Aszalós Szilvia
A képzelet megszállottjai

Drog, alkohol, rossz társaság, korlátok nélküli szex. Manapság ezek azok a dolgok, amelyektől a legjobban féltik gyermekeiket a szülők. Arról viszont, hogy mi is az a szerepjáték, sokuknak talán fogalmuk sincs, mint ahogyan arról sem, mennyire veszélyes ez a fajta játékszenvedély. A Magyarországon is egyre elterjedtebb játékról kérdeztük Harangozó László 25 éves szegedi fiatalembert, aki négy éve már, hogy véglegesen szakított a csábító fantasy világával.

A fantasy irodalom és a szerepjátékok kedvelt helyszíne az ősrégi vár

- Látszólag ez egy ártatlan társasjáték. Kell hozzá 5-6 játékos és egy mesélő. A lényeg az, hogy van egy kitalált történet, amely a résztvevők által szabadon alakítható. A mesélő találja ki, hogy milyen problémákat, feladatokat kell megoldaniuk a szereplőknek. Az események egy kitalált világban (például egy középkori várban, egy sárkányvölgyben vagy egy távoli bolygón) játszódnak. Az egészet természetesen csak szavakkal játsszák le, mondjuk egy szobában. 
- És mi ebben a veszélyes?
- Az ezzel járó jellemtorzulás lehetősége. A gond ott kezdődik, hogy a játékosoknak teljesen bele kell élniük magukat a karakterükbe (szerepükbe), és egyre jobbá kell azt formálniuk. A legtöbb szerepjáték viszont nagymértékben agresszivitásra épül. Sőt nincs is olyan, amelyikben ne lehetne az emberben felhalmozott agresszivitást kiélni. Sajnos a játékosok gyakran annyira azonosulnak karakterükkel, hogy a valós életben is megnyilvánulnak náluk ezek a tulajdonságok: például ha valaki a kitalált sztoriban egy verekedő figurát játszik, és fantáziájában állandóan verekszik, akkor a reális világban is hajlamosabbá válik a problémák ilyenfajta rendezésére. Ráadásul egy idő után némelyek komolyan elhiszik magukról, hogy mindent meg tudnak csinálni, és nincsenek számukra akadályok - ez viszont egyre inkább köz, de legalábbis önveszélyessé teszi őket. A kezdeti veszélyek egyike, hogy a tanulmányi eredményt is le tudja rontani a szerepjáték, hiszen gyakran előfordul, hogy egy-egy kaland megoldása 6-8 óráig tart, és tulajdonképpen az egész idődet elveszi. De nem is csak erről van szó. Egyszerűen nem jó olyan emberré válni, akit mindenki gyűlöl, mert verekedős, kötekedő vagy hazug.
- A játékos feladata, illetve célja tehát az, hogy minél jobb karaktert formáljon meg a történetekben?
- Igen. Minél jobban megvalósítja a karaktert, azaz minél jobban oldja meg a kalandfeladatokat, annál több jutalompontot kap, illetve egy bizonyos teljesítmény után egy magasabb tapasztalati szintre jut. A jutalompontokat a mesélő a szabálykönyvben leírtak alapján dönti el. Előrelépni viszont csak úgy lehet - mondjon bárki bármit -, ha valaki egyre inkább azonosul a figurával.
- Nem hasonlít ez egy kicsit a színészetre?
- Nem tudom. A szerepjátékot amatőrök játsszák, akiknek fogalmuk sincs a színészetről. Emellett pedig a színpadon általában nem ölöd meg a társadat, és korlátozott a mozgástered, itt viszont bármit megtehetsz. És ha éppen egy fanatikus tömeggyilkost játszol...
- Akkor ad absurdum az is előfordulhat, hogy a valós életben is közveszélyessé válsz? 
- Pontosan.
- Hallottál ilyen esetről?
- Itt Magyarországon ez még nem következett be. Franciaországban viszont volt egy olyan eset, hogy egy szerepjátékos srác nagykéssel kergette meg a tanárnőjét az iskola folyosóján, Amerikában pedig egy általános iskolás lőtt a tömegbe.
- Hogyan lehet az ilyet megfékezni?
- Szerepjátékos körben általában mindig van valaki, aki erősebb a hangadónál. Ha nem, akkor ketten-hárman összefognak ellene, és leállítják. De mindez természetesen nincs igazán kihatással arra, hogy az élet színpadán mit csinál az illető. Egy kívülálló egy-két jó szóval - nem agresszivitással - esetleg meg tudja fékezni a kellemetlenkedőt.
- Egyébként ki lehet szúrni, hogy ki a szerepjátékos? Vannak ismertetőjegyek, amelyek csak rájuk jellemzőek?
- Ezt nem lehet megállapítani. Én is csak a szerepjátékosi múltamból ismerem őket. Csupán egy-két jel van, például a beszédmódjuk, amiből meg tudom állapítani, hogy játszott-e. Szókincsük között szerepel ugyanis többek között a gyakni (ölni) vagy a fantasy kifejezés, ami másokra nemigen jellemző.
- Abba lehet hagyni ezt a társasjátékot?
- Egy bizonyos szint után nagyon nagy akaraterő kell hozzá, mert olyan tud ez lenni, mint a kábítószer: az ember életének szerves részévé válik, egy állandó fantáziavilágban él az illető, és elidegenedik a hétköznapi világtól. A fiatalok általában kíváncsiságból kezdik el. Van úgy, hogy a barátok hívják az embert, de szerintem a szerepjátékos újságok (például a Fanfár) és bizonyos könyvek elolvasása után is kedvet kaphat valaki az induláshoz. Például ha valaki elolvassa Vivian Fable Varázscsók című könyvét, amiben a szerző rendkívül szórakoztatóan és érdekfeszítően ír erről az egészről, az már egész biztosan felkelti az érdeklődését. És valóban, ha az ember nem nézi a negatívumokat - amiket természetesen addig nemigen lát, amíg benne van -, ez egy igen vonzó világ. Nagy lelkierő és komoly alternatíva, esetleg külső segítség szükséges ahhoz, hogy valaki végleg szakítson ezzel a dologgal, és ne legyen kínzó hiányérzete.