Különös jelenségek kísérik az egyházügyekről zajló parlamenti vitát. A Fideszbe igazolt kereszténydemokrata platform elérkezettnek látta az időt, hogy megszólítsa az utca emberét. „A társadalomra veszélyes, romboló szekták tevékenységét korlátozzák, vagy tiltsák be!” - követelik az aláírásgyűjtő íven. Indok: a törvényhozók „érezzék, valódi társadalmi igény van a törvény módosítására”. Felmerülhet ugyan a kérdés: a Fidesz-MKDSZ politikusok miért az utca emberén keresztül akarnak üzenni egymásnak. Egyáltalán honnan-e bizonytalanság? A miniszterelnök már 1998 novemberében világosan megmondta: „A mostani polgári kormány nem tartja kielégítőnek, pontosnak és méltányosnak az egyházakra vonatkozó szövegezését jó néhány törvénynek, mert (…) nem tesz különbséget a történelmi egyházak és más vallási közösségek között… Szeretnénk a magyar jogrendszernek ezt a hiányosságát pótolni.”
A pótlási program be is indult: a „Lex-Sasvári” esetében nemcsak az emberek, de még a képviselők véleményére sem volt kíváncsi a legnagyobb kormánypárt. Most miért ingott meg a magabiztos lendület? Hiszen már 1992-ben a „társadalmi igények” és „az elszaporodott visszaélések” miatt akarta a módosítást az akkori jobboldal. A törvényben változás nem történt, a kezdeményezők kilenc év elteltével mégsem biztosak a dolgukban. Pedig volt kisegyházellenes píár bőven, bár az évek során az államtitkári példák sora („boszorkányok” és „karburátorhívők”) nem bővült. Hogy mégse vesszen kárba a sok száz lejárató újságcikk, tévériport és parlamenti kirohanás, az aláírásgyűjtők most megpróbálnak a tízéves vetésből valamennyit learatni.
Tudjuk, hogy vannak Magyarországon olyanok, akik lelkesen egyetértenek, ha kifejezhetik indulatukat meg nem nevezett kisebbségek felé. Demokráciákban azonban aligha ízléses, hogy a politikai-felekezeti többség képviselői ehhez az utcán kampányoljanak.
Az aláíró ívek katolikus papokhoz, református és evangélikus lelkészekhez is eljuthatnak. A klérus - feladva eddigi látszólagos hűvös távolságtartását - tehát kész arra, hogy befolyását latba vetve igyekezzen a politikusokat meggyőzni: tiltsanak be olyan más - netalán konkurens - egyházakat, akik „politikai befolyásolás céljából alakultak”.
A helyzet persze nem ilyen egyszerű: néhány nappal a Fidesz öntámogató akciójának beiindítása után néhány kisegyház is úgy érezte, hogy ideje demonstrálnia a kormány mellett. Megelevenedett a puha-kádári korszak koreográfiája: először az Állami Egyházügyi Hivatal (AEH) felügyelte nagyfelekezetek fejezték ki egyetértésüket, majd a táncrendet betartva csatlakoztak a Szabadegyházak Tanácsa jószolgálataiból részesülő kisegyházak. Kádárnak nem kellett sokat tennie azért, hogy az „oszd meg és uralkodj”-elv megvalósuljon, volt arra önként jelentkező elég. Alighanem most sem kellett a Fidesz-frakció titkárságának sokat egyeztetnie, hiszen - amint azt Sasvári Szilárd elmondta - a meghívást azoknak postázták, amelyek eddig is együttműködtek a kormánnyal. A hatalom iránti lojalitás azonban a névsor láttán rögtön érthetőbbé válik: a kormánypárt mellett demonstrálók listáján ugyanis nem szerepel egyetlen olyan felekezet sem, amely 1989 előtt szemben állt volna a pártállammal. A Lendvay utcai AEH-székházat öröklő Fidesz képviselői így látták vendégül a villa egykori vendégeit és lakájait.