„A magyar televíziózás nem igazán hiteles” - mondja George Gerbner
kommunikációkutató, a Villanova Egyetem professzora
George Gerbner Fotó: Somorjai
- Ön egy konferencia előadójaként érkezett Magyarországra, amely a
fiatalok és a média kapcsolatával foglalkozik. Csupán emiatt látogatott haza?
- Igen, mert az egész témakört kulcsfontosságúnak tartom. A jövő
szempontjából sorsdöntő lehet, hogy a következő nemzedék milyen
média-környezetben él és szocializálódik. Kutatásaim és egyetemi előadásaim fő
témája a médiaelemzés, mely azzal a tömegkommunikációs eszközök által
létrehozott miliővel foglalkozik, amelybe a gyermekeink beleszületnek és amelyben
felnőtté válnak.
- Kutatásai alapján mennyire hitelesen tükrözi a televízió a valóságot?
- Semennyire. Hogyan is tükrözné, amikor például a férfiak háromszor
annyi alkalommal jelennek meg a képernyőn, mint a nők, miközben a népesség
többsége nőkből áll? A bűnözés a képernyőn tízszer olyan gyakori, mint a
valóságban, méréseim szerint a rendőrök, utánuk pedig a bűnelkövetők jelennek
meg a leggyakrabban a televízióban. Ehhez hasonló mérések más témakörben is azt
mutatták, hogy a televízió esetében a hiteles reprezentáció csupán a képzelet
szüleménye. Lehet a televízió valósághű abban az értelemben, hogy tényeket,
eseményeket mutat be, azonban a közlés módját akkor is nagymértékben az határozza
meg, hogy a televízióállomás kinek a tulajdona, illetve, hogy ki szponzorálja azt.
Most éppen a Filmszínészek Egyesülete felkérésére készítek egy szisztematikus
felmérést annak a jelenségnek a feltárására, hogy a női színészek 30-35 éves
koruk után elvesztik munkalehetőségüket, míg a férfiak még idős korukban is fontos
szerepeket, akár romantikus főszerepeket is kapnak, kaphatnak. Tény, hogy a média és
főleg a televízió világában egészen másként alakul az öregedési folyamat
férfiak és nők esetében. Idősebb korban a nők eltűnnek a képernyőről, és ha
filmszínészek, akkor munka és jövedelem nélkül maradnak, mivel már
„eladhatatlanok”.
- Tapasztalatai alapján mennyiben más az amerikai televízió a magyarhoz
képest?
- A magyar televíziózás nem igazán hiteles, nem túl jó róla a
benyomásom. Az amerikai televíziózásról viszont azt tudom mondani, hogy sokkal
inkább egy nézőpontot jelenít meg, mint a magyar. Amerikában a média monopóliumok
kezében van, ezért a politikai orientáció is eszerint alakul. A társadalom szerkezete
adott, és két nagy párt van, ami számít, ami a választások szempontjából szóba
jöhet. A kis pártok nem kapnak helyet a médiában, amelyet a pénzügyi hatalom
irányít, és amelynek nem érdeke, hogy valódi választási lehetőséget kapjanak a
szavazók. A két nagy párt között kis különbségek léteznek, a két jelölt
között is csak marginálisak a különbségek, és a hatalom a fennmaradásának
legegyszerűbb módját választja azáltal, hogy mindkét nagy pártot egyformán
támogatja: így teljesen mindegy, melyik győz a kettő közül. Magyarországon egy
kicsit nagyobb esélye van a különbözőségnek.
- Ez meglep, mert ismereteim szerint az USA-ban több mint ezer
televízióállomás működik, ezen kívül a civil szervezetek is jelentős számban
tevékenykednek.
- Az igaz, hogy civil szervezetek nagy számban léteznek, rengeteg klub,
egyesület, szervezet működik, ez azonban nem politikai kategória. A
televízióadókkal pedig az a probléma, hogy egymástól veszik a műsorokat, egy
nézetet képviselnek, és nagyon kevés helyi készítésű film fér bele a
költségvetésükbe. Ha pedig készítenek is saját gyártású műsort, ezek többsége
kriminológiai események igénytelen színvonalon, mert ezt a legolcsóbb elkészíteni,
és mégis van rá vevő, azaz néző.
- Ön végigkövethette a televíziózás eddigi történetét, és úgy tudom,
hogy személyesen is ismerte Marshall McLuhant, a kommunikációs tudományok egyik
legismertebb alakját a 60-as évekből.
- Kanadában többször is találkoztam Marshall McLuhannal, akit egy
rendkívül kedves, vendégszerető embernek ismertem meg. Ő valahogy előre megérezte a
média, különösképp a televízió rendkívüli szerepét a jövő társadalmának
kialakulásában, egyik felkapott szlogenjének értelmezésén, amely úgy hangzik hogy
„a médium maga az üzenet” sokan vitatkoztak szerte a világon - és ezzel egyben
híressé is tették őt. Ezt a kijelentését ő soha nem fejtette ki részletesen, de a
szlogent úgy kell érteni, hogy a médium, a közlés módja a tartalomtól függetlenül
is önálló jelentéssel bír. A televízió például minden amerikai otthonban
megtalálható, napi 7-8 órát be van kapcsolva, és olyannyira életünk részévé
vált, mint az időjárás vagy mint a levegő, amelyet belélegzünk. Ha találkozol egy
idegennel, és nem tudod, hogyan kezdjed a beszélgetést, akkor ugyanúgy szóba jöhet
az időjárás, mint a tegnapi tévéműsor.
- Egy lelkésztől hallottam, hogy ma óriási hatalmat képvisel a televízió
kicsiny távirányítója, mivel milliók közérzetét, világképét határozza meg,
áttételesen pedig a világ alakulását is nagymértékben befolyásolja.
- Ezt nagyon jó észrevételnek tartom. A televíziót én egy új vallásnak
nevezném, amelyhez az emberek szinte rituális módon járulnak. A programok
minőségének nincsen túlzott jelentősége, a televízió naphosszat üzemel, sokszor
csak unalomból vagy megszokásból. Gyakran az istentiszteleteket is a képernyőről
szemlélik templombajárás helyett: a régit felváltja az új vallás.
- A televízió tehát olyannyira személyes emberi szférába lépett be, ahol
a vallás van, hogy intimebb szférát ne is említsünk. Ugyanakkor az egész
társadalomra, sőt a világ folyására is kihat. Úgy gondolom, hogy Marshall McLuhan
„világfalu-elmélete” ebből a szempontból telitalálatnak bizonyult.
- Valóban meglátta a média szerepét a globalizáció folyamatában, ami
létre is jött, csakhogy ő másképp képzelte, nem pedig észak-amerikai
egyeduralommal. Ő úgy gondolta, hogy a glo-balizáció a választási lehetőségek
megsokszorozódását jelenti majd.
A valóságban azonban egészen másként alakultak a dolgok, és Marshall McLuhan nem
látta előre, hogy a globalizáció egy globális monopolizáció folyamatában jön
létre. Úgy, hogy a világ egysíkúbb, „disneyizált”, „mcdonaldizált” lesz, a
kis nemzetek, helyi kultúrák, produktumok jelentősége csökken. Ha például filmet
akarok nézni, akkor 90-95 százalékban csak amerikai gyártású filmet választhatok. A
globalizációt ezért tartom veszélyesnek. Vannak az elektronikus sajtónál,
tévéfilmsorozat-készítésnél és filmezésnél kisebb beruházást igénylő
csatornák, mint például a könyvnyomtatás, nyomtatott termékek előállítása, itt
egy kicsit nagyobb a választási lehetőség, nagyobb sokszínűséget vélek felfedezni.
George Gerbner (Gerbner György) Budapesten született 1919-ben, majd 1939-ben
az Egyesült Államokba emigrált. Tanulmányait zsurnalisztika szakon végezte,
szakdolgozata és kutatásai témája is a kommunikáció témakörére összpontosult.
Philadelphiában a Pennsylvania Egyetem felkérésére 25 évig látta el az Annenberg
Kommunikációs Iskola professzori és dékáni feladatait. 1974 és 1989 között a
Journal of Communications, az Államok egyik vezető kommunikációs szaklapjának
szerkesztője. Nyugdíjba vonulása után sem maradt tétlen, most a pennsylvaniai
Villanova Egyetemen tanít. Kutatásait általában valamely szervezet vagy alapítvány
finanszírozza. Kutatási eredményeit olyan szociológusok használták fel munkájukhoz,
mint E. Aronson, a „Társas lény” című könyv szerzője, illetve T. Pratkanins -
aki Aronsonnal az ugyancsak hazánkban is megjelent - nagysikerű „Rábeszélőgép”
című könyv szerzője.