V. évfolyam, 50. szám, 2001. december 14 Belpolitika
| Szlazsánszky Ferenc Történelmi pillanat?
| Történelmi eseményre készül a legnagyobb kormánypárt: a Fidesz még az idén teto alá kívánja hozni azt a szerzodést, melynek értelmében a jövo évi parlamenti választásokon néhány biztos befutó helyet ad a legnagyobb hazai romaszervezet, a Lungo Drom vezetoinek. „A Lungo Dromnak erkölcsi kötelessége ezt az irányzatot szolgálnia, és az elkövetkezendo választást sikerre vinnie” - jelentette ki a megállapodással kapcsolatban Farkas Flórián, aki a Lungo Drom elnöki tiszte mellett az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke pozícióját is betölti, így jogi értelemben a teljes magyarországi cigányságot képviseli. Farkassal ellentétben több roma politikus úgy véli, a Fidesz-MPP- Lungo Drom szerzodés a cigányság ismételt „eladása”, ezúttal a jobboldal kormányon maradásának érdekében.
|
| Munkatársunktól Az útlevelét nem vonták be
| „Amikor elvállaltam a legnagyobb ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltségét, számítottam arra, hogy személyemet támadások fogják érni. Jól számítottam, meglepetést legfeljebb a módszerek okoznak. Most érzem csak, milyen fontos lett személyem, hogy ilyen módszereket kellett bevetni ellenem” - olvasható
Medgyessy Péter lapunkhoz is eljuttatott keddi közleményében. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje arra a hírre reagált, hogy az Országos Rendőr-főkapitányság nyomozást rendelt el a Gresham-palota eladása ügyében végzett lobbitevékenységével kapcsolatban. A Hetek információi szerint az is felmerült, hogy bevonják a politikus útlevelét.
|
| Hetek-összeállítás Vidám vasárnap
| A két nagy kereskedelmi és a közszolgálati televízió után a legnagyobb a Magyar ATV, amely az elmúlt napokban kísérleti jelleggel a Hit Gyülekezete istentiszteletéről közvetített adással bővítette a hazai vallási műsorok palettáját.
|
| Márer György, New York Kossuth, a szabadság bajnoka
| Az amerikai magyarság, valamint társadalmi szervezetek és egyházak a Magyar Köztársaság külképviseleteivel karöltve december 5-én nagyszabású ünnepségsorozatot rendeztek Kossuth Amerikába érkezésének 150. évfordulóján. Az ünnepségsorozatra Amerikába érkezett Dávid Ibolya igazságügy-miniszter is.
|
| Hajdú Sándor Centrum Párt: jobb a béke
Interjú Kupa Mihály parlamenti képviselővel, a Centrum Párt elnökével.
| | Fókusz
| Lukács András Patkányméreg a bombában
| Az izraeli terrorhullám, úgy tűnik, nemcsak brutalitásában és intenzitásában, hanem az alkalmazott fegyvereket illetően is újat hozott a terrorizmus történetében. A két héttel ezelőtt Jeruzsálem központjában felrobbantott bomba ugyanis izraeli kormányzati források szerint „veszélyes anyagokat” tartalmazott.
|
|
| | Gazdaság
| Polovitzer Edina Elkeseredett közalkalmazottak
| Felháborítónak és megalázónak nevezte a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) a január 1-jétől érvényes minimálbér bevezetését. Meggyőződésük szerint az intézkedés alkotmányellenes, mert így gyakorlatilag megszűnik a közalkalmazotti bértábla, amely ez idáig figyelembe vette a munkában eltöltött évek számát és az iskolai végzettséget. A szakszervezet Országos Sztrájkbizottságot alapított, és december 14-ére kétórás figyelmeztető sztrájkot hirdetett meg valamennyi közgyűjteményi és közművelődési intézményben. Ezzel egy időben kötelező tárgyalásra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt.
|
| Munkatársunktól Tippek az év végi könyveléshez
| Év vége közeledtével egyre több vállalkozó, vállalkozás szeretné minimalizálni a várható adóalapját. A tisztánlátás érdekében érdemes már december 31-e előtt megbecsülni az év végére várható adóalapot, hogy lehetőségünk legyen annak mérséklésére. (Ez egyébként is szükséges a december 20-áig esedékes adófeltöltési kötelezettség miatt.) A következőkben a teljesség igénye nélkül néhány adóalap-csökkentő lehetőséget veszünk számba.
|
| Munkatársunktól Hitelhez juthatnak a kisvállalkozók
| A kisvállalkozások működésének egyik állandó problémáját, a forgóeszközhiányt akarja orvosolni a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közös kezdeményezése a vállalkozói hitelkártyáról. A tervek szerint Széchenyi-kártyának nevezendő hitelkonstrukciót felkarolta a kormány, és múlt heti bejelentése alapján 200 millió forint támogatást ígért a rendszer kialakításához.
|
| Munkatársunktól Óvatosan az autóbehozatallal
| Januártól változnak az autóbehozatal szabályai. A külkereskedelmi cégek által hozott autók számláját csak abban az esetben fogadja el a hatóság, ha a gépkocsi ára eléri a Vám- és Pénzügyőrség által használt katalógusban szereplő ár legalább 50 százalékát. Ha ez alatti összeg szerepel a számlán, akkor a teljes, 100 százalékot veszi értékként figyelembe a hatóság, és ez után kell a különböző illetékeket fizetni.
|
| Munkatársunktól Váltsunk eurószámlát
| A magyarok is végre felfedezték: közeleg az év utolsó napja, azaz a tizenkét európai valuta végnapja. Addig célszerű eldönteni, mit tegyünk az otthon lévő „pénzekkel”, illetve intézkedni az ezekben a pénznemekben vezetett devizaszámlák sorsáról.
|
| Ignácz Valéria Asia Center
| Európa egyik legnagyobb kereskedővára épül a Szentmihályi úton: az Asia Center. A beruházás azért is különös, mert a XV. kerületben hamarosan tető alá kerülő nagykereskedelmi, kiállítási és szórakoztató központ az okkult ázsiai térrendezés-tudomány, a feng shui alapján készült. A nyolcemeletes „kisváros” átadási időpontját 2002-re tervezik.
|
| Munkatársunktól A dollár és az euró vetélkedése
| Tizenhét nappal az euró színre lépése előtt komoly mozgások tapasztalhatók a pénzváltó helyiségekben. Ki megszabadulna a múlt pénznemeitől, ki üzletet lát az évszázad pénzügyi manőverében, megpróbál pénzt csinálni a váltásból.
|
| Acsai Anikó Idén sem maradt el a Mikulás-rali
| Mérsékelt emelkedéssel zárták a hetet a világ vezető értékpapírpiacai. Amerikában a Fed kedden
- idén tizenegyedik alkalommal - újabb kamatcsökkentést hajtott végre.
|
|
| | Háttér
| Somorjai László A zsebtolvaj nemcsak húsvétkor nyúl
| Decemberben a zsebtolva-jok „kiemelt jövedelemmel dolgoznak”. Az embereknél több a készpénz, nagyobb a forgalom, és a tömeg is a „kezükre játszik”. A zsebesek kilencven százaléka a fővárosban működik. A BRFK speciális alosztályára évi mintegy ötezer bejelentés érkezik.
|
| Grüll Tibor A világ elveszett emlékezete
| A világhódító Nagy Sándor i. e. 331-ben nagy és népes várost akart alapítani Egyiptomban, amely az ő nevét viseli majd. Egy álomtól és Homérosz egyik verssorától vezettetve ki is választotta a helyet: Pharosz szigetét és a vele szemben elterülő széles öblöt. Megparancsolta embereinek, hogy itt alapítsák meg Alexandriát. A város alaprajzát földre szórt árpadarával jelölték ki, de azt a mindenfelől nagy számban előrajzó madarak felcsipegették. E baljós előjel igencsak megzavarta Alexandroszt, de a jósok azzal biztatták: az általa alapítandó város mindennel bőven el lesz látva, sok és mindenféle fajtájú ember tápláló otthona lesz.
|
|
| | Hit és értékek
| Szabó Ibolya Anna Egy nyíltszívű sikerember
| Keményen dolgozik, kitartása és vállalkozó szelleme tiszteletet ébreszt. Tízezreket vonzanak őszinte és merész prédikációi, melyekben korábban tabutémának számító kérdéseket feszeget. A Time magazin újságírója félelmet nem ismerő nyitottságát dicsérte, miközben a második Billy Graham vonásait kereste benne. A Charisma magazin szerkesztője különleges elhívásáról beszél. Ő T. D. Jakes, Amerika ma egyik legsikeresebb keresztény prédikátora, a dallasi Potter’s House evangéliumi gyülekezet vezetője.
|
|
| | Interjú
| Tihanyi Péter A legnagyobb alkotás az életünk
| Az 1994-ben Magyarországon is kirobbanó sikerrel megjelent regény, a Sorel-ház megejtően lírai, mint egy bölcs mese, felkavaró, mint egy sodró tempójú ballada, és olyan valóságos, mint amilyen valóságos, ahogy egy kortársunk élete, barátsága fölizzik vagy éppen kihuny mellettünk. Ez az önéletrajzi ihletésű családregény, ez az ember méltóságát hirdető remekmű a hetvenegy éves Salamon Pált egy csapásra a legnagyobb élő magyar írók egyikévé emelte. Egy télbe feledkezett, de még mindig pirosan lüktető muskátlit látva, vagy frissen kisütött libatepertő ízét érezve, vagy esti úszás után a révfülöpi stégen gyönyörködve a hegy mögött éppen lebukó napban érzem igazán: jó élni. Persze tudom, le lehet élni egy életet ilyen élmények nélkül is. Csak e nélkül minek. Ilyen a Sorel-ház is. Meg lehet lenni nélküle, csak nem érdemes.
|
|
| | Külpolitika
| Biciklik és labdák a barlangban
| Az afgánok szerda reggel nyolc órát jelölték meg a fegyverletételre. A határidő lejárt, de az al-Kaida harcosok továbbra sem adták meg magukat. A keddi tűzszünetet kieszközlő Mohamed Zaman Ghun Sarif kijelentette, hogy bin Laden emberei készek letenni a fegyvert és előjönni rejtekhelyeikről. Állítása szerint két al-Kaida szóvivő is azt mondta neki: „Nem akarunk harcolni. Megadjuk magunkat.”
|
| Hetek-összeállítás Gyorsabban öl, mint ahogy terjed
| Újabb Ebola-járvány tört ki az afrikai Gabonban a múlt héten. A világ egyik legveszélyesebb vírusa eddig tizenegy ember életét követelte. Időközben a hét közepén az Egészségügyi
Világszervezet (WHO) Gabonba érkező, ötfős szakértői csoportja is útnak indult, hogy a távoli tartományba érve segítsen a járvány megfékezésében.
|
| Eperjesi Ildikó Birodalomra emlékeztet az Unió
| „Korunk legnagyobb politikai, történelmi léptékű projektje a felkészülés az Európai Unió bővítésére” - mondta Jürgen Köppen, az Európai Bizottság magyarországi nagykövete. A héten megrendezett Parlamenti Európa Klub találkozóján a német politikus hangsúlyozta, hogy bár az egy hónapja nyilvánosságra hozott országjelentés „igen pozitív képet rajzol az előkészületi munkák és tárgyalások helyzetéről”, a tagjelöltekkel szemben szigorúbbak a feltételek, mint a mostani tagállamokkal szemben.
|
| Hetek-összeállítás Leszálló ágban Arafat
| Az Európai Unió történetében először szólította fel a Palesztin Hatóság elnökét a fennhatósága alatti területen működő terrorszervezetek, a Hamasz és az Iszlám Dzsihád hálózatának felszámolására. Az EU soros elnöke, Louis Michel belga külügyminiszter hangsúlyozta: a nyilatkozat nem jelent egyoldalú kiállást Izrael mellett. Nabil Saat palesztin megbízott szerint azonban Brüsszel az Egyesült Államok nyomására cselekedett.
|
| Hetek-összeállítás Buszmészárlás Emmánuel mellett
| Palesztin terroristák támadtak meg egy buszt szerdán este Jeruzsálemtől északra. A példátlan brutalitással végrehajtott, összehangolt támadásnak tíz halálos áldozata és mintegy harminc, köztük több életveszélyes sérültje van - jelentette be az izraeli hadsereg szóvivője.
|
|
| | Négykeréken
| A gyermekek érdekében
| 2002. január elsejétől minden tizenkét év alatti és 150 centiméternél alacsonyabb gyermek személyautóban kizárólag csak biztonsági gyermekülésben szállítható. A KRESZ alól öt kivétel adhat mentesítést: nem kötelező gyerekülés használata a taxikban, rendvédelmi szervek gépkocsijaiban, mentőautók betegszállító terében, azon nagycsaládosok körében, ahol háromnál több gyermek van, valamint olyan öregebb autókban, melyeket nem láttak el gyárilag biztonságiöv-rögzítési pontokkal.
|
| A világ első női sofőrje
| Ajánlom a cikk elolvasását azon férfi autóstársaimnak, akik alkalmatlannak tartják a nőket autóvezetésre mintegy a konyhába parancsolva őket. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy a gyengébbik nem kevesebb balesetet okoz a közutakon.
|
| Az év autója: Peugeot 307
Vadonatúj autócsemegék
| | Riport
| Hetek-összeállítás Csak a narancs volt
| A Fidesz legelső parlamenti frakciójának öt tagja mondja el emlékeit, elemző véleményét a kollégiumi évekről, a Fidesz születéséről, a parlamentbe kerülésről és a párt első éveiről a Csak a narancs volt című, napokban megjelent kötetben. Az alábbiakban a könyvből közlünk rövid részleteket.
|
| Róth I. Zsófia Ágrólszakadt magyar puszta
| Egyes keleti régióinkban hasonló viszonyok uralkodnak, mint Románia elmaradottabb vidékein: tartós munkanélküliség, iskolázatlanság, rossz egészségi mutatók, izoláltság, kilátástalanság jellemzi ezeket a vidékeket. Többek közt ezek a megállapítások olvashatók abban az összehasonlító elemzésben, amely a magyar Nagykunság és a romániai Csíki-medence lakosságának életkörülményeit vizsgálja. Az alapul szolgáló kutatást magyar részről Laki László szociológus, az MTA Politikai Tudományok Intézetének kutatója vezette. A tanulmánykötet A globalizáció peremén címmel a közelmúltban látott napvilágot.
|
|
| | Sport
| Varga József Az MTK kiemelkedett a mezőnyből
| Lezárult a 2001-2002. évi bajnokság őszi idénye. Az eddig lejátszott huszonkét forduló az MTK nagy menetelését hozta. A Hungária körúti legénység mindössze kétszer kapitulált a szezon során, a Dunaferr és a ZTE elleni 2:0-ra elvesztett mérkőzések azonban nem rendítették meg a kék-fehéreket.
|
| Munkatársunktól Kézilabda szoros csapatfogással
| Bár a hivatalos célkitűzést, vagyis a 1-5. hely valamelyikét még elérheti női kézilabda-válogatottunk az itáliai világbajnokságon, az már világosan látszik, valamiért nem tudjuk a teljesítőképességünk maximumát hozni. Első csoportmeccsükön a lányok majdnem kikaptak attól az Angolától, amelyik a vébék történetében eddig mindössze három, nem éppen világklaszszis együttest, az USA-t, Brazíliát, illetve Argentínát tudta megverni.
|
| Mondovics L. Gábor Ronaldo góllal ünnepelte a visszatérést
| Az Internazionale brazil sztárja több mint kétéves szünet után újra gólt szerzett a Serie A-ban - a Brescia ellen. Az olasz bajnokság eddig sem volt unalmas, de a dél-amerikai focista visszatérése még ott is hír. A labdarúgás kedvelőinek nem is akármilyen esemény, hiszen nem csak az Inter szurkolótábora szereti a brazil játékát.
|
|
| | Szabadidő
| Ne etesd agyon a családot
| A szülőknek ügyelniük kell a megfelelő arányokra, amikor karácsonyi ajándékokat vásárolnak gyermekeiknek - figyelmeztetett Peter Struck hamburgi neveléstudományi szakértő. Egyszerre kell vigyázniuk arra, nehogy túlságosan elkényeztessék a gyereket, de szűkmarkúak se legyenek vele.
|
| Kánai András Gyomorrontás
| Megszállott fickó ez a Jean-Marie Boursicot.
Nevezett úriember nem azért érdemelheti ki e jelzőt, mert több mint húsz éve reklámfilmvetítésekből szervez szórakoztató esteket, hanem azért, mert idén Magyarországra is elhozta a másutt nagy sikernek tekinthető, ötletes rendezvényt.
|
| A vonatos étterem
| Az olasz éttermek egy időben nagyon divatosak voltak, igaz, nem mindegyik volt a műfajhoz méltó - szerencsére ezek többsége ma már más konyhákkal kísérletezik. A maradók egyike az Il Treno - A vonat.
|
| PROGRAMAJÁNLÓ
| | Színes
| Állatszínvonal-emelés
| Egy újfajta termelési recept sikerének köszönhetően a fogyasztói társadalom trendjei már a baromfiudvarok ajtaján is kopogtatnak. A hollandiai állattápszergyártásra szakosodott Provimi cég kutatásvezető koordinátora, Paul Gerardy újdonsült ars poeti-kája ugyanis tudatja velünk: a korábban csupán mennyiségi mutatókra alapozott követelmények helyett mára a különféle kutatásoknak és kísérleteknek kell igazodni a fogyasztók elvárásaihoz.
|
| Szmogriadó Milánóban
| Milánóban a hatóságok harcot hirdettek a levegőszennyezés ellen, mivel a téli, ködös időben a szmog elérte a felső határértéket a városban.
|
| Hitler Miki egér rajongója volt
| A Disney-rajzfilmek nagy népszerűségnek örvedtek a náci Németországban. Maga Hitler is lelkes rajongója volt Miki egérnek és barátainak. Goebbels, a birodalom propagandaügyi minisztere rendszeresen Disney-filmeket ajándékozott a Führernek, aki otthoni mozijában vetíttette le azokat. 1937 karácsonyán tizennyolc Miki egér-filmmel lepte meg főnökét, akit határtalanul boldoggá tett az ajándék.
|
| Veszélyes a karácsonyfa
| Holland tudósok mind a lakásokból, mind pedig a temp-lomokból ki akarják tiltani a fenyőfákat. A holland tudós és tűzbiztonsági szakértő, Freed Paap szerint az egyik legna-gyobb tűzveszélyforrást a karácsonyfák jelentik, és soha nem lenne szabad házon belül felállítani őket.
|
| Dühtől vörös Mikulás
| A nyugat-németországi Pfungstadtban történt, hogy amikor Mikulás a városházán tartott karácsonyi vásáron békésen végezte ez idő tájt meglehetősen bokros teendőit, egy csapat gyerkőc a szokásos télapó-dalok éneklése helyett gúnyolni kezdte őt, és mindenáron látni akarta, mit is hord piros mikulásjelmeze alatt.
|
| Mi van a képen?
|
1. Csökkenő bevételei miatt a MÁV jövő évtől csak negyedosztályú szerelvényeket indít. 2. Mérethibás mozdonyt próbálnak hasznosítani 3. Utolsó útján a hormonkészítmények túladagolása miatt háromméteresre nőtt mozdonyvezető
|
| INNEN-ONNAN
DUMA PLÁZA
| Vannak elveim, de ha nem tetszik, vannak másikak is.
(Groucho Marx, amerikai komikus)
|
|
| | Vélemény
| Hechs László A tét a puszta lét
| Az arab-izraeli konfliktus száz éve az arab terror évszázada, melynek során Izrael és a zsidó közösség minden alkalommal késznek mutatkozott a politikai megoldásokra. Nem úgy az arab szomszédok, akik nem mulasztottak el egyetlen alkalmat sem, hogy elutasítsák a kinyújtott békejobbot. Az elutasításokat mindig terror, zavargások, a brit mandátum megszűnését követően pedig mindig háború követte.
|
| Németh Sándor A jövő kulcsa
| Meggyőződésem, hogy a 21. század legbonyolultabb vallási-politikai és etnikai problémáit azok képesek megérteni, akik Jeruzsálemben, Izraelben - vagyis a legnagyobb tömegbefolyással rendelkező civilizációk találkozási és egyben ütközési pontján - első kézből szereznek tapasztalatokat, ismereteket.
|
| Yehuda Lahav, Tel Aviv Kérdőjelek a célzott felszámolások körül
| A „Bibinek” becézett Benjamin Netanjahu volt izraeli miniszterelnök kedvenc trükkje volt, hogy amikor újságírók kellemetlen kérdéseket tettek fel neki, így válaszolt: „Ez nem a helyes kérdés. Azt kellett volna kérdeznie, hogy...” - és a neki megfelelő témáról kezdett beszélni.
|
|
| |
|