Mosolytalan világunkban akad-e köztünk olyan, aki nem teszi ki szívesen a rekeszizmait egy erőteljes, szívet-lelket-testet megmozgató nagy hahotának? A „szakavatottak” a humor sokféle válfaját tartják számon, így a maga nemében egészen különleges színt képvisel a zsidó humor, melynek egyik jeles művelője, Ungár Richárd (becsületes foglalkozására nézve ügyvédember) nem olyan régen kötetet adott ki „Rendszerváltozás az állatkertben” címmel.
Jogvégzett ember lévén, Ungár ebben a kérdésben sem ismer tréfát, s precíz meghatározásokkal szolgál: „Akkor lehet zsidó humorról beszélni - így a definíció -, ha a cselekmény zsidó közegben játszódik, zsidó szereplőkkel, illetve zsidó emberek lépnek kapcsolatba zsidó emberekkel. Tehát ez az egyik előfeltétel.” Erre persze mondhatja a kedves olvasó, hogy rengeteg náció sziporkái pont ilyenek, példának okáért így áll elő a skót vagy a székely adoma is. „Csakhogy - teszi hozzá a könyv szerzője -, további két fontos sajátossága is van a zsidó szellemességnek. Az első, amit leginkább testbeszéddel, egy felfelé irányuló kézmozdulattal lehetne bemutatni: ez az okoskodás. Más szavakkal, jiddisül hochmecolás, s megint más szinonímával grénolás. Ezzel kapcsolatban rögtön meg kell állapítani, hogy az okoskodás egyáltalán nem egyenlő az okossággal. Viszont nem is értékítéletet közlök - szól a kimerítő magyarázat -, amikor azt mondom, hogy a zsidó humor jellegzetessége az okoskodó ember kifigurázása. A második, nagyon fontos vonása pedig az önirónia. Többnyire másfajta viccekkel is együttjár a gúny, de már az öngúny sokkal inkább jellemző a zsidókra, mint más nemzetekre.”
Ezek után - bár a tisztelt olvasó joggal gondolhatja azt, hogy tépelődő, önpusztító, életképtelen figurák világába fog csöppenni -, mintegy 280 oldalon, 60 írásban groteszkek, tárcák, karcolatok és blődlik kalauzolják az olvasót a XX. század pesti gettóinak jellegzetes életterébe. Meg kell azonban jegyezni, hogy a gyakran felbukkanó, szarkasztikus jellemvonások túlzó, karikatúra-szerű megjelenítésükben is általános érvényű emberi sajátosságokkal szembesítenek. S ha netán felmerülne a kérdés, hogy maga a zsidó olvasótábor hogyan fogadja ezt a befelé irányuló, ironikus élcelődést, magam is hallottam rá az egyöntetű választ: szereti. Raj Tamás főrabbi a kötetet s a szerzőt emígyen méltatta: „Mint aki a mindennapi életből ellesett történeteivel, apró humoreszkjeivel, szatíráival nemcsak szórakoztatni, hanem tanítani is szeretne, hogy bölcsességre, megértőbb emberi viselkedésre terelje az olvasót.” (Polovitzer Edina)