Vissza a tartalomjegyzékhez

Somorjai László
Guberál a kerület
Most intézem a feltámadásomat

Fováros, hatodik kerület, lomtalanítás. Már hajnalban guberálók lepik el a terepet. Van, aki hátizsákkal, szatyorral, babakocsival érkezik, mások talicskával, autóval, kisteherautóval jönnek. Egyre többen vannak, némelyikük hobbiból, a többség azonban szükségbol vagy éppen hivatásszeruen kapcsolódik be a szelektív hulladékgyujtés e formájába. Néha még az is elofordul, hogy milliós értékre lelnek. 


Baba. Ez nem piskóta Fotók: Somorjai L.

Számítógép - központi egység, printer, monitor - darabokban. Három középkorú hölgy válogat a „kendermagban”. Azt mondják, a fémes részek kilóra eladhatók. Épp egy hibátlannak tuno tápegységet fordítok cipom orrával a másik oldalára, mero kíváncsiságból. Még ott fekszik a lomok között, de látva érdeklodésemet, az egyik no rögtön felkapja: „Szép kis darab, muködoképes. Ócsón adom, vegye meg!” 
Utánfutós Zsigulival három férfi érkezik, vezetojüket Józsefnek hívják. Mint mondja, húsz év óta ebbol él. Öt-hat mázsa fém - ennyi fér egyszerre az utánfutóra, naponta többször fordulnak. A vasnak kilója tíz-tizenkét forint, az alumíniumé kétszáz. Van már a platón ólomcso, rézhuzal, sot muanyag permetezo. A sarokban régi villanybojler. „Muködik?” „Nem az a lényeg.” „Hát mi?” „Hogy rézbol van” - néz rám barátságosan, mintha tudnom kellene, hogy a réz kilója 350-400 forintot ér. „Egy nap alatt megvan a tízes fejenként” - tippelek, mire ok a fejüket ingatják. „Á, dehogy.” Értem én: nagyon alábecsültem az összeget. Annál is inkább, mert délután másutt folytatják. 
Néha a szerencse is rámosolyog a guberálókra. „Az emberek nem tudják, hogy mit dobnak ki” - állítják többen. Józsi talált már értékes festményt, aranygyurut, de a csúcs: egy régi baba. „Kibontottuk a ruháját, még rajta volt a gyártó neve az 1800-as évekbol - mondja. - A kereskedo 300 ezer forintot fizetett érte.” Állítólag a porcelánfeju baba se rossz, mert fejenként 10-15 ezret ér (csak a feje!), a furészporos mackóra pedig Nyugaton is nagy a kereslet. 

Neve: Senki


Rudi üveggel 

Középkorú férfi, értelmes kinézetu, az ujjai már feketék a kosztól. Vezetékeket gyujt. 
- Megéri?
- Emelje csak meg a szatyrot! - mondja öntudatosan. 
- Jó nehéz, pedig csak drótokkal van teli.
- A muanyagot leégetem róla, marad négy öt kiló réz. Az is pénz, nem igaz?
- Persze. Amúgy mivel foglalkozik?
- Kérem, én nem létezem, már 1997-ben meghaltam.
- Viccel?
- Dehogy. Ellopták a személyimet, és azzal temettek el valaki mást. Így papíron egyáltalán nem létezem, nincs is semmilyen jövedelmem. 
- Miért nem intézkedik? 
- Intézkedem, intézkedem, csak volt egy-két zur az életemben, a feleségem is lelépett. Azonban hamarosan lesznek papírjaim - csak minden idobe telik, mindent bizonyítani kell -, mert egy kis rokkantsági nyugdíjat is remélek. Szóval intézem a „feltámadásomat”.

Gróf a lomok között


Cápa és a scriptura 

- Bucsuházi Árpádnak hívnak, ötvenhárom éves vagyok, bukott nemesi családból származom. Oseim Somorjáról települtek át 1947-ben, a Benes-dekrétum következtében. Sajnos már egyikük sem él, apám, anyám is meghaltak, egyedül vagyok. A szakmám autószerelo, itt a szakmunkás-bizonyítványom és a konfirmáló emléklapom is az aktatáskámban - mondja egy szuszra, mintha betanulta volna.
- Mindig magánál hordja?
- Igen, hátha kapok valahol munkát. Tíz évet voltam is a szakmában, de olyan nagy a fejlodés, nem mindenben tudtam tartani a lépést.
- Mibol él?
- Ha nincsen mellékes, akkor 37 ezer 200 rokkantsági nyugdíjból, abból levon a Máltai Szeretetszolgálat 80 százalékot, pontosabban 28 ezer 470-et. Teljes ellátást kapok érte, mosnak, takarítanak rám, már két éve.
- Értem.
- Egyszer találtam egy Scheiber Hugó akvarellt, olcsón adtam el, 15 ezerért. Azután egy ólomkristályt, azt is olcsón adtam, 12 ezret kaptam érte. Most meg nézze, egy parasztingre leltem, teljesen újszeru állapotban. Világosan olvasható a gyártó neve: Sárközi Népi Iparmuvészeti Szövetkezet, kézi hímzés, népmuvészeti motívumokkal. Holnap a Határ útnál megpróbálom értékesíteni.

Másfél millió a szemétben

Két jó barát, bordzsekiben, lazán. Nincsen náluk se szatyor, se talicska, furgon vagy efféle, ok csak hobbiból nézelodnek, antik dolgokkal foglalkoznak. 
„Egyszer találtam egy eredeti Szollosi-festményt, de nem ez volt a legnagyobb fogás, hanem egy Mária Terézia korabeli szekreter. Adtam az egyik autósnak húszezer forintot, hogy vigye a megadott címre. Ott másfél millióért vette át tolem a kereskedo” - meséli Attila. 
- Gyakori az ilyen eset?
- Hat éve mászkálunk így, de ritkán találtunk nagyobb értéket. Ez a kerület például nem az igazi.
- Miért, melyik a legjobb?
- Zugló.

Sola scriptura

Bajnok utca: rengeteg borlabda, a közeli iskolából származik. Könyvek, füzetek, sot, valaki egy régi szappant talál „Honey Bew” felirattal. Odébb Egy szovjet diplomata visszaemlékezései címmel kiadott könyv, mellette Zsukov: Emlékezés, gondolatok. Levél esik ki belole: „T. Majoros András Propagandista elvtárs” címzéssel. Feladó: az MSZMP Láng Gépgyári Végrehajtó Bizottsága. Belül a dátum: 1975. Immár kortörténeti emlék.
Vannak itt szakértok, akik könyvekre, nyomdai termékekre specializálták magukat. Az egyiket „Cápának” hívják - legalábbis így mutatkozik be -, egy régi, 1911-ben kiadott Budapest térképpel büszkélkedik. János egy Beethoven-partitúrát mutat, rajta régi pecsét: „Rózsvölgyi és társa, udvari zenekereskedo”.
Cápa egyébként tíz év óta él a lomokból, holnap Rákoskeresztúrra megy. „Ez itt kicsi kerület, kettot lépek, és már a hetedikben vagyok” - mondja.

…és még sokan mások

A Vörösmarty-Szondi utca sarkán már kiválogatták, ami kell - hárman ücsörögnek, és fuvarra várnak. Egyikük - Tünde -, látva érdeklodésemet, megszólal: 
- Hat év óta le vagyok százalékolva a gerincemmel, havi húszezret kapok.
- Ez nem sok.
- Van két gyermekem.
- Férje?
- Eddig 120-130 ezret keresett a Swinn-Csepelben, de amióta a gyárat megvették a külföldiek, visszaesett a keresete - csak a számlákra, rezsire elég. 
Nézem a „kínálatot”, ami elszállításra vár: gofrisüto, CB-rádió, muködoképes színes tévé és videó, mubútor asztal, több pár cipo. A tévét, videót kézbe adták: ne szedjék szét, mert még muködik. 
- Nézni fogják?
- Isten ments! Eladjuk.
Nem messze tolük egy leszázalékolt roma férfi - Zoltán - épp egy csillárt szed darabjaira. Általában fémeket gyujt, azt mondja, tegnap 14 ezer 600 forintot keresett. Ilonka, a felesége is vele van: „Régen száz forintból megfoztem. Ma százezerbol nem lehet kijönni.”

Rudi egy homokfúvott üveggel lett gazdagabb, Sándor - egy ötvenhat éves hidegburkoló - úgy tartja melegen elmeszesedett térdeit, hogy papírdobozt gyujt.
A Zichy utcában van, aki penészes kofferokra lel, két hölgy pedig ruhákat válogat. Nem a ruha kell nekik, zsebkéssel levágják a gombokat, elteszik. Ki tudja, mi minden kerül még vissza az utcáról a MÉH-telepekre, bolhapiacra, régiségkereskedokhöz, mielott megérkeznek a Köztisztasági Vállalat gépei, és eltakarítják a kerületi önkormányzatnak kiszámlázott 10 ezer 500 köbméter szemetet.