Egy hónapon belül felszínre hozzák a Kurszk tengeralattjáró legénységének
holttesteit, és egy év múlva magát a hajótestet is, amelyről addigra eltávolítják
a robbanásveszélyes fegyvereket. Az orosz haditengerészet azonban a jövőre is készül:
vízrebocsátották az Északi Flotta számára épült többcélú „Gepárd”
atom-tengeralattjárót. Lapunknak - a Novosztyi hírügynökség segítségével - az
új haditechnikai eszközökről nyilatkozott Lev Szidorenko ellentengernagy, a Tengerészeti
Tudományos Bizottság elnöke.
A tervek szerint már az idén rendszerbe állítják a „Gepárd”-ot - mondta
Szidorenko, aki hozzátette: az építés stádiumában van a „Szeverodvinszk”,
ugyancsak többcélú atom-tengeralattjáró, valamint a „Jurij Dolgorukij” hadászati
rakétahordozó tengeralattjáró. Befejeződött a negyedik generációs dízel-elektromos
tengeralattjáró tervezése is, mely a hasonló nyugati típusoknál sokkal alacsonyabb
ára ellenére nagy távolságra képes hajózni, illetve hosszú ideig lehet önállóan
a tengeren.
Az előző nemzedékhez tartozó „Kilo” osztályú tengeralattjárókat csendes üzemük
és nehéz felderíthetőségük miatt a nyugati szakemberek „az óceán fekete lyukának”
nevezték. A most épülő hajók azonban a legújabb lopakodó-technikának és az
eredeti technikai megoldásoknak köszönhetően még a „Kilo” osztálynál is
csendesebbek lesznek, és nagy mélységben is úgy képesek tájékozódni, mint a hal a
vízben - jelentette ki az ellentengernagy.
A fejlesztés más hajónemeket is érint: az orosz haditengerészet korszerű, nagy harcértékű
felszíni hajókkal is bővült a közelmúltban, többek között elkészült a „Nagy Péter”
atommeghajtású nehézcirkáló és a „Csabanyenko tengernagy” tengeralattjáró-vadász.
Lapunk kérdésére, hogy miből telik a közismerten szűkös forrásokból ilyen
fejlesztésekre, Szidorenko tábornok elmondta: eljött az ideje, hogy a hadihajó-építés
szakemberei szélesebb körűen vegyenek részt a kereskedelmi célú fejlesztésekben, és
ezzel mintegy 30 ezer magasan kvalifikált munkahelyet lehetne megőrizni. Az általa
vezetett tudományos bizottság készíti elő továbbá az új orosz tengeri doktrína
Világóceán programját, amelynek a célja, hogy a három óceánra és 13 tengerre közvetlen
kijutási lehetőséggel rendelkező orosz hadiflotta jelenléte és elrettentő ereje növekedjen
- nyilatkozta az ellentengernagy.