Sebestyén István
Negyed évszázada harcban a sivataggal

Huszonöt éves történelme során a Párizs-Dakar rali közönsége már látott mindent: halálesetet, emberrablást, kínt, szenvedést és örömkönnyeket. Egyvalamit azonban még soha: ennyi magyart. 

A tavalyi győztes Meoni idén is a dűnék meghódítására készül Fotó: DPPI

Ha mintegy huszonhat évvel ezelőtt egy fiatal francia motoros, bizonyos Thierry Sabine az Abidjan-Nizza ralin nem téved el a Szaharában, a kedves olvasó most minden bizonnyal valami egészen másról olvasna. De Thierry eltévedt, nem is akárhogyan. Három napig bolyongott a dűnék között víz és élelem nélkül, mire észrevette egy repülő, motorját pedig csak egy évvel később (!) találta meg a nigeri hadsereg. Ez az „élmény” akkora hatást gyakorolt rá, hogy elhatározta: raliversenyt fog szervezni Afrika kietlen tájain keresztül. A következő évben el is indult az első „Párizs-Dakar”, és a verseny hamarosan a világ legjelentősebb tereprali-eseményévé nőtte ki magát. Persze ez nem ment véráldoza-
tok nélkül: az akkoriban még sokkal keményebb versenyek során nem egyszer veszítették életüket szerencsétlenül járt versenyzők, sőt nézők is. Thierry azonban nem adta fel, mint mondta: „Szükség van a kihívásokra a mai agyoncivilizált világban.” Ő maga a legnagyobb kihívás elé 1986 januárjában került, ám alulmaradt: a verseny közben helikoptere homokviharba került, és egy homokdűnének csapódott. Thierry és társai szörnyethaltak. A kalandor halála után némileg megenyhült a sivatagi verseny: a szervezők csökkentették a maratoni és az éjszakai szakaszok számát, illetve az etapok hosszát, a hangsúlyt inkább a tájékozódásra és a gyorsasági szakaszokra helyezték. Az újabb és újabb szponzorok pedig a saját igényeiknek megfelelően folyamatosan átformálták a versenyt, elsősorban az útvonal tekintetében. Ma már például nem Párizsból indulnak útjukra a kalandvágyók, és nem is Dakarba érkeznek, hanem - ahogyan idén is - olyan turistaparadicsomba, mint az egyiptomi Sharm el Sheik.
Ebben az évben 130 autó, 162 motor és 51 kamion (a versenyzők között van 14 nő is) vágott neki a mintegy nyolc és fél ezer kilométeres, többnyire sivatagi távnak. Köztük minden eddiginél több magyar (hat autós páros, három magyar érdekeltségű kamion, illetve egy motoros) indult a versenyen. Közülük a legesélyesebbnek a Szalay Balázs-Laklóth Aladár páros tűnt, ám a sorozatos műszaki hibák után a negyedik etap során Chevrolet Blazerük motorja végleg felmondta a szolgálatot, és hozzájuk hasonlóan - kormányrúdtörés miatt - Liszi Zoltán és Rack György (Hyundai Terracan) számára is hamarabb fejeződött be a verseny. Lapzártánkkor úgy tűnt, hogy a motoros Szilvási Péter, illetve a Benyó Miklós, Darázsi Gábor (Hyundai Ter-racan) is feladta a küzdelmet műszaki hiba miatt. A magyarok közül legjobbnak eddig a Kis Sándor, Czeglédi Péter páros (Nissan Navarra Pick-up) bizonyult: a negyedik szakasz után már összesítésben a 23. helyen várták a folytatást, bár később hátrébb csúsztak. Lapzártánk idején a magyar autósok közül rajtuk kívül már csak Jakab Tamás és Fenesi József (Chevrolet Macpherson), valamint Palik László és Darázsi Gábor (Toyota Land Crusier) van versenyben.