Végre sikerült a tálib vitézeknek megtisztítaniuk Afganisztánt az istentagadó bálványoktól. Újra Allah arca látható a felrobbantott sziklák között, és fellélegzett a világ. Az a világ, amely egy UNESCO-megbízott próbálkozását kivéve gyakorlatilag karba tett kézzel nézte végig, ahogy maroknyi sötét ember elköveti gaztettét az egész emberiség ellen.
A megbízott próbálkozása világosan mutatja, hogy a civilizált világ mennyire téved, amikor azt gondolja, hogy pénzzel vagy józan logikával fél óra alatt meg lehet győzni azokat az embereket, akiket egy életen át olyan eszme táplál, amely tagadja a másságot, visszautasítja több vallás egymás mellett élésének bármely lehetőségét. Háborút hirdet az egész emberiség ellen, csupán azért, mert mindenki, aki nem muzulmán, istenkáromló, és erőszakkal meg kell téríteni az egyetlen, Istenhez vezető útra. És ha nem hajlandó rá, akkor meg kell semmisíteni.
Az úgynevezett orientalistáknak köszönhetően több mint száz év óta terjed az átlag európai értelmiségiek között az a hiedelem, hogy a fanatizmus a muzulmán társadalmakban távol áll magától az iszlámtól, és az iszlám terrorizmus fellángolása néhány ember műve, akik félreértelmezik vagy rosszul használják az iszlámot. Ennek a nézetnek az ártatlansága és jóhiszeműsége kétséges, hiszen ezeknek az orientalistáknak - különösen Magyarországon - személyes érdeke fűződött ahhoz, hogy ilyen hamis hiedelmeket terjesszenek. Gyakran halljuk ezektől az emberektől, hogy fanatista réteg minden vallásban létezik, és a történelemben minden vallás hívei követtek el atrocitásokat és túlkapásokat. Gyakran halljuk ezektől az emberektől, hogy létezett és létezik zsidó fanatizmus, keresztény fanatizmus és buddhista fanatizmus is. Akkor miért ne lenne muzulmán fanatizmus? De ebben a logikában szándékos megtévesztés rejlik, hiszen nagy a különbség a vallás lényegétől idegen fanatizmus és a vallás alapelvein nyugvó fanatizmus között. Az iszlámban az a bökkenő, hogy az uszítás és a más vallások elleni harc magában a vallás alapelveiben rejlik. A más vallások elleni szent háború (al dzsihád) alappillér a muzulmán vallásban, melynek érvényesítése a Korán szerint a mai napig szent feladata minden igaz muszlimnak. Evvel szemben a kereszténység például a középkori keresztes háborúkat a keresztény vallás félreértelmezésének nyilvánította, hiszen a keresztény Bibliában nem létezik a más vallások elleni szent háború fogalma.
Megdöbbentő módon a muzulmán Biblia (a Korán) több ízben használja a „terrorizál” szót, amikor a más hívők elleni harcot említi (lásd például a híres A tehén című Korán-verset.)
Az önálló, más meggyőződésnek nincs helye ebben a vallásban. Ezért figyelemre méltó, hogy ez az egyetlen vallás, amely nem ismerte a békés misszió fogalmát és nem gyakorolta azt. Az iszlám terjedése és hódítása más térségekben (Európa és Ázsia) az erőszaknak köszönhető. A mai Szaúdi Királyság zászlaja - rajta az iszlám vallás lényege, egy hosszú kard a híres muzulmán mondattal: „Tanúskodom, nincs isten, csak Allah, és Mohamed az ő prófétája.” - hűséges ahhoz a történelmi tényhez, hogy ez a vallás karddal terjeszkedett, és ma is így akar terjeszkedni. A történelem bővelkedik olyan példákkal, melyek azt mutatják, hogy ez a vallás nem ismerte a párbeszéd és a tolerancia fogalmát. A meghódított és muzulmánná tett emberek röviddel Mohamed halála után tömegesen visszatértek az eredeti vallásukhoz. Az első kalifa (Abu Bakr) a muzulmán vallás tanaira támaszkodva véres hadjáratot indított ellenük, s viszszatérésre kényszerítette őket az iszlámhoz.
A példák sora kifogyhatatlan. Ide sorolható az is, ami Algériában zajlik, ahol vallási alapon egy csoport szisztematikusan és barbár módon lemészárolja az azonos valláshoz tartozó saját népét. Ez összeegyeztethető a muzulmán felfogással: aki vallási meggyőződésem útjában áll, annak le kell vágni a fejét. Tíz éven át sok fejet levágtak - szerény becslések szerint százezret -, és továbbiakat is fognak, amíg nem győzedelmeskedik Allah az ő országában, ahol nem marad senki. A nyugati kommentárok fundamentalistáknak nevezik a barbár tetteseket, holott írásaimban tíz éven át magam is többször rávilágítottam, hogy ezek a banditák nem fundamentalisták, hanem igazi muzulmánok, akik megértették az iszlám lényegét, és viselkedésükben próbálnak összhangban lenni a Korán szellemével és betűjével, ami szerint jaj annak, aki mást vall, vagy másképpen gondolkodik.
Az iszlám vallás ideális példa arra, hogy mit eredményez a hisztéria, a tudatlanság, a gyűlölet, a toleranciahiány és a kőkori sötétség összefonódása egy ideológiában. A kimondott véleményre vagy megírt elképzelésre nem más vélemény vagy más elképzelés a válasz, hanem a fej- és a nyelv-vágás és a kiközösítés (lásd Salman Rushdie esete). Mivel sivatagi vallásról van szó, amire az egyszerűség és egyoldalúság jellemző, dühbe gurul, és elveszti a fejét, ha bonyolultabb gondolkodással vagy sokoldalú kultúrával szembesül. Ekkor minden logika keresése hiábavaló (lásd a muzulmánok bevonulását Egyiptomba, és az ókori alexandriai könyvtár égetésének körülményeit).
A tálib vitézek ókori szobrokat megsemmisítő tettein nincs mit csodálkozni, hiszen hűségesek maradtak olyan ideológiához, valláshoz, amely minden olyan alkotást, amely nem az iszlám szolgálatában készült, az ördög művének tekint. Ebben hűséges követői Mohamed prófétának, aki első nyilvános győzelme után Mekkába bevonulva a Kába kő körül lerombolt minden szobrot, ezzel a kiáltással: „Isten nagyobb, Isten nagyobb!” (Allahu akbar, Allahu akbar). Figyelemre méltó, hogy a tálibok a pakisztáni hírügynökség szerint ugyanevvel a kiáltással nyitottak tüzet a buddhista szobrokra. Vagyis, újraidézik Mohamed próféta ezernégyszáz évvel ezelőtti gonosztettét, amit szerintük természetesen Allah örömére végzett.
Ami csodálkozásra ad okot ezekben a szomorú eseményekben, az a nemzetközi közösség hozzáállása, amely a felháborodáson kívül semmit sem tett a barbárság megakadályozására. Különösen az Egyesült Államok, aki egymillió katonát toborzott az öbölháborúban az olajért, de a közel kétezeréves kulturális műemlékek nem érdemelték ki a megmentési kísérletet. Az emberiség jogosan sajnálja, hogy a szobrok mellett nincs olajkút, akkor megmozdultak volna megmentésükért az Egyesült Államok katonái.
Mint muzulmán és mint a muzulmán mentalitás ismerője attól tartok, hogy az afganisztáni szoborrobbantás ötletet ad a vallási hisztéria ilyen irányú fellángolásához. Újabb műemlékek sora kerül veszélybe a Közel-Keleten, konkrétan Egyiptomban, Jemenben, Szíriában és Jordániában. A szabadban levő műemlékek megőrzése rendkívül nehéz, különösen olyan közegben, mint például Dél-Egyiptom, ahol a muzulmán vallási hisztéria felütötte a fejét. Lehetetlen megállítani a gonosz ötlet terjedését: minden szobor, ami a muzulmán vallás előtt keletkezett, istentagadó jel, amit meg kell semmisíteni. És meg fogják semmisíteni. Erről biztosítom önöket.
(A szerző Magyarországon élő egyiptomi filozófus)
Közszemlére tették a szoborrombolást
A bámijáni Buddha-szobrok 1500 év után valóban nem léteznek többé: a tálibok a héten külföldi újságírókat szállítottak a helyszínre, akik saját szemükkel láthatták a rombolás eredményét. Kabulban egy kiszolgált állami repülőgépet biztosítottak a mintegy húsz külföldi újságíró részére, hogy az Afganisztán középső területén fekvő Bámijánba szállítsa őket. A helyszínen rakétavetőkkel és gépfegyverekkel felszerelt katonák kísérték végig őket.
Az AP tudósítása szerint az egykori 53 és 38 méter magas Buddha-szobrok helyén már csak kőtörmelék, a homokkősziklában pedig két hatalmas üreg látható. Ezenkívül a katonák szétlőtték a nagyobbik szobor feletti beugróban található ősi freskókat, és szemtanúk állítása szerint a környékbeli barlangokban módszeresen elpusztították az iszlám előtti időkből fennmaradt festményeket is. A Reuters tudósítója arról számolt be, hogy a kisebbik szobor egyik könyökét elkerülte a rombolás, de kétséges, hogy meghagyják-e a múlt tanújának. „Húsz napig tartott, amíg a földdel tettük egyenlővé őket - mondta a tálib »idegenvezető«, aki parancsnokként irányította a szoborromboló akciót. - Először a kisebbiket robbantottuk fel, majd fokozatosan bombáztuk szét a nagyobbikat.” A világ legnagyobb álló Buddha-szobrainak tartott homokkő műemlékeket a helyi lakosok női, illetve férfi istenségnek vélték, így a tálib muzulmán kormányzat szerint bálványoknak minősültek, amelyek elpusztítását az iszlám - ugyancsak a kormány szerint - támogatja.
A tálibok 1998-ban foglalták el Bámiján területét az Ahmed Sah Maszud vezette ellenzéki erőktől, és már akkor meggyalázták a műemléket. 1999 júliusában Mohammed Omar molla, a tálibok legfőbb vezetője azt ígérte, hogy tiszteletben fogják tartani a többi vallás kulturális örökségét országukban, 2001. február végén a molla mégis rendeletben szólított fel a „bálványok” elpusztítására. (MTI)