva, a Kopint-Datorg Rt. vezérigazgató-helyettese felhívta a figyelmet arra, hogy a legnagyobb veszély

a hazai középvállalkozások megrendülésében rejlik. Az elbocsátási hullámra elsősorban azoknak kell felkészülniük, akik az elektronikai és a textilipar azon részén dolgoznak, ahol tipikusan összeszerelő tevékenységre rendezkedtek be. Területileg talán leginkább a Dunáltúl érintett, hiszen elsősorban itt telepedtek le nagyobb vállalatok, multik, de mivel ennek a térségnek nagyobb is a tőkevonzó képessége, könnyebben telepednek majd le az újabb vállalatok. Palócz vitatkozik Kiss Péterrel, szerinte nem pozitív a szaldó, ma több munkahely szűnik meg, mint amennnyi keletkezik, és kétségtelenül romlanak az alacsonyan képzett, betanított munkások elhelyezkedési esélyei.

A bírálatok össztüzében

Az elbocsátások, a cégbezárások mellett más kedvezőtlen folyamat is szembeötlő. Tavaly tovább romlott több egyensúlyi mutató: csökkent az export, miközben nőtt az import, továbbra is a szükségesnél kevesebb működő tőke áramlik be az országba, lassul a gazdaság növekedése, és kiugróan magasra szökött a kötlségvetés hiánya, magasak a hitelkamatok, alacsony a beruházási ráta.
A legnagyobb ellenzéki párt koncepciótlansággal vádolja a kormányt. A lapunknak nyilatkzó Révész Máriusz szerint már most összeomlott a 2003. évi költségvetés, mert az előirányzatokból semmi sem tartható. Úgy látja, a Medgyessy-kormány növeli a bizonytalanságot, álságosan kommunikál, mert miközben sorozatossá válnak a cégbezárások, azt hangoztatja, hogy javulnak a foglalkoztatási mutatók. Felhívta a figyelmet a kisvállalkozások nehéz helyzetére, amit szerinte a Széchenyi terv megszüntetése tovább rontott. Mádi László a Fidesz gazdasági szakértője az önkormányzatok alulfinasznírozására is felhívta a figyelmet, amelyek az idén nem kapják meg az ősszel megvalósított béremeléshez szükséges többletet, így rendkívül megnehezül a gazdálkodásuk. Mádi szerint félő, hogy nem tudják kifizetni a béreket. Már most hallani iskola -, óvodabezárásokról, illetve - összevonásokról. A képviselő úgy véli, a kormány sodródik az eseményekkel, szerinte ma nagyobb az esély a gazdasági növekedés, és az infláció csökkenésének lassulására, a külső és a belső adósság növekedésére, nem tartható a kötlségvetési hiány 4,5 százalékra való csökkentése. Korábban számos gazdaságkutató figyelmeztette a kormányt arra, hogy túlzó és ambíciózus terv a tavalyi 9,4 százalékról az idén 4,5 százalékra lefaragni a deficitet. Sokan jó eredménynek tartanák, ha 5 százalék körüli szintre apadna. Így van ezzel Palócz Éva is, aki dícséretesnek mondaná a kormány teljesítményét, ha 5,5 százalék körüli szinte csökkenne a hiány. „De - mint mondja - ez a rendkívül magas deficit nem okoz válságot, igaz, hogy a Bokros-csomag bevezetése idején ennél alacsonyabb (8,3 százalék volt) a hiány mértéke, de az akkori és a mostani helyzetet nem lehet összehasonlítani. 1995-ben a magas deficit mellett hatalmas adósság nyomta az államkasszát, amiről ma szó sincs, sőt e te-kintetben már most megfelelünk az unióban megszabott maastrichti kritériumoknak. De természetesen elsődleges feladat megállítani a hiány növekedését, és azt gondolom - fűzte hozzá -, ha ez sikerül, nem alakul ki drámai helyzet.”

Forintra spekulálva

Bár a kedvezőtlen gazdasági folyamatokért a legtöbb bírálat a Magyar Nemzeti Bank elnökét, Járai Zsigmondot érte az elmúlt hetekben, őt téve elsőszámú felelőssé az erős forint okozta negatív következményekért. Bokros Lajos, egykori pénzügyminiszter a kormány hasonló nagyfokú felelősségét hangoztatja. Az Élet és Irodalomban megjelent cikkében egyoldalúan csengő, félrevert harangszóhoz hasonlítja azok bírálatát, akik kizárólag Járai Zsigmondot és a jegybank monetáris politikáját tették meg bűnbaknak. Szerinte túlköltekező költségvetési politika esetén nincsen jó monetáris politika, s a jegybank egyedül nagyon keveset tud tenni. Bokros üdvözölte a jegybank váratlan kamatcsökkentését, de úgy látja, hogy a gazdaságpolitika irányát hamarosan és gyökeresen meg kell változtatni, és az eddig halogatott szerkezeti reformokat is végre kell hajtani. „A labda a kormány térfelén van - állította -, helyette a Magyar Nemzeti Bank nem cselekedhet.”
Járai Zsigmond pénzügyi politikájának megítélése nem egyértelmű. Kornai János, a nemzetközi hírű közgazdász a Népszabadságnak adott interjújában is hangsúlyozta a kormány felelősségét, azonban leszögezte, Járai számos hibát követett el az elnöksége során, amely egyenes utat nyitott a forint elleni spekuláció kialakulásához. Vele egyetértésben nyilatkozott a Heteknek Fekete János, egykori jegybanki alelnök, neves pénzügyi szakember is. Megegyezik a véleményük abban, hogy a forint sávszélesítésekor szükséges lett volna az irányadó kamat csökkentése. Ez elmaradt, így a hazai és a külföldi kamatok között levő óriási különbséget szemrebbenés nélkül kihasználták a befektetők. A spekulációs rohamot előre lehetett borítékolni. „Groteszk dolog hősként ünnepelni a spekulatív támadás visszaverését azok után, hogy a monetáris politika szélesre tárta előtte az ajtót, és a szó szoros értelmében nógatta a behatolásra” - nyilatkozta Kornai utalva arra, hogy több külföldi és belföldi elemző dícsérte Járait a váratlan kamatcsökkentésért. „Hangsúlyozni kell, hogy én nem Járai személyét bírálom, hanem azt amit mond, és amit csinál, a tette és a beszéde alapján azt kell mondani, hogy rossz a jegybank monetáris politikája” - jelentette ki Fekete János. „A Nemzeti Bank a függetlensége ürügyén semmi olyat nem tehet, ami az ország gazdaságának, lakosságának káros. Ilyen szabadságot soha, sehol, egyetlen nemzeti bank sem élvez. ”

Megfontoltság

Egy korszak lezárul az uniós csatlakozással. Szakemberek felhívják a figyelmet arra, hogy ebben az áttekinthető szakaszban a gazdaság viszonylagos stabilitása nem jelent kiszámíthatóságot. Hiba lenne az elmúlt évek politikai törekvései nyomán megugró béremelkedések folytatására számítani, s erre a hullámra felülve tervezni az egyéni, illetve a családi beruházásokat. Manapság a lakáshoz, autóhoz, tartós fogyasztási cikkek eléréséhez hitelfelvételek révén könnyebben hozzájuthatunk, s erre a lefojtott vágyak és a szükségek ösztönzést is adhatnak. A felelőtlen, átgondolatlan pénzügyi tervezés azonban bumerángként visszaüthet. Mind a hazai, mind a világgazdaság helyzete megfontoltságra, inkább a megtakarítások növelésére, mint könnyelmű lépésekre kell, hogy sarkalljon.
(A cikk elkészítésében közreműködtek: Ignácz Valéria és Major Nóra)

Életszínvonal-emelkedés: kifelé a gödörből

Lassan-lassan kezd csak emelkedni az életszínvonal, és ezzel senkinek sem mondunk újat. A legoptimistább számítások szerint is 15-20 év múlva érhetjük el az euróapi unió átlagát - természetesen abban az esetben, ha addig is minden rendben halad.
A rendszerváltás indokolatlanul nagy áldozatokkal járt, köztudottan nem volt törvényszerű az, hogy a társadalom nagy része drasztikus és
tartós életszínvonal-csökkenést legyen kénytelen tudomásul venni. A KSH megdöbbentő adatai szerint a rendszerváltás után először 1997-ben kezdett emelkedni a reáljövedelem. 1993-94-ben az 1989. évinek csupán a kétharadát érte el, és ez csak tovább romlott: 1995-ben az 56 százalékát tette ki. Az adatok arról tanúskodnak, hogy a 80-as évek végétől a 90-es évek közepéig a társadalom 60 százaléka élt át reáljövedelem-csökkenést, az alsó 20-30 százalék vesztesége pedig ennél lényegesen nagyobb volt. Eközben a felső néhány százalék jelentős reáljövedelem-növekedést regisztrált!
A statisztikusok szerint az előző és a jelenlegi kormány szociálpolitkai intézkedései hozzájárulnak ahhoz, hogy emelkedjen a háztartások reáljövedelme. A családpolitikai adókedvezmények, illetve a gyes és a gyed visszaállítása elérte a középréteget, 2000-ben mind a reáljövedelem, mind a fogyasztás mértéke nőtt. A Tárki kutatói arra jutottak, hogy a programok szinte minden társadalmi (kor)csoportot lefednek. Kevés olyan kormányzati intézkedés született eddig, amellyel elégedett lett volna a lakosság, sőt még az ellenzéki politikusok is elismernék a sikert. A száz napos program esetében ez így alakult. A lakosság körében leginkább azok az intézkedések váltak kedvenccé, amelyek konkrét pénzt jelentettek az érintetteknek. Topon van a nyugdíjkiegészítés, a közalkalmazotti béremelés, az adómentes minimálbér, az iskolakezdés előtti egy havi plusz családi pótlék és a felsőoktatási ösztöndíjak emelése. A Medgyessy-kormány teljes sikernek könyveleheti el a nyitányt, amely azt is mutatja, hogy a megkérdezettek csupán 2-6 százaléka nem értett egyet a programpontokkal. Akadnak azért elégedetlenkedők is. A legnépszerűbbnek számító kéthavi családi pótlék kifizetésével a társadalom 98 százaléka egyetértett, de az összeg nagyságával csupán alig fele elégedett. A Medgyessy-kormány esélyteremtő programját a szociális szakma is bizakodva fogadta. De a jóléti intézkedési sorozat sokak szerint biztató kezdeti lépésnek tekinthető csupán, és az érintettek számára ez jórészt az elmúlt évek kompenzációját jelentette. A célcsoport, a nyugdíjasok, a családosok, az egészségügyi és az oktatási szféra dolgozói tulajdonképpen visszamenőleg kapták meg azt, amivel az előző kormány adósuk maradt. Az elmúlt években rendkívül megerősödött a társadalom tagoltsága - újra egymillió koldus országáról hallani. Ferge Zsuzsa szociológus egy konferencián kifejtette, a társadalmi kierkesztés elleni küzdelem alapfeltétele a száznapos programnál átfogóbb, hosszútávú szociálpolitika - hangsúlyozzák a szakemberek. A lakosság mintegy 15 százalékát, azaz másfél millió embert fenyeget ma is a tartós szegénység, és nem sok esélyük van arra, hogy felzárkózzanak az uniós szintre. Az elkövetkező években tehát egy kellőképpen megreformált jóléti ellátórendszernek kulcsszerepe lenne a szegénység enyhítésében.

A spekuláció lélektana

A magyar átlagpolgár eddig csak külföldi esetek említésekor hallott a spekulációs rohamról, egy-egy valuta megtámadásáról. Az elmúlt hetekben azonban a saját „bőrünkön” tapasztalhattuk meg, mit jelentenek ezek a fogalmak és milyen következményekkel járnak.
Ki is a spekuláns? A köznyelvben eluralkodott pejoratív jelentés ellenére spekuláns pozitív személy is lehet - állítja Herpai Nándor, a Nexit Consulting egyik tulajdonosa. A spekuláns, szebbik nevén kereskedő, egyszerűen csak kockázatot vállal a nagyobb haszon érdekében. Így tulajdonképpen az is, „aki egy darab papírt vesz a BÉT-en, az spekulál, hiszen nem azért veszi, hogy veszítsen” - mondja a szakértő. Az ilyen befektetők a gazdasági áramlatokat igyekeznek meglovagolni. Emiatt tavaly a hazai és a külföldi kamatok között meghúzódó több százalékpontos különbséget kihasználva euró-milliárdok áramlottak be, s ez a folyamat 2002. végére felgyorsult, ami folyamatosan erősítette a magyar fizetőeszköz árfolyamát. Az erős forint miatt egyre nőtt a feszültség, mígnem Széles Gábor a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének elnökeként egye-nesen lemondásra szólította fel Járai Zsigmondot.
A tavalyi 0,5 százalékpontos csökkentés révén megerősődött forint ezt „üzente”: most éri meg magyar állampapírt venni! Ha ugyanis még tovább erősödik a magyar fizetőeszköz, akkor pár nap múlva már jóval drágábban lehet eladni azokat. Így hát a külföldi befektetők vásároltak is közel ötmilliárd eurónyi forintot ennek céljából. Ez a pénz viszont még mindig itt van a gazdaságban. Sőt, januárban újabb rohamra indultak a spekulánsok. Ezt a januári pénzáramot nevezik „forró pénzeknek” (becslések szerint 500 és 1000 milliárd forint közötti összeg mozdult meg). Sajtóértesülések szerint itt a világ legnagyobb bankjai (J. P. Morgan, Chase Manhattan, Lehmann Brothers, Deutsche Bank, Credit Suisse First Boston, ING) vásároltak hatalmas mennyiségű magyar valutát. A januári attakban már nem a kamatok, hanem az árfolyam játszotta a főszerepet. A spekulánsok célja az volt, hogy a folyamatos erősödés miatt újabb sávszélesítésre kerüljön sor. Ez viszont a kormány döntésétől függ, amely viszont többször is megerősítette azon véleményét, hogy kitart a jelenlegi sáv mellett.
De hát miért nem jó nekünk, ha több pénz van az országban? Azért, mert emögött nincs érték. Ezt a pénzteremtést a hirtelen megugrott forintkereslet váltotta ki, és nem az árupiaci túlkínálat. Így hát a beáramlott euró növeli a pénzmennyiséget, és ezáltal gerjeszti az inflációt. Ezt a negatív hatást erősíti az a tény is, hogy az uniós tagországok tekintetében - a kamatcsökkentések ellenére is - nálunk a legmagasabb az alapkamat. Így relatíve Magyarországon éri meg legjobban egy-egy befektetés. Ez pedig a csatlakozás közeledtével még inkább idevonzza ezt a fajta pénzt. Ilyen esetekben a jegybank feladata a beáramlott deviza sterilizálása, azaz kiszívása a gazdaságból. Ez minden esetben egy rendkívül költséges eljárás, és egyelőre még nem tudni, ez mekkora öszszeggel növelné meg az amúgy is magas hazai költségvetési hiányt. A jegybank pillanatnyilag nyerő helyzetben van, és minél több spekuláns zárja a befektetéseit a következő napokban, annál kisebb lesz az esetleges „kiszívás” költsége is. A helyzet megítélése azonban szinte napról-napra változik.