A kéthetes szabadságát Szibériában töltő David Lane volt az első ír, aki
valaha is erre a földre tette a lábát. Miután megmutatta útlevelét, a tisztviselők
így köszöntötték: „Ön az első ír, aki valaha is itt járt”. Lane úr elmondta,
hogy még a kommunista időkig visszamenőleg is átnézték az egykori utasokat dokumentáló
iratokat, és egyetlen ír személyre sem bukkantak. Lane úr, aki 1970 óta Angliában,
Wolverhamptonban él, így nyilatkozott: „Hivatalosan is bejegyeztek, mint az első ír
embert, aki Szibériában járt. Ez olyan volt, mintha lovaggá ütöttek volna. Teljesen
hihetetlen volt az egész. Még mindig alig tudom elhinni.” Miután a TV-ben bemutatták
őt, mint hírességet, annyi ajándékkal halmozták el, hogy hazafelé a reptéren 70
fontot kellett fizetnie a pogygyásztúlsúlyért. (Ananova)