Hetek - VI. évfolyam, 47. szám, 2002. november 22

„A különböző európai országok párhuzamos művészetét szemlélve feltűnően sok a közös pont, ami azt bizonyítja, hogy Európa mint kulturális-szellemi egység létezett már jóval az Európai Unió megszületése előtt is” - hangsúlyozta a francia limoges-i porcelánmúzeum igazgatója, Chantal Meslin-Perrier a Kerámia-Kultúra-Innováció címmel nyílt vándorkiállítás budapesti megnyitóján.

A nemzetközi anyagot felvonultató kiállítás első helyszíne Magyarország: az Iparművészeti Múzeumban hat EU-ország kerámiaművészetét tekinthetjük meg. Az 1851-2000 közti időszakot felölelő válogatás többféle aspektusból mutatja be a kerámiákat - a majolikától a keménycserépen át a kőporcelánig.
A projekt az Európai Unió 2000- 2006 közötti kulturális programjának részeként jött létre, melynek célja a „gyökerek” dokumentálása, a történelem tanulmányozása. „Az egyéni (értsd: nemzeti) hagyományok alapul szolgálhatnak a fejlődés számára, egyfajta impulzust adhatnak a jövőnek - gondolati és technikai téren egyaránt” - véli Wilhelm Siemen, a Deutsches Porzellanmuzeum igazgatója. Az 1800-as évek második felétől rendszeresen megrendezésre került világkiállítások a tárgykultúra területén elindítottak egyfajta integrációs folyamatot. Többek között ezért látták alkalmasnak a kiállítás szervezői ennek az időszaknak a bemutatását, hiszen talán ez támasztja alá leginkább a közös európai kultúra létjogosultságát.
A tárlat tematikáját tekintve elmondható, hogy hat egység köré szervezték a bemutatott művészeti munkákat. Kerámia és hagyomány címmel a historizmus kapott helyet, megannyi míves, sőt sokszor bravúros megoldásával. Láthatunk páte-sur-páte díszítéssel, rizsszemes technikával készült munkákat, mázatlan porcelán-szobrokat, áttörtfalú vázákat.
A második egység a technikai innováció témája köré szerveződve több stíluskorszakot ölel föl. Az uránium-oxid alapú, illetve réztartalmú színváltó vagy kristályos mázzal készült tárgyak mellett találkozhatunk Zsolnay Vilmos több eozinmázas alkotásával is.

A formaalkotás és dekoráció fejlődésének bemutatására szánt harmadik egység lényegében a szecesszióval induló váltást hangsúlyozza. Sok meglepően merész tárgyat mutat be - főként a természetből vett állati és növényi motívumok hagyományostól eltérő felhasználásával - melyek a maguk korában nyilván megbotránkoztatóan hatottak. A negyedik egységben megjelenik a kerámia, mint művészet nonfiguratív és figuratív kerámiaszobrok formájában. Ebben a részben a jelenkori, posztmodern kultúra is képviselteti magát - időnként sokkoló üzeneteket hordozva. Ezt teszi a „Késő római kori fürdőszobai ivókút” is, amelyben az alkotó, Fekete László, a klasszikus szépséget vegyíti a borzalmak visszataszító látványával.
Végül az Innováció az épületkerámiák terén című kiállításegységet említhetjük, melyhez az anyagot elsősorban a lisszaboni Azulejo múzeum biztosította, s amely mintegy végigkíséri a kiállítást. Portugáliában a kerámiacsempékkel díszített külső homlokzatok az egyik legnagyobb múltra tekinthetnek vissza Európában.
A kiállítás kiegészül egy herendi tárlattal, ahol a díszvázák, étkészletek mellett az óriásplasztikák érdemelnek külön figyelmet.
A Fekete György belsőépítész által tervezett installáció és a szintén hazai tervezésű plakát és katalógus kereteiben kerül majd bemutatásra a válogatás a vándorkiállítás további európai helyszínein is. (Kapsza Ágnes)