Pálfy Gyula
Ezt most tényleg

Madarak a szabad, tiszta térben. Irdatlan távolságokat gyűrnek le. Államhatár, etnikai fal, bevándorlási kvóta fölöttük nem uralkodhat. Onnan fentről nézve egyedül a küldetés számít, hogy odaérjünk, ahol a nagy szabályzat szerint lenni kell. Időben ott lenni, méghozzá.

Minden egyes madárfajhoz külön-külön módszert kellett kitalálni

Ám ha ez - vagy egyéb magasröptű idea - föl sem ötlik a nézőben, csak egyszerűen átadja magát a szépséges látványnak, a Vándormadarak című francia film akkor is maradandó élményhez juttatja a mozijegy tulajdonosát. 
Egyetlen mozgóképiparos se szponzorálta a javaslatot, ám ha valaminél, ennél a filmnél (az évi termés jó részével ellentétben) tényleg kár a videokiadásra várni. Ez a vizuális csemege csak a mai mozi technikájával elbeszélve teljes. Szó nincs ugyanis a kábelcsatornákon ömlesztett szokvány „állatos” dokumentumfilmről. Inkább lélekemelő képkölteményt adnak elő nekünk, melyet folyamatosan illeszkedő zene kísér, míg a halk narrátorszöveg csak elemi tényekre és néhol pici hangulatfestésre hagyatkozik. A magasan szárnyaló vadludak „arcát” érintésnyi távolságból látjuk, együtt repül a kamera velük, de annyira, hogy a néző részese lesz a csapatnak. Nyilván iszonyú drága teleobjektívek, szuperérzékeny távmikrofonok segítségével komponáltak az alkotók, meg persze óriási profizmus is kellett (és számtalan nem eléggé sikerült felvétel) ehhez a végeredményhez. Viszont megérte.
Érdekes az embervilág jelenléte a filmben. Míg a madarak a hibátlan szépségű tájjal szoros harmóniában teszik a dolgukat (főként a sarkköri képek megkapóak), a civilizáció ahol csak belép e viszonyba: sebeket okoz. Autóroncs a sivatagban, madártollat összetapasztó, madárlábat fogva tartó iszapszenny. És égnek meredő puskacsövek, melyek hirtelen, de előre megfontoltan törik meg az otthon és messzi dél közé feszülő sokezer mérföldes ívet. Csak ez - és más nem - képes megrendíteni a hazatérés reményét. Azt a nagy és átfogó érvényű értéket, amit az embervilágnak üzenve emel ki a film néhány, még itt sem harsány mondatban. Az arányok azonban nem tolódnak el a vádirat, a környezetvédő kiáltvány vagy az ennél is radikálisabb mozgalmárság irányába („az ember mint az evolúció zsákutcája”). Pedig ez is benne a századelő levegőjében, de nem itt - szerencsére. 
Mindezért, amint a cím is jelzi, most teljesen egyértelmű az ajánlat. Ilyet tévében nem látni. Vándormadarak (Le Peuple migrateur), színes, feliratos francia-német-olasz-spanyol-svájci természetfilm, 95 perc, 2001.