Magyary Ferenc
Szívek és háborúk

Nem egyszerűen politikai ideológiák, nacionalizmusok különbsége határozta meg a II. világháborúban szemben álló hatalmak vezetőinek döntéseit, cselekedeteit. Nem csak politikai rendszerek belső logikája vagy birodalmak hatalmi törekvései alakították az események menetét. Az emberiség történetében addigi legnagyobb pusztulást előidéző gondolatok ennél mélyebbről, az emberi szív rejtekeiből törtek elő. Az emberiség és az emberi civilizáció féltése a misztikus újbarbárság pusztításától pedig az emberek személyes meggyőződéséből fakadó elkötelezettségből jött létre. A szemben álló felek személyes világképének, hitének, civilizációs hátterének is lenyomata az utolsó világégés, vagy a másik oldal eredménye az emberi civilizációt védelmező békerendszer. Május 8-án ötvenhat éve ért véget a II. világháború.

Churchill a Gonosz ellen harcolt 

Benito Mussolini volt az a személy, akinek a gondolkodásmódja az I. világháború után egy új mozgalom, a fasizmus elindításához járult hozzá. A szocialista kovács és egy katolikus tanítónő fia magába szívta a kor különböző szocialista és anarchista ideológiáit. Édesapja a papok gyűlöletére nevelte, édesanyja a szalézi rend iskolájába adta be, ahonnan megaláztatások után kicsapták. A kor romantikus nacionalista felfogásával, a fajelmélet bizonyos elemeivel, a nietzschei filozófiával, majd a futurizmussal megismerkedve, misztikus elemekkel kiegészülve alakult ki különös világfelfogása, amely a fasizmus mai napig nehezen meghatározható szellemi alapját adta. 
„A fasizmus nem az emberi élet formáit akarja újraalakítani, hanem a tartalmát: az embert, a hitet, a jellemet” - így Mussolini. A cél: megteremteni az új univerzális civilizációt, amely új módon megoldja az emberiség hagyományos problémáit, létrehozza az új embert. Ezt képes megteremteni a néptömegek élére álló vezér, aki fel tudja szabadítani a tömegek ösztöneit, ösztönös törekvéseit; visszaadja az élet ősi méltóságát, amitől szerinte a demokrácia fosztotta meg az embert. Ennek megvalósítási eszköze az állam a diktátor szerint: „A fasiszta számára mindent az állam foglal magába, s mindaz, ami emberi és szellemi, nem létezhet, és még kevésbé bírhat értékkel az államon kívül.” Fontos elem ebben a nagyság, az erő kifejtése; ennek terepe a háború lesz. A példa: a cézárizmus és az ókori Róma nagysága. Világosan látszik, hogy ez nem egy valós kérdésekre adott politikai válasz, hanem a problémák megoldását az államon belüli misztikus egyesüléssel képzeli el. 
A fasizmus zavaros ideológiája nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Kelet-Közép-Európa államait már a húszas években elárasszák zavaros, misztikus politikai ideológiák nemzettörzsekről, szent államokról, vérrögvalóságról - persze különféle színekben -; amelyek az embereket nem emberként, hanem egyes misztikus eszmék tárgyaiként ragadják meg, így előkészítve azt, hogy a II. világháború tömeggyilkosságaiban lelkiismeret-furdalás nélkül lépjenek túl milliókon.
A katolikus egyházzal megkötött konkordátum 1924-ben lehetővé tette, hogy a fasiszta eszmék széles tömegek körében leljenek még nagyobb elfogadásra. Az együttműködést elősegítette, hogy a rituális vallásfelfogásnak ezekkel az eszmékkel valójában nincsenek ütközőpontjai.
A századelő Bécsének egyik jellegzetes alakja Hitler, akinek az életében a Wagner által az operáiban megelevenített ősi germán mítoszok valóságos személyes meggyőződéssé váltak. Legendás a lándzsajelenet, ahol a Siegfriednek tulajdonított lándzsa előtt érzi úgy, hogy a világ urává kell válnia. Személyes meggyőződése, hogy neki kell végrehajtania azt az Edda-történetet, amelyben egy világégés után új istenek és új emberi nemzetség veszi át az uralmat a Földön. Tulajdonképpen ez az a mítosz, amelyik a fajelmélet alapjaként is szolgál. Az új ember megteremtése a náci politikai program alapja.
Németországban is tapasztalható, hogy nagyon sokan nem éreztek különbséget a tradicionális vallás és a nácizmus között. Habár a nácizmusnak - hasonlóan a fasizmushoz - van vallásellenes éle is, de nagyon sok katolikusnak és akár egyházvezetőiknek nem okozott lelkiismereti konfliktust a nácizmussal való együttműködés.

Sztálin-kultusz az egykor Szovjetunióban. Ateista ideológia 

Többek között ezek a folyamatok vezettek el ahhoz a helyzethez, amelyik a harmincas évekre megdöbbentő módon felszámolta a jogegyenlőséget, és az aktuális politika és a törvénykezés eszközeivel a maga szempontjából „legálissá” tette a zsidóság, a vallási kisebbségek, a baloldali pártok és személyiségek likvidálását. Ennek az új barbarizmusnak a megjelenése osztotta ketté a társadalmat, hozott létre más kultúrát és civilizációt. Az ateizmus, vallásellenesség, rituális vallásosság, okkultizmus keveréke hozta létre ezeket az emberellenes ideológiákat.
Nem véletlen, hogy Churchill első beszédében, amit miniszterelnökként mondott el a parlamentben, a hitleri rendszert olyan szörnyű zsarnokságnak nevezi, amelyhez fogható sosem volt az emberi gaztettek sötét és keserű történetében. Ebben a helyzetben követendő politikának tartja a háború folytatását „minden erőnkkel és képességünkkel, amit az Úr adott minékünk”. Churchill kiállása tette lehetővé, hogy Európa elkerüljön egy sötét, barbár állapotba való visszazuhanást, amit a nácizmus jelentett volna számára.
Churchill teljesen meg volt győződve arról, hogy a szembenállás a nácik hódító politikájával szemben az emberi civilizáció védelmét, az emberiség további boldogulásának lehetőségét jelenti. Az Atlanti Charta aláírását követően istentiszteleten vettek részt Roosevelt elnökkel és a hadihajó legénységével, ahol együtt énekelték az Istent dicsőítő protestáns himnuszokat. A protestantizmus fő lényege nem a katolicizmussal való szembenállás, hanem az Isten keresésére kapott személyes hit és az ezen keresztül a többi ember felé irányuló jóakarat, amibe beletartozik a másik boldogulásának és személyes meggyőződésének tisztelete. A 17. században az angol polgári forradalom idején Cromwellék egyik legfőbb törekvése az volt, hogy olyan államformát hozzanak létre, amelyik képes a vallásszabadság biztosítására.
Churchill anglikán vallásúként még a liberális párt soraiban együtt ült az angol nonkonformista gyülekezetek tagjaival, később, a világháború idején többször visszatért volt iskolájába Harrow-ba, ahol a régi himnuszok éneklésével töltődött fel az újabb feladatok ellátására. Látszik, hogy a konkrét politikában megnyilvánuló, az emberiség felé való elkötelezettség a politikus személyes meggyőződéséből fakadt. Ez a későbbiek során a hitig is eljutott. Billy Graham 1997-ben megjelent önéletrajzi kötetében ír egy, még 1954-ben létrejött találkozásról a miniszterelnökkel, ahol Churchill elmondta, hogy sokat gondolkozik a megváltásról; felderült, amikor hallott Jézus Krisztus visszajöveteléről, végül elfogadta, hogy az evangélista személyesen imádkozzon érte.
Az angolszász szövetségesekre általában jellemző volt ez a felfogás. Eisenhower a hadműveletekről szóló könyvének Keresztes háború Európában címet adta, utalva ezzel a hadviselő felek gyökeresen ellenkező gondolkodásmódjára. Amikor a szövetséges seregekben a csapatszellem kialakításáról beszél, Cromwell vasbordájúit idézi, akik zsoltárokat énekelve vonultak a zsarnokság ellen harcba. A későbbi amerikai elnök is meg van győződve arról, hogy a világháború célja a szövetségesek részéről az emberiség boldogulásának, az emberi civilizáció továbbfejlődésének védelme.
Az Atlanti Charta 1940-ben megfogalmazott elvei is ezt a felfogást mutatják. Ezek az elvi alapjai a II. világháború békerendszerének, amelyek azt mutatják, hogy a szövetségesek célja nem a hódítás, hanem a fasizmus és a nácizmus emberiségre ártalmas, pusztító ideológiáinak a kiszorítása. Ez a békerendszer a mai demokratikus rendszerek alapja, ennek az antifasizmusnak bármilyen revíziója az emberiségre leselkedő veszélyek újraéledését jelenti.
A II. világháború után törvényszerűen bekövetkezett a szakadás a győztes szövetségesek között. A hidegháború korának kezdetét jelzi Churchill fultoni beszéde. Ebben hívja fel a figyelmet arra, hogy Szovjetunió terjeszkedési törekvései veszélyt jelentenek a keresztény alapú civilizációra. Churchillnek, aki annak idején a Szovjet-Oroszország elleni intervenció egyik fő szervezője volt, ez nem jelentett újdonságot. Amikor Németország megtámadta Szovjetuniót, Churchill félretette a régi ellentéteket annak érdekében, hogy a legfőbb gonosz, a nácizmus ellen hatékonyan tudjon működni a szövetség. A háború után a Szovjetunió ismét a régi arcát mutatta.
Azt az arcot, amelyet Sztálin képe formált olyanná, amilyennek ismerjük. Sztálin egy grúz cipész fiaként látta meg a napvilágot. A tehetséges, jó tanuló diák útja, anyja akarata szerint, a tifliszi görögkeleti papi szemináriumba vezetett. Ez az intézmény volt Sztálin jellemfejlődésének és világképe kialakulásának az iskolája. Itt tanulta meg a képmutatást, sötét tervek forralását, erőszakosságot, a jezsuitizmust, és itt találkozott a különféle radikális, nacionalista, szocialista, ateista ideológiákkal, amik hatást gyakoroltak rá. Itt vált ateista, kommunista jezsuitává. Hatalomra jutása után pedig országa olyanná, mint ő. A bolsevikok megjelenése Oroszországban vallásüldözést hozott. Németország támadása viszont kialakította az addig hiányzó szövetséget egyház és állam között, amely 1959-ig tartott. Eközben pedig emberek milliói pusztultak el a gulágokban; a hidegháború légköre pedig sorra veszélyes nemzetközi helyzeteket hozott létre.
Áttekintettük, hogy a II. világháború vezetőinek életében milyen szerepe volt saját személyes hitüknek, világképüknek. Tényekkel próbáltuk bemutatni, hogy ezen meggyőződések milyen hatást gyakoroltak a világra. Egy tanulság mindenképpen van: ha a politikához szükséges jóakaratot, élő meggyőződést merev, halott szellemiségek vak szolgálata váltja fel, akkor ez súlyos tragédiák, világégések okozójává válhat.