Papp Kornélia, Berlin
Választás utáni helyzetkép
A kormányon maradt szociáldemokrata-zöld koalíció megkezdte a tárgyalásokat; a liberálisok megváltak a „fekete báránynak” számító Jürgen W. Möllemantól, akinek a gyenge választási eredményeket tulajdonították; a posztkommunisták egyenesen elnökváltást terveznek a választási kudarc után; az unió pedig mint a legnagyobb ellenzéki frakció mindent megtesz, hogy patthelyzetbe hozza a vörös-zöld kormányt.
Schröder és Fischer, a régi-új koalíciós társak. Nehezebb dolguk lesz Fotó: ReutersA kereszténydemokrata-keresztényszocialista unió maximálisan kihasználja a múlt heti választáson kialakult szoros eredményeket. Akárcsak az SPD, ők is 38,5 százalékot kaptak, csakhogy egészen más eloszlásban, mint a szocdemek. A szavazatok kiértékelése után kiderült: Bajorország nélkül az unió megközelítőleg sem tudott volna ilyen jó eredményeket elérni. 1998-hoz képest - ez az év számít az unió mélypontjának, ekkor váltották le nagy többséggel a Kohl-kormányt -, mindössze 1,1 millióval kaptak több szavazatot a konzervatívok. Ebből azonban egymillió szavazat Bajorországból származott. Vagyis négy év alatt százezer új hívet sikerült szerezniük - többségüket az ugyancsak déli Baden-Württembergből. Elemzők szerint Németország politikai térképe mára teljesen megosztottá vált:
a két déli tartományban a gazdasági érdekeket hangsúlyozó fekete - (konzervatív-keresztény) - sárga (liberális) koalíció a népszerűbb, míg észak felé haladva inkább a kulturális-szociális szempontokat szem előtt tartó vörös - (SPD) - zöld páros hódít. A két tábor hívei pedig már csak érzelmi okokból sem szavaznak át az ellenkező oldal jelöltjére. Peter Harry Carstensen, a schleswig-holsteini CDU tartományi elnöke egyenesen elképzelhetetlennek tartotta volna, ha az utóbbi időkben kialakult helyzetben valamely északi tartomány élére mondjuk egy bajor vezetőt választottak volna meg. Akárhogy is, a CDU/CSU fénykora leáldozóban van. Ma már szinte nosztalgiával emlegetik a konzervatívok az 1976 és 1983 közötti aranyéveket, amikor az unió még viszonylagos többséget élvezett a Bundestagban. Franz Josef Strauß kancellári jelöltsége idején népszerűségük már csak 44,5 százalékot ért el, mára azonban a 38,5 százalék is örömmel töltötte el a két pártot. Jelenlegi helyzetük, a parlamentben kialakult szoros mandátumkülönbség következtében viszont felettébb kényelmes. Amint azt a választás éjszakáján már jelezték, egyetlen dologra koncentrálnak: a kormánykoalíció megbuktatására.
A szociáldemokrata-zöld páros pedig szinte tálcán kínálja ehhez a lehetőséget. Még ki sem pihenték a szavazatok számának gyötrelmesen lassú növekedését, három nappal az eredményhirdetés után már adóemelésekről lehet hallani az SPD soraiból. Hogy a zöldek ragaszkodnak az ökológiai adó emeléséhez, senkit nem ért váratlanul, de hogy a szociáldemokraták magasabb örökösödési- és vagyonadót akarnak, illetőleg, hogy a dohányáruk erőteljesebb megadóztatását tervezik, az igen komoly felháborodást eredményezett. Kedd délután már tüntetést is szerveztek Berlin utcáin.
Schröder nem ezt ígérte. A kampány során még értelmetlennek tartotta az adóemelést, most azonban új időket élünk, ennek megfelelően új szlogennel jelentkezett: az egyetemek és az iskolák támogatására fordítaná a vagyonadóból befolyt összegeket. Ezzel az érvvel szemben nincs könynyű dolga az uniónak, mindazonáltal már most kijelentették: adóemeléshez nem járulnak hozzá. Márpedig sem a vagyonadó újbóli bevezetése, sem pedig az örökösödési adó emelése nem vihető keresztül az unió által vezetett tartományok, a Bundesrat támogatása nélkül. Ludwig Georg Braun, a Német Kereskedelmi- és Iparkamara elnöke szerint „a mostani helyzetben bármiféle adóemelés halálos sebet ejtene a gazdaságon”. Schröder kancellár (SPD) mindenesetre elutasítja a pártja soraiból érkező, adóemelési híreszteléseket. Mint mondta, az államháztartás jelenlegi problémáját (világosabban fogalmazva: a szinte üres kasszákat) kívánja a kiadások és a támogatások csökkentésével megoldani. Hans Eichel (SPD) aktuális pénzügyminiszter a Der Spiegel politikai hírmagazin információja szerint új költségvetést készített a rekordméretűnek ígérkező adósság kezelésére.
A koalíciós felek közben persze egyetértenek abban, hogy az egészségügy helyzetét is javítani kellene. Tény azonban, hogy részben a növekvő munkanélküliség, részben pedig a társadalom fokozatos elöregedése, az élettartam növekedése, illetőleg a drasztikusan emelkedő gyógyszerkiadások jelentős mértékben megterhelik a kasszát.
A zöldek továbbra is követelik a természeti erőforrások felhasználásának megduplázását, és az ökológiai mezőgazdaság támogatását. A környezetvédelmi adó emelését a választás során Joschka Fischer mindenesetre három feltételhez kötötte: az olajárak alakulásához, a gazdasági fellendüléshez és ahhoz, hogy az adók nagysága összességében ne emelkedjen.
A kormány által tervezett reformokba újabban a Németországban élő török kolóniák lakosai is beleszólást kívánnak. A múlt heti választás alkalmával ugyanis az itt élő - többségükben már választójoggal is rendelkező - törökök hatvan százaléka az SPD-re, húsz százaléka a zöldekre adta a voksát. Mintegy ötszázezer török származású állampolgár járulhatott idén az urnák elé. 2006-ra, a kedvezőbb bevándorlási feltételekkel, várhatóan már egymillióan lesznek, így előbb-utóbb az unió is kénytelen lesz számolni velük. Berlin-Kreuzberg városrészben, a főváros egyik nagyszámú török lakta kerületében, ahol egyébként az SPD székháza és a zöldek választási lokálja áll, a szociáldemokraták és a zöldek plakátjait idén már török nyelven is lehetett olvasni.
Miközben a kormánykoalíció pedig a gazdaság élénkítésével, a munkanélküliség leküzdésével, a keleti tartományok felzárkóztatására tett újabb és újabb kísérletekkel foglalkozik, a liberálisok hétköznapjai még mindig az egykori elnökhelyettes, Jürgen Möllemann körül forognak. Ismételt antiszemita kirohanásai miatt az utóbbi hetekben a médiában gyakran szerepelt politikus tartományelnöki tisztségétől továbbra sem vált meg. Egyre többen tartanak attól, ha Möllemann végleg megválik pártjától, önállóan létrehoz esetleg egy haideri mintára alakult FPÖ-t. Otto Graf von Lambsdorff, a liberálisok tiszteletbeli elnöke egyenesen Möllemann elmeállapotának épségében kételkedett. Hans-Dietrich Genscher (FDP) egykori külügyminiszter szerint, aki Möllemannt tanítványává fogadta, a volt elnökhelyettes hűtlen lett a liberális párt szelleméhez.
Egy tucat közös esztendő
Mogyorósi Géza, Berlin
A második világháború utáni Európa térképe rengeteg változáson esett át a kilencvenes években. Darabjaira hullott a Szovjetunió, Jugoszlávia, Csehszlovákia, és tizenkét esztendeje újraegyesült Németország. Hamisnak bizonyultak azok az aggodalmak, melyek fenyegetőnek vélték az öreg kontinens szívében létrejött, egységes „Deutschland” létét. Maguk a németek döbbentek meg leginkább, hogy mennyi gazdasági, társadalmi problémával járt az NDK beolvasztása a Szövetségi Köztársaságba.
Alig múlt el Németországban a szocdem-zöld diadalt hozó választási maraton, szeptember utolsó vasárnapján igazi sportemberek álltak rajthoz Berlinben. Aki ismeri a legnépesebb közép-európai metropolisz riasztó pénzügyi helyzetét, az takarékoskodásra gyanakodhatott, hiszen a - egy halálos áldozattal járó - klasszikus futóverseny negyvenkét kilométeres (germános precízséggel 42 kilométer 195 méter) távját lefutó ötvenezer atléta és sok száz ezer szurkoló utáni nagytakarítás „véletlenül” egybeesett a nemzeti ünnepre való készülődéssel. A narancssárga ruhás kézi- és gépi utcasöprők a Brandenburgi Kapu környékén voltak a legszorgalmasabbak e hét elején. Az október 3-ai munkaszüneti nap fő attrakciója ugyanis nem a tizenkét évvel korábbi történelmi eseményt felidéző politikusok beszéde volt, hanem a német főváros szimbólumának számító „Branderburger Tor” leleplezése. Kőhajításnyira hazánk - tavaly szeptember 11-én (!) átadott - modern nagykövetségi épületétől, kétesztendőnyi restaurálás után hajdani pompájában díszeleg a német klasszicizmus talán legszebb alkotása. A Carl Gotthard Langhans tervei alapján a 18. század végén született városkaput az athéni Akropolisz ihlette. Tetejéről a - nyugatról keletre vágtázó - négylovas kocsit benne a Győzelem istennője Schadow pazar Qudrigáját 1806-ban Napóleon háborús szuvenírként Párizsba szállítatta. Bonaparte 1814-ben kénytelen volt visszaadni Poroszországnak a hadizsákmányt, amely a második világháború végnapjaiban súlyosan megrongálódott. A szovjet zóna büszkesége, a berlini fal 1961-es felhúzásakor és 1989. novemberi leomlásakor is a nemzetközi sajtó címlapjára került. A német újraegyesítés mámorában aztán sokan „megnyergelték” a vágtázó bronzparipákat, s a Győzelem istennőjére is ráfért már egy kis „smink”.
A restaurálás 3,9 millió eurót emésztett fel.
Ami öröm a németek zömének, az tizenkét éve tragédia a volt kommunista Honecker-rezsim - nem kevés - hívének. Anno nem ünnepelhette meg negyvenegyedik születésnapját a Német Demokratikus Köztársaság: pár nappal korábban, 1990. október 3-án beolvadt az NSZK-ba. A reménység, az optimizmus, az összetartozás magasztos történelmi pillanata volt ez Európa kellős közepén, persze azért fejfájásra is volt panasz Moszkvától Havannáig. A keletnémetek márkája már három hónappal az összeolvadás előtt megszűnt. Gigantikus feladatkomplexum megoldása várt a nyolcvanmilliós régi-új államra. A Varsói Szerződésből egy csapásra a NATO-ba csöppent exnéphadsereg megrostálása, a Stasi-ügynökök leleplezése, a KGST-ből az Európai Unióba átigazolt keleti tartományok piacgazdaságra való „átnevelése”, a privatizáció beindítása csak a jéghegy csúcsát jelentették. Ki gondolta akkor, hogy az NSZK-ra már-már a Hitler hatalomra jutásakor regisztrált 1933-as rekord munkanélküliség vár a kilencvenes évek derekán? Helmut Kohl Nyugat-Németország utolsó és az újraegyesült Németország első kancellárja sem hitte volna, hogy a hidegháborúban kettészakított német nép számára ekkora erőfeszítést jelent majd a közös sors rendezése. Rengeteg a sikertörténet is, s éppen az augusztusi árvízkatasztrófa mutatta meg, hogy igenis van szolidaritás a wessik és az ossik között. Bár október 3-án a Brandenburgi Kapunál kigyúlt ünnepi megvilágítás árnyékában ott
a négymilliós munkanélküliség miatti aggodalom, a nemzetközi elemzők pozitívnak tartják, hogy az EU tervezett keleti bővítésénél jól lehet majd hasznosítani a német újraegyesítés egy tucat esztendő alatt szerzett tapasztalatait.
