Dr. Bán Ervin
Idealista géniusz

Pár éve Budapesten járt egy nyugati jezsuita tudós, aki egy nyilatkozatában érdekes és tanulságos magyarázatot adott a hit és a vallás fogalmáról, a kettő kapcsolatáról. Szerinte a hit az alap, erre épül rá a vallás. Igen termékeny gondolat, és érthetővé tesz olyan tényeket, amelyeket fogalmaink megszokott rendszerében nem lehet jól elhelyezni. A magyarázat azonban nem teljes. A hitre mint alapra ugyanis más is épülhet, nem csak a vallás. 

Szoktak profán vagy laikus hitről is beszélni, s ez azt jelenti, hogy az egyén hitéből evilági kötelezettségek nőnek ki. A kommunista eszmének akadtak például (általában a hatalmi szférán kívül) olyan követői, akiket hívőnek nevezhetünk, s ami erre a hitre épült - profanizáltsága ellenére - sokban hasonlít a valláshoz; ezt mind keresztény, mind marxista részről többen szóvá tették, amikor már valamennyire szabadon lehetett beszélni. Az ilyen emberek valóban hittek, s ez mozgatta gondolkodásukat és tevékenységüket. Rajk László, amikor nyakába dobták a kötelet, a krónikások szerint ezt kiáltozta: „Éljen a Szovjetunió!” - cinikus elvtársainak nagy bosszúságára. Vannak a „hívő” kommunistának irodalmi példái, nemcsak a kaptafa-irodalomban (sematikusnak nevezték annak idején), hanem jelentős alkotásokban is. Például a Nobel-díjas Solohov hőse, Davidov, a párttitkár, aki úgy él és dolgozik, mint egy misszionárius. Aztán Déry Tibor Feleletében a kommunista diáklány - akiről azonban nem tudjuk, hogy mivé fejlődött, mert a regényfolyammal együtt az ő „fejlődése” is megszakadt.
Ismerünk vallástalan embereket, nem kommunistákat is, akiknek példamutató volt az embersége, a családi élete, és úgy vállalták a gyermekeket egymás után, mint a hívő keresztények. (A katolikus egyházban mostanság olyan megjegyzések hallatszanak, amelyek szerint az ilyen emberek üdvözülhetnek.)
A felvilágosodás több jeles képviselőjének tudásimádata vallásszerű volt, és mesterségesen épített maga alá hitet, mert a hitvesztésig az a kor még nem jutott el, a hitre szüksége volt az olyan embernek is, aki szakított a hagyományos kereszténységgel.
Az elmondottakból az következik, hogy hit és vallás nem azonos fogalmak; egymásra épülnek, de létük kölcsönössége nem szükségszerű. Hanyatló korok társadalmai elvesztik a hitüket, de sokszor úgy, hogy vele együtt nem vész el a vallás. A késői Rómában a tanult emberek már semmiben nem hittek, a köznép a babonásság zsákmánya lett, a vallás azonban még működött, az ötödik század elején még létezett a pontifex intézménye. A korunkban lejátszódó spengleri civilizációs hanyatlás is a hitvesztés kora, azonban a vallás él, sőt némelyek szerint növekszik is az iránta való érdeklődés. A hitvesztés ókor végi légüres terébe tört be a kereszténység, amely új hitet adott. Századunkban új, vagy a periférikusságból feltörő tanítások próbálják megtenni ugyanezt. Mivel sok ilyen mozgalom van, mindenféle akad közöttük: a közösségnek erőt adó és lelket mozgósító igehirdetéstől az olcsó, sőt gyilkos szélhámosságig valamennyi „fokozat”. Ha a hit nemcsak a vallás talapzata, nem lehet-e esetleg a gonoszságé vagy az őrületé is? Egyéni esetekben kétségtelenül. Rajk László hitére a hatalom fanatizmusa épült. Ám amikor a hatalom maga alá temette, ott maradt a felépítmény nélküli alap: annak a megnyilatkozása volt az elmúlás előtti utolsó kiáltás. Másként áll a dolog általánosságban: az eltévelyedés nem a hitből nő ki. A fundamentalizmus, a fanatizmus olyan vallásosság, amely alól kicsúszott a hit.
A jezsuita páter fejtegetése kulcsot adhat Bartók Béla lelkivilágának és világnézetének megértéséhez.
Az újratemetés szertartásán egy unitárius püspök azt mondta: Bartók nem volt a szó hétköznapi értelmében templomba járó ember. Marxista magyarázói idéztek tőle materialista kijelentést is, nem tudjuk, hitelesen-e vagy sem. Amit azonban a világnak adott, azt csak az idealizmus tudja megteremteni. Hit kellett hozzá, mert, ahogyan a Bibliában olvashatjuk, az tud hegyeket megmozgatni. Milyen hitről beszélhetünk? Emlegették például, hogy ez a polgári humanizmus elérhető legmagasabb foka volt. Beszéltek panteizmusról is. Ám ezek inkább a vallás ekvivalensei, alapozásukhoz a hit kell. Mégpedig az erős hit. Hogy ilyen volt Bartók hite, arra műve a bizonyíték. Francis Poulenc francia zeneszerző azt mondta: „Nem ismerem Bartók hitét, de valahányszor őrá gondolok, mindig egy szent képe jelenik meg előttem.” Igaza volt. Hanyatló civilizációnk századában Bartók olyan művészetet alkotott meg, amely modern, itt-ott posztmodern eszközei ellenére az európai kultúra ép vonulatához tartozik.
Nem kell bizonygatni, hogy a magyarság számára mást is jelent. Nemzeti eszményképet. A hitével is. Létjogosultságunk cáfolhatatlan bizonyítéka. Ő a legnagyobb magyar géniusz. Ezt ugyan nem hirdeti - soha nem is hirdette eddig - a hivatalosság, de így jó: Isten ments, hogy ideológiai tekintélyként idézzék, hogy a közhatalom mutogassa.
Ebben az évben, március 25-én van százhúsz éve, hogy megszületett.
(A szerző nyugalmazott egyetemi nyelvtanár)