Véglegessé vált a 2001-2002-re vonatkozó adó- és járulékrendszer. A tervezet középpontjában
a családok helyzetének javítása, a kis- és középvállalkozások terheinek csökkentése,
valamint a szabályozás egyszerűsítése áll.
A személyi jövedelemadó adókulcsai nem változnak, módosulnak viszont az adósávok:
az alsó sávhatár 20, a felső 5 százalékkal emelkedik. A gyermekkedvezmények leginkább
a három, illetve több gyermeket nevelő családoknál növekednek, és igénybe vehetőek
lesznek a felsőoktatási intézmények nappali tagozatos hallgatói, valamint a méhmagzat
után is. A munkáltatói tb-járulék az eredeti javaslat szerinti 3-3 százalék helyett
csak 2-2 százalékkal fog csökkeni a következő két évben, ez teszi lehetővé a törvény
által előírtnál 3-3 százalékkal magasabb nyugdíjemelést. A jelenlegi 3 900 forintról
jövőre 4 200, 2002-ben pedig 4 500 forintra emelkedik az egészségügyi hozzájárulás
mértéke. A gyed felső határa 80, illetve 83 ezer forint lesz.
A kisvállalkozók terheit enyhítő intézkedések a beruházásaik után maximum 10
millió forintos adókedvezmény igénybevételének lehetősége, valamint a fejlesztési
hiteleikhez nyújtott, a jövő évtől már 40 százalékos kamattámogatás. Visszatér
az áfa-bevallás negyedéves rendszere, a mezőgazdasági kistermelőknél az egyszerűsített
adóbevallás összeghatára 2 millió forintra módosul. A megváltozott munkaképességűek
esélyegyenlőségét javítandó a foglalkoztatásukhoz kapcsolódó adókedvezmény a
jelenlegi havi háromezer forint helyett a nekik fizetett bér, de legfeljebb a minimálbér
feléig terjedhet.
A benzin jövedéki adója addig nem emelkedik, amíg a londoni jegyzésű Brent olaj háromhavi
átlagára 25 dollár alá nem esik. 2002. július elsején azonban mindenképpen az új,
5 százalékkal magasabb adó lép érvénybe. Jelentősen, literenként 20-ról 80
forintra emelkedik a nem szőlőből készült borok adója. (K. K.)
Az adótábla változása
Adókulcsok |
Adósávok 2000 |
Adósávok 2001 |
Adósávok 2002 |
20% |
0-400 000 |
0-480 000 |
0-600 000 |
30% |
400 001-1 000 000 |
400 001-1 050 000 |
600 001-1 200 000 |
40% |
1 000 001- |
1 050 001- |
1 200 001- |
A gyermekkedvezmények alakulása
|
2000 |
2001 |
2002 |
Egygyermekes család adómentes jövedelem |
330 000 |
400 000 |
400 000 |
Adóból havonta levonható összeg gyermekenként |
2 200 |
3 000 |
3 000 |
Kétgyermekes család adómentes jövedelem |
460 000 |
642 854 |
685 714 |
Adóból havonta levonható összeg gyermekenként |
2 200 |
4 000 |
4 000 |
Háromgyermekes család adómentes jövedelem |
657 143 |
1 350 000 |
1 421 053 |
Adóból havonta levonható összeg gyermekenként |
3 000 |
10 000 |
10 000 |