Hack Márta
Kőbe vésett kézírás

A Hetek múlt heti számában címlapon szerepelt a nemzetközi feltűnést keltett bejelentés a Jeruzsálemben talált temetkezési ládáról, amely oldalán a „Jakab, József fia, Jézus testvére” felirat olvasható. (, 2002. október 25.) Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy miért arám nyelven rögzítették a ládán a jeruzsálemi zsidó családra vonatkozó feiratot? A szálkás óhéber betűírás helyét a babiloni fogság után a szabályos, szögletes arám írásmód vette át. A betűk mintha egy négyzet oldalaihoz igazodnának, vonalvezetésük jellegzetesen vízszintes és függőleges irányba halad. A Talmud az arám írást „assuritnak”, aszszírnak nevezi; egyesek szerint ez a babiloni származásra utal, mások szerint ez a szó „egyenest” jelent, ami az írásképre mutat rá. Éppen szögletessége miatt nevezik ma kvadrátírásnak. Elterjedését a zsidó nép körében Ezra (Ezsdrás) pap korához kötik. Az arám nyelv és írás a babiloni, majd főként a perzsa hatóságok hivatalos érintkezésének eszköze volt, s mint ilyen, a nemzetközi diplomácia „világnyelve” is, amelynek Egyiptomtól a Kaukázusig elterjedt voltát feliratok és más írásos emlékek tanúsítják. 

A Kidron-völgy Jeruzsálemben a Templom-hegy keleti oldalánál. Itt temették el Jakabot 

A hivatalos arám írásból az i. e. 4. századtól kezdődően egy sor nemzeti írás fejlődött ki a térségben. A szír, a perzsa (pársz), a pártus (pahlavi), a nabateus, majd az abból kialakult arab írás ősének egyaránt az arám folyóírást tekinthetjük. A héber kvadrátírás az i. e. 200-as évektől vált nemzeti jellegűvé, és ennek írásképe már a mai héber írás csírájának tekinthető. A hasonlóság oly feltűnő, hogy egy mai izraeli iskolás különösebb gond nélkül el tudja olvasni a bibliai régészet eddigi legszenzációsabb leletét, a 2000 éves Jesája (Ézsaiás)-tekercset. A főként héber szöveghez használt írással arám nyelvű iratokat is rögzítettek, hiszen a köznapi nyelv már az arám valamelyik változata volt, amely a héber nyelv közeli rokona. Az „assurit”, vagy arám betűtípussal jegyezték le a Holt-tengeri tekercseket, de Maszadán és Heródiumon fönnmaradtak hasonló cseréptöredékek.
A Második Templom idején használatos zsidó írásra jellemző, hogy - ellentétben a latin írással - nem ismerte azt a fajta lapidáris stílust, ami a kőbe vésett latin feliratok sajátja, és amit a kortársak például a cézáreai Pilátus-feliraton alkalmaztak. Nem volt szabályos, „monumentális” betűtípus az épületek, emlékművek vagy sírkövek felirataihoz, ezért csaknem ugyanúgy néztek ki a betűk, ha az írást kőbe vésték, mint amikor az Írásokat bőrtekercsekre másolták. A betűk különállnak, ligatúra (kötés) nélkül, de szorosan egymás mellett. A kis- és nagybetűt ez az írás nem ismeri. Hasonló, szabályos kézírással vésték kőbe a Jeruzsálemi Templom egyik feliratát, amely hajdan „a kürtölés helyét” jelezte, és a párkányról a mélybe zuhant. A felirat a Siratófal délnyugati sarkánál került elő a törmelék alól. 

„Jakab, József fia, Jézus testvére” 

A római korból főként Jeruzsálemben előkerült héber-arám sírfeliratokat és az oszszáriumokon (csontládákon) található neveket kissé dőlt betűs, kurzív írással karcolták a kőbe. Az osszárium felirata a lehető legtömörebb volt: csak az elhunyt nevét, az apja nevét, esetleg csak azt a tulajdonságát tünteti fel, amiről ismeretessé vált, ami híressé tette. Gyakori, hogy a felirat egyetlen szóból áll.
Egy jellegzetes megnevezés így hangzik: „Selomcion, Simeon leánya”. Egy másik: „Simon, a Templom építője”. Testvér nevét nem volt szokás feltüntetni. Ezért keltett figyelmet nemrégiben az arám felirat: „Jaakóv bar Jószéf - Jakab, József fia - „ahuj dí Jésúa” azaz: „Jézus testvére”, melyben a testvér említése kivételesnek mondható. 
Ez csak azzal magyarázható, hogy Jakabot testvéréről kellett ismerjék, akinek mindenképpen közismert személyiségnek kellett lennie. Mivel a betűk alakja alapján a felirat az i. sz. 20 és 70 közötti, vagy még szűkebb időszakra keltezhető, alighanem az újszövetségi bibliai régészet legjelentősebb feliratát ismerte meg a világ: a názáreti Jézus személyének történeti bizonyítékát; azon a nyelven, amelyen beszélt.