Egyes feltételezések szerint a liberális-ellenzéki Magyar Hírlap kénytelen lesz „megszelídülni”, hiszen új tulajdonosa azt a célt tűzte ki, hogy az országos napilapok rangsorában jöjjön fel a második helyre. Mivel - e logika szerint - a szintén főleg baloldali olvasótáborral rendelkező Népszabadság és Népszava megelőzése irreális, kizárásos alapon a jobboldali-konzervatív közönség elcsábítása marad - ehhez viszont alapos „fazonigazításra” volna szükség a Hírlapnál. Vásárhelyi Mária médiaszociológus ezzel szemben úgy véli, a jobboldali piac nem bővíthető tovább, ezért még egy kormánylap működtetése oktalanság lenne. Vásárhelyi éppen a lap erősödését várja. Mindenesetre az tény: a Ringier a hazai hírlappiac legnagyobb vállalkozása lett.
Mint a napokban kiderült, mégis igaznak bizonyultak azok a nyáron felröppent híresztelések, melyek szerint a Marquard-csoport tárgyalásokat folytat a szintén svájci tulajdonú Ringier-H Kft.-vel a Magyar Hírlap és a Mai Nap című bulvárújság eladásáról: az üzlet - október 1-re visszadátumozva - a héten megköttetett. A hivatalos magyarázat szerint Jürg Marquard „életmódmagazinjaira” - ide tartozik a Joy, a Playboy, a Shape és más „instant” lapok - kíván koncentrálni. Ennek nem mond ellent, hogy a Ringier ugyanakkor piacot vásárolt, hiszen a tulajdonában lévő Blikk mellett immár övé a másik bulvárlap, a Mai Nap is. Feltételezések szerint az üzlet lényege a bulvárpiac teljes megszerzése volt - a nagy múltú Magyar Hírlapot árukapcsolással vette meg a Ringier -, ami után nem lenne meglepő a Mai Nap összevonása a Blikk-kel.
A Magyar Hírlappal kapcsolatban az új tulajdonos képviselője egyelőre azt nyilatkozta, hogy tavasz előtt nem terveznek változtatásokat. Sajtókörök információi szerint ugyanakkor kilátásba helyezték: amennyiben nem kezd el növekedni a példányszám, új főszerkesztőt állítanak a lap élére.
Az eladások tekintetében a Magyar Hírlap a négy országos politikai napilap között az utolsó helyen áll a Népszabadság, a Magyar Nemzet és a Népszava mögött. (Bár, ahogy a Marketing Centrum közvélemény-kutatásából látható, a fővárosban az MH olvasottabb, mint a Népszava.) A példányszám növelésével kapcsolatban két ellentétes variációról beszélnek: az egyik szerint a Hírlap felhagy a liberális-ellenzéki újságírással, és kormány- közeli lapként megpróbál a jobboldalról új olvasókat szerezni, mivel a Népszabadság és a Népszava lekörözése irreális célnak tűnik. E feltevés alapja az lehet, hogy mintegy két éve komoly kormányzati szándék merült fel a Magyar Hírlap megvásárlására és az akkori Napi Magyarországgal való összevonására - Orbán Viktor személyesen is tárgyalt Jürg Marquarddal -, de az adásvétel elmaradt. Később a Napi Magyarország a patinás és nagy múltú Magyar Nemzettel olvadt össze. A két, az olvasottsági listán legrosszabbul szereplő lap fúziója - hozzácsapva a Sportfogadással - úgy tűnik, sikeres ötlet volt, hiszen az új Magyar Nemzet ma a második legolvasottabb lapnak számít. Bár azt nem lehet tudni, hogy a Magyar Nemzet jó eladási statisztikája mennyire köszönhető az állami intézmények által „rendelt” példányszámoknak. (Érdekes és egyben jellegzetes, hogy a Marketing Centrum felmérése szerint a Magyar Nemzet a MIÉP szimpatizánsai között számít a leghitelesebb lapnak, ugyanakkor nehezen értelmezhető, hogy miért az SZDSZ támogatói között a második a hitelességi érzületben.)
Vásárhelyi Mária médiaszociológus szerint több szempontból sem valószínű, hogy a Ringier kormányközeli lappá alakítaná a Hírlapot. Egyrészről azért nem, mert a publicisztikáiban sokszor már a szélsőségességet megjelenítő Magyar Nemzetet értelmetlen volna egy hasonló stílusú lappal versenyeztetni, ugyanis ezáltal nem bővülne e termékek piaca. Másrészről, mivel a szintén Ringier-tulajdonú Blikk (amely például lehozta Deutsch Tamás ifjúsági miniszter házasságon kívüli kapcsolatát, vagy éppen ujjat húzott Szabadi Béla kisgazda politikussal) több tekintetben ellenzékinek mondható, és úgy tűnik, „ez nem zavarja a tulajdonosokat”, logikátlan lenne, ha egy másik kiadványukkal a kormány szolgálatába állnának. Vásárhelyi úgy véli, a Magyar Hírlapnak inkább a baloldali olvasók között van több esélye példányszáma növelésére, mivel ez az egyetlen deklaráltan liberális napilap.
Mennyire tartja hitelesnek a következő napilapokat?
(százfokú skálára vetítve)
|
MSZP |
SZDSZ |
MDF |
F-MPP |
FKGP |
MIÉP |
Népszabadság |
64 |
65 |
55 |
49 |
43 |
29 |
Magyar Nemzet |
48 |
64 |
60 |
53 |
38 |
67 |
Magyar Hírlap |
50 |
62 |
58 |
49 |
37 |
31 |
Népszava |
52 |
52 |
50 |
41 |
37 |
32 |