André Zoltán
Nemzeti a nemzetközi színvonal alatt

Megszületett, felépült a Nemzeti Színház. Százévnyi vajúdás eredményeként 2002. március 15-én végre valóra válik a „nemzeti” álom. A fogantatás a reformkorig nyúlik vissza, egészen Széchenyi István A magyar játékszínrűl című írásáig, melyben vitát indított a nemzet színházának életre hívásáért. Az ötlet igazán életképessé csak a millenniumi ünnepségek lázában formálódott, majd hosszú viták, átmeneti megoldások, elvetélt pályázatok sora tartotta vissza a megszületéstől. A szabad Magyarország ezredvégi millenniuma hozta újra kézzelfogható közelségbe a megvalósulást.

A Nemzeti Színház. Nem gyarapítja az építészet remekműveit Fotó: Somorjai L.

A fordulatokkal teli történetbe az 1996-os, a Horn-Kuncze-kormány ideje alatt kiírt pályázat bemutatásával kapcsolódunk be. Az országos, nyilvános, névaláírásos tervpályázatra hetvenhárom pályamű érkezett. 
A jelentkezők nagy száma igazolta, hogy a széles körű érdeklődésre méltó feladathoz a magyar építész szakma széles rétege csatlakozott. Az Erzsébet téri helyszínre tervezők sora, köztük a kortárs magyar építészet kiemelkedő képviselői, komoly intellektuális és anyagi energiákat felvonultatva készítették el pályaműveiket. A tervek a mai hazai iskolák valamennyi jellemző irányzatát tükrözték, s jelentős szerep jutott a korszerű világtrendeknek is.
A nemzetközi zsűri egyöntetűen Bán Ferenc tervét ítélte a legjobbnak. Ez a különleges épület külső és belső megjelenésével nagyvonalú választ adott mind a színháztechnikai, mind az építészeti kihívásokra. Ezenfelül a helyszíni adottságokat kihasználva új, kulturális és művészeti centrumot kínált a főváros polgárainak. Nem kis nehézséget jelentett a bonyolult városszerkezeti problémák megoldása. Ez a terv az Andrássy út méltó kiindulópontjaként jól ellensúlyozta volna a Hősők tere monumentalitását, kijelölve ezzel a belváros új kultúrtengelyét. Talán nem véletlen, hogy már 1898-ban, Széll Kálmán kormánya idején az Erzsébet tér merült fel lehetséges helyszínként.
A nyertes építész megbízást kapott az épület további tervezésére, és a kivitelezési munkák is megkezdődtek. Ekkor úgy tűnt, hogy a sikeres és legitim pályázat után, társadalmi konszenzus alapján, a szükséges anyagi háttér biztosításával a millenniumi ünnepségekre elkészül a mű. 1998 nyara azonban újabb fordulatot hozott. A Fidesz-kormányzat hamar világossá tette, hogy az új politikai akarat - a „több mint kormányváltás” jegyében - máshol és mást kíván, és nem óhajtja az Erzsébet téri színház nemzeti színű szalagját Magyar Bálinttal együtt átvágni. Az új, „nemzetibb” Nemzetit még természetesen a 2002-es választás kampányfinisében kell átadni. 
Az építési munkák leállítása az építésztársadalmat sokkolta. Az Országos Építész Kamara elnöke tiltakozásul lemondott, többen kijelentették, hogy újabb pályázaton nem kívánnak és nem is tudnának részt venni. 
Az ügy részleteit a szűk szakmai eliten kívül kevesen ismerik. Mivel az elektronikus média rendkívül pontatlanul és felszínesen tudósított az eseményekről, néhány sorban tekintsük át azt a folyamatot, ami az Erzsébet téri gödörtől a ferencvárosi új Nemzetihez vezetett.
Schwajda György írót nevezték ki kormánybiztosnak, ő rövid időn belül megbízta Siklós Mária építészt a városligeti változat megtervezésével. Schwajda az egyik tévécsatornán, otthoni foteljében ülve azzal indokolta döntését, hogy Siklós elismert színházi szakembernek számít, és egyébként is, aki ilyen szép családi házat tervezett neki, hogyne tudná megtervezni az új Nemzetit. Ezen kijelentés természetesen azt jelentette, hogy a kormánybiztos nem kívánja újabb pályázattal húzni az időt, hanem férfiasan, egyenesen belevág a megvalósításba a Szolnokon már bevált csapattal. 
Siklós Mária a magyar színházi szakma egyik legelismertebb építész szakembere, akinek a nevéhez több magyarországi színház sikeres felújítása fűződik. A váratlan felkérésre az építésznő - az újonnan kijelölt városligeti helyszínen - rövid idő alatt megtervezte az új színházat.
Az építész szakmát újabb sokkhatásként érintő hír általános felháborodást váltott ki. A tiltakozás hatására a kormánybiztos látszólag kompromisszumkész volt, aminek lényege így festett: az Építész Kamara új 
elnöke hét építészt javasol egy meghívásos pályázatra, immár a ferencvárosi volt Expo-telkekre, s azt az ígéretet kapja, hogy a győztes mű megépül. A kiírás feltétele, hogy az eredetileg a Városligetbe tervezett, majd gazdasági célszerűségből a Duna-partra adaptált Siklós-tervet kell homlokzatilag áttervezni. Ez abból állt, hogy a színház fő tartalmi részeit (nézőtér, páholyok, színpadtér, kiszolgáló terek) rögzítették, ezek nem képezték a pályázati feladat tárgyát.
A pályázók a homlokzatra és az épület periférikus funkcionális egységeinek (előcsarnok, kávézó, galériák stb.) módosítására tehettek javaslatot. A győztes pályamű az eleve méltatlan alaphelyzetet és előírásokat szinte tökéletesen kielégíttetve teljesítette a feladatot. A Hannoverben világsikert elérő Vadász és Társa Építőművész Kft.-re azonban ezek után még újabb kompromisszumok vártak. Schwajda György a további tárgyalások során nem tudott egyezségre jutni a nyertessel, kenyértörésre került sor. A kormánybiztos úgy ítélte meg, hogy az építész szakma őt becsapta, ezért ezentúl nem kívánt velük együttműködni, majd újból felkérte Siklós Máriát a tervezési dokumentációk engedélyeztetésére. Az Országos Építész Kamara ilyen módon kitaktikázott elnöke lemondott, a kamara etikai bizottsága pedig kizárta soraiból a tervezőnőt. Ettől függetlenül a Nemzeti Színház rövid huzavona után megkapta az építési engedélyeket, az építkezés megkezdődött. Az események felgyorsultak, a hosszú vajúdás, melyet mindvégig hasonló viharok kísértek, végkifejletéhez érkezett, néhány nap múlva megszületik a mű, felgördül a függöny.
Lássuk, mi jön a napvilágra!
Ha tetszik, ha nem, az épület szimbólum értékű. A modern utáni kor gyűjtögető szemlélete testesül meg kívül és belül. Ebből is, abból is egy kicsit. Ez a ház mégsem eklektikus. Az előző századfordulóra jellemző akadémikus építésziskolázottság jól ismerte és értette a stílusazonosság fogalmát. Tudtak stílben tervezni, ezt tanították az egyetemen, és néhány zseniális építész a stílusokat harmonikusan tudta keverni, de alapvetően betartották a stílushatárokat. Említésre méltó az e korban született nemzeti romantikus építészet egy-két kiemelkedő épülete, amelyek egyedi belső építészeti logikával szerkesztettek (pl. Vigadó, Gellért Szálló). Az új Nemzeti épülete azonban nélkülözi azt a harmóniát, amelyet a budapesti eklektikus épületek „jó iparos szinten” tudnak. Nagyon harsány stíluskeverés történik, a high-tech üvegszerkezetektől a konzolosan kígyózó boltöves szobrokig minden található a házon. Egy sísánc formájú acélszerkezet koronaként nehezedik a zsinórpadlás kiemelkedő tömegére, „megszépítvén”, takargatván azt. A zsinórpadlás a színházépületek jellegzetes egysége, a díszleteknek biztosít technikai hátteret. A dupla magasságú tömeg „ziccerként” szolgál a nagy terjedelmű épületek tömegalakításának játékában. Ez a kompozíciós elem nem mindennap áll egy építész rendelkezésére, a kínálkozó lehetőséget nem kihasználni szakmai tudatlanság.
A belső terek alakítására a tengelyes szerkesztés kényszere nyomja rá bélyegét. Nincs nagyvonalú előcsarnok galériákkal, helyette kicsinyes, súlypontokat nélkülöző tér fogadja a látogatót. Az anyag- és színhasználat a mai „újgazdag” reprezentációt követi. A súlyos kőkorlátok hárfa formájú, nikkelezett betétekkel például nehézkes megjelenést adnak a belső térnek. Ennél nagyobb probléma a nézőtér avult formavilága és jellege. Az úgynevezett „kukucskáló nézőtér” azt jelenti, hogy a színpad felé patkó alakban beforduló páholyokból a nézők „kukkereikkel” legjobban egymás ékszereit mustrálhatják, de a színpadnak csak bizonyos részét tudják áttekinteni. Ez a merev, konzervatív rendszer még a mindent mozgatni tudó színpadtechnika ellenére sem képes korszerű színházi rendezést biztosítani. Az épület egészének funkcionális rendezetlensége árulkodik a tervezés felületességéről és kiérleletlenségéről. A színházhoz nem terveztek garázst (az Erzsébet téren hagyták), így egy szomszédos telken bérelnek területet parkolás céljára. 
Az építési hely kiválasztása az öszszes hátrány ellenére is jónak mondható. A távlati tervek szerint az értékes Duna-parti területet dél-pesti városközponttá fejlesztik, mely egy esetleges új Duna-korzó kiépítésével kapcsolódhat a Belvároshoz. 
A nagyközönség és a színházi szakma régóta joggal várja a Nemzeti Színház megszületését, s hogy valóban azzá válik-e, főleg rajtuk múlik. Az viszont már eldőlt, hogy a hosszú vajúdás után világra jött alkotás a magyar építészet - így a nemzetközi színházépítészet - remekműveit nem gyarapítja. 
(a szerző építész)