Mondovics L. Gábor
Ronaldo góllal ünnepelte a visszatérést

Az Internazionale brazil sztárja több mint kétéves szünet után újra gólt szerzett a Serie A-ban - a Brescia ellen. Az olasz bajnokság eddig sem volt unalmas, de a dél-amerikai focista visszatérése még ott is hír. A labdarúgás kedvelőinek nem is akármilyen esemény, hiszen nem csak az Inter szurkolótábora szereti a brazil játékát.

Ronaldo újra a pályán. Góllal tért vissza Fotó: Reuters

Talán sokan emlékeznek még arra, hogy a legutóbbi vb sztárjának nem nagyon ment jól. Egy térdsérülés következtében hosszú időt volt kénytelen kihagyni, sokáig még az is kérdés volt, játszik-e még valaha. Ronaldo nem adta fel, és a hosszú lábadozás ellenére is újra a zöld gyepet választotta. Már az edzéseken való részvétele is szenzációnak számított. Igaz, az elmúlt pár hétben nemigen volt esély a nagy visszatérésre. Hector Cúper azonban úgy gondolta, hogy a Brescia ellen kockáztat, és a Vieri-Ronaldo kettőst küldte a pályára. A kezdő Ronaldo gólt szerzett, és ráadásként mindenkit lenyűgözött a játékával. A teljesítményét növelendő érdemes megjegyezni, hogy Vieri és Ronaldo több mint két éve nem játszott egy csapatban - hiába tagjai évek óta ugyanannak a klubnak -, összesen 121 percet töltöttek együtt a pályán. Itt látszik a tehetség, összeszokás nélkül húsz perc alatt gól. Hector Cúper receptjének a lényege, a kockázat és a szokatlan összeállítás, most bejött.
Ronaldo a mérkőzés után így próbálta felidézni a történteket: „Berúgtam a labdát, és onnan kezdve semmire sem emlékszem. Elkezdtem futni, olyan boldog voltam, mint egy kisgyerek. Életem egyik legszebb napja a mai, hiszen két éve arról álmodom, hogy újra gólt lövök. Hozzá kellett szoknom a meccsek hangulatához, a társakhoz, az ellenfelekhez, mindenhez. De mától végre új ember vagyok, mától új korszak kezdődött az életemben.” 
Carlo Mazzone, a legyőzött Brescia mestere is elismerően nyilatkozott: „Úgy voltam vele, hogy ha már mindenképpen gólt kell kapnunk, akkor legalább Ronaldótól kapjuk, így végül is nem érdemes boszszankodnom. Arról nem is beszélve, hogy a találata után úgy örült, ahogy én még nem láttam embert örülni: egyszerre sírt és nevetett, szinte nem lehetett nem mosolyogni vele együtt.”