Kapsza Ágnes
A homokművek ragyogása

Talán nem köztudott, hogy az Iparművészeti Múzeum üveggyűjteménye több szempontból is különleges. Köszönhető ez részben a tudatos, 19. század óta államilag finanszírozott és szervezett gyűjtésnek, de talán még inkább annak, hogy a hazai üvegművészek több ízben is a legjobbak közé küzdötték föl magukat.

Émile Gallé által készített lámpa 1900-ból 

A magyar üvegművészet plasztikáival és üvegablakaival napjainkban ismét a világ élvonalában van. Az üveg jelentése címmel megrendezett tárlat ebből a hatalmas anyagból válogat: mintegy 800 tárgyon keresztül mutatja be az üvegművészet „jelentés szempontú csúcsteljesítményeit”. A kiállítással párhuzamosan a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg Varga Vera hasonló tematikájú könyve is. A színes fényképek - helyszűke miatt - azonban csak részben tudják visszaadni azt a sziporkázó gazdagságot, amely az Iparművészeti Múzeum első emeleti galériáján megtekinthető 2002. május 7-től egy teljes éven át.
A kiállítás alapvetően a 19-20. század üvegművészetét mutatja be. Súlypontjában az a négy megrendezett enteriőr áll, amely a négy kiválasztott történelmi stílus - empire-biedermeier, historizmus, szecesszió és art deco - köré rendezi a látottakat. A második részben kaptak helyet a jelenkori, modern magyar üvegművészetet képviselő alkotások, amelyek jellegükben és technológiájukban ugyan legtöbbször eltérnek az előbbiektől, azonban nem kevésbé elgondolkodtatóak és szemet gyönyörködtetőek. 
Az empire-biedermeier „briliáns stílusú” üvegei aprólékosan ábrázolt csatajeleneteikkel, gyémántra, máskor mattüvegre emlékeztető csiszolásukkal éppúgy jellemzik korukat, mint az akkoriban divatos „chinoise” (kínai) fekete-arany árnyképes üvegek. Kothgasser színes-arany emlékpoharai a korabeli vitrineket díszítették pasztorális jeleneteikkel, városképeikkel - az úgynevezett „fürdőkúra” poharakhoz hasonlóan. Ma egy egyszerűbb darab nem kapható meg kétmillió forint alatt egy bécsi aukción. Az emlékpoharak műfaját hazánkban is előszeretettel művelték - a címer, a nemzeti színek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc szimbólumaiként jelentek meg.
Külön érdekesség ebből a korból az a néhány perzsa, görög, római edényre hasonlító, irizáló (szivárványos csillogású) üvegtárgy, melynek előállítása a tiffany és az eozinmáz gyártási technológiáját megalapozta. Ihletője az ókori ásatásokon talált, természetes úton, a föld klórtartalma által létrejött irizáció.
A historizáló stílust három vitrin mutatja be. Különleges bravúr ebből az időszakból az 1986-os világkiállításra szánt, hat darabból öszszeállított, fúvott üveg keresztelő medence. 
A szecesszió időszakából az egyik legjelentősebb az Émile Gallé gyűjtemény - „beszélő üvegeinek” talpán egy-egy verssor, amit fönt kép illusztrál. Ugyanez a technika megtekinthető Sovánka István „magyarításában” - néhány méterrel távolabb.
Az Iparművészeti Múzeum büszkélkedhet Európa legnagyobb tiffany-üveg kollekciójával, melyből szintén látható most néhány válogatottan szép darab.
Az „art decot” Kozma Lajos ebédlőbútora vezeti be. Érdekessége, hogy Báthory Júlia - mai fogalmakkal élve - korának konstruktív, mobil gondolkodású tervezője nevéhez fűződik a homokfúvás technikájának elterjesztése.
A kiállításon csaknem száz kortárs magyar művész alkotása is látható Saár Erzsébet üvegszobrától a folyatott rogyasztás technikai bravúrjával készült lámpáig, melyek méltó folytatásai az 1873-as, 1900-as és 1901-es világkiállításon díjakat nyert - és ezen a tárlaton szintén bemutatott - magyar kollekcióknak. És hogy milyen „jelentést” hordoznak ezek az üvegtárgyak? Talán a tudomány és a technika művészetekkel való találkozásának és egymásra hatásának mérhetetlen változatosságát, sokszínűségét, sokféleségét vetítik előre.