Sebestyén István
Szemüveget a bíróknak
Célegyenesbe fordult a XVII. labdarúgó világbajnokság. Mindkét elődöntőben 1-0-ás végeredmény született, aminek a németek és a brazilok örülhettek. Vasárnap tehát ők küzdenek meg a világbajnoki címért, a harmadik hely sorsa pedig a társházigazda Dél-Korea, illetve Törökország között fog eldőlni szombaton. Sajnos azonban ezen a vébén számos szurkolónak és nézőnek nem a játék nyújtotta a legmaradandóbb élményt…
A búcsú pillanata. Ennek a koreai szurkolónak korán jött, mások szerint már rég ideje lett volna Fotó: Reuters„A pihentebb németek legyőzhetik Koreát” - szólt az egyik internetes portál címe a benne jelzett mérkőzést megelőzően. Ez a mondat - amely szerint a döntőbe jutásért vívott küzdelemben a németeknek a pihentségükre is óriási szükségük van (volt), hogy legyőzzék Koreát - azért érdekes, mert jelképezi az egész világbajnokságot, vagy legalábbis azt, amire ebből a négy hétből leginkább emlékezni fogunk. Ha valaki három héttel ezelőtt mondta volna nekem a fenti állítást, hát azt tanácsolom neki, hogy ha legközelebb a napra áll, tegyen fel szalmakalapot. Korea négy közé jutása azonban nem azért megdöbbentő, mert elképzelhetetlen lenne, sokkal inkább a társházigazdát következetesen segítő bírói ítéletek miatt. Csak az egyenes kieséses rendszert tekintve az ázsiaiak ellenfeleit egy tizenegyestől, valamint három góltól fosztották meg a játékvezetők - a BBC sportrovatának összeállítása szerint. A két károsult Olaszország és Spanyolország volt, ráadásul ha bármelyik „eltévesztett” ítéletet helyesen fújta volna be a spori, Korea kiesik.
Alapvetően két eset lehetséges: vagy a Felsőbb Intelligencia Felsőbb Akarat (FIFA) elnevezésű szervezet utasításának engedelmeskedtek a játékvezetők, vagy valóban ennyire gyenge a vébé bírói mezőnye. Az első eshetőségnél figyelembe kell venni, hogy már a csoportmeccseken észlelhető volt, hogy Dél-Koreát és Japánt a kisebb-nagyobb bírói tévedések legtöbbször inkább segítették, mintsem sújtották. Többen azt mondták, erre azért van szükség, nehogy a két házigazda idő előtti kiesésével a helyszínen érdektelenségbe fulladjon a világbajnokság. Mint megírtuk, az össznézőszámot tekintve így is hat százalékkal kisebb az érdeklődés a vébé iránt, mint négy éve, ráadásul a jókora stadionokban sokszor még a kivezényelt katonákkal sem sikerül teljesen feltölteni a sorokat. Az ázsiaiak továbbá - és ez inkább Koreára igaz - nem igazán a futballt, sokkal inkább magukat ünneplik, ami nehéz lett volna, ha csapatuk kiesik. Jellemző a koreai elnök nyilatkozata, miután csapata a spanyolok kiverésével a negyeddöntőbe került: „Népünknek ötezer év óta nem volt ilyen boldog napja.” (Mellesleg neki annál is inkább van oka a boldogságra, mert a vébéláz elterelte a figyelmet a korrupciós botrányba keveredett két fiáról.)
A másik eshetőség, hogy valóban ennyire kirívóan gyenge a játékvezetés színvonala. Ezt a kérdést már nem csak az idő előtt hazautazott csapatok feszegetik. A háromszoros világbajnok Pelé például így vélekedik: „Nem hiszem, hogy a vébé játékvezetői tisztességtelenül működnének, de produkciójuk nagyon szerény, és a nemzetközi szövetségnek komoly figyelmet kell fordítania erre a problémára ahhoz, hogy az előttünk álló találkozókon és a jövő világversenyein változzon a helyzet.”
Hogy miért kell egy világbajnokságra többek között maldív, ugandai vagy egyiptomi játékvezetőket delegálni, arra nem sok magyarázat van. Egyiküktől például megkérdezték, hogy miként készült otthon a vébére, mire azt válaszolta, hogy otthon sehogy, mivel náluk nincs bajnokság. Egyértelmű, hogy az előbb említett Felsőbb Intelligencia Felsőbb Akarat nevű szervezet missziós küldetésének tekinti, hogy minél több országban meghonosítsa, illetve erősítse a futballt, annak minden anyagi hasznával együtt. A vébéhelyszínt is részben ennek fényében választották ki, és szintén a sportdiplomácia része a bírók és asszisztenseik delegálása.
De miért kell a missziós tevékenység oltárán feláldozni egy világbajnokságot? Sepp Blatter FIFA-elnök kezdetben mélységes nyugalommal hárította el a témát feszegető újságírók kérdéseit, később azonban már neki is erélyesebbnek kellett mutatkoznia. Először szelíden bírálta a játékvezetőket, majd kijelentette: „Úgy látom, vissza kell térnünk az egynemzetiségű játékvezetői hármas gyakorlatához, ugyanis nyilvánvaló kommunikációs zavarokat tapasztaltam az egyiptomi, ugandai, trinidadi trió tagjai között.” Elképesztően éles szeme van az elnök úrnak, de ezt valószínűleg egy magyar megye háromban játszó csapat mindenese is kiszúrta volna.
A FIFA rendelkezésének értelmében a négy között már kipróbált európai dirigensek vezetik a mérkőzéseket. Ez megnyugtató, de sajnos már késő…
Aranyköpések Í
„Azért azt ne felejtsük el, hogy a koreaiak lábában két hosszabbítás is van.” (Faragó Richárd)
„Furcsán hulló falevél ez a labda lefelé.” (Knézy Jenő)
„Aki itt megállapítja, hogy ki húzott kit, azt a sasok fölveszik a rokonságba.” (Faragó Richárd)
„Oliver Kahn szépen néz maga elé, kettőt rág a gumiján, és elfoglalja a helyét a kapuban.” (Faragó Richárd)
„Roque Junior most késett, nem úgy, mint a japán vonatok.” (Knézy Jenő)
Sándor Csikar, a Hetek szakkommentátora szerint
Az iparosoké a jövő, de hiányoznak a világklasszisok
„Sajnos meg kell mondjam, hogy azok a válogatottak, akikről a legjobb véleménynyel voltam, nincsenek ott a legjobb négy között, és ez meg is látszik a színvonalon. Mindkét elődöntő középszerű mérkőzés volt, számomra nagyon hiányoznak a világklasszisok. Például Nyilasi Tibi, ha a régi kondíciójával rendelkezne, bármelyik, a világbajnokságon szereplő válogatottnak vezéregyénisége lehetne.
Azt tudom, hogy a braziloknál mondjuk a Rivaldo egy világklasszis, de azt is tudom, hogy a Ronaldo már nem az. Neki huszonhat évesen most kellene a csúcson lenni, de csak abból él, amit húszévesen mutatott. Én rettentően szerettem őt, úgy gondoltam, olyan játékos lesz belőle, mint Pelé vagy Maradona, de sajnos az iszonyú kemény és durva olasz bajnokságban tönkretették, ő már soha nem lesz ugyanaz a játékos, aki volt. Igaz, hogy talált egy gólt, de szerintem életében nem rúgott ilyen csúnyán a labdába, sőt azt kell hogy mondjam, még én sem. Ugyanez igaz a brazil válogatottra: az elmúlt ötven évben - mióta a helyszínen vagy a televízión keresztül figyelemmel kísérem őket - soha nem voltak még olyan gyengék, mint most.
A németeknél világklaszszisnak lehet mondani a Kahnt, de sajnos ő is egyedül van. A legutolsó nagy játékosuk Mattheus volt. Ami a törököket és a koreaiakat illeti, a nagy tanulság a jó szereplésük kapcsán, hogy a jövő az iparosoké. Én már évek óta mondom, hogy az ázsiai és az afrikai csapatok nagy vetélytársai lesznek a legjobbaknak, mert amit meg lehet, azt megtanulják. De sajnos nem láttam olyan megmozdulást a két elődöntőn, amit ne tudnék elfelejteni. Nem volt olyan mozzanat, amit az Eurosport fél éven keresztül újból és újból bejátszana, mint mondjuk Zidane BL-döntős gólját. Persze a savanyú szájízen a döntő még sokat javíthat.”
