„A vért a véradók önkéntes, térítésmentes ajándékaként kapjuk, de a
feldolgozásnál nem adhatjuk meg a kórokozóknak azt a lépéselőnyt, hogy ne a világon
elérhető legkorszerűbb módszereket alkalmazzuk” - fejtette ki a Heteknek dr. M. Tóth
Antal, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgató-helyettese a vérellátás
közelmúltban lezajlott korszerűsítésével kapcsolatban. A vérellátás stratégiai kérdés
is, mivel a honvédséget is érinti, és a NATO is megköveteli a vérbiztonságot. „A
vérkészítmény előállítása egy gyártástechnológia, amit korszerű minőségbiztosítási
elvárások szerint csak központilag lehet elvégezni” - értékelte az OVSZ feladatát
az intézmény főigazgatója, dr. Mikola István.
Véradás a Hit Parkban. Augusztusi hiánypótlás Fotók: Maklári Péter
A vérellátó szolgálat ötven évre tekint vissza Magyarországon. Az évek során
folyamatosan új kihívásoknak kellett megfelelni, és a vérellátó általában példás
gyorsasággal követte az orvostudomány exponenciális fejlődését. A vércsoport-meghatározás
a század elejére datálódik, és Landsteiner osztrák tudós nevéhez fűződik. A
biztonság terén nagy előrelépést jelentett a hepatitis B és C vírusának, majd a
nyolcvanas évek közepétől az AIDS kiszűrésének lehetősége, amit Franciaország és
Amerika után néhány hónappal nálunk is bevezettek.
„Folyamatosan és rohamosan nőtt a vérellátással kapcsolatos költségek nagyságrendje,
következésképpen mindenhol a világon elindult egy koncentrálódási folyamat a vérellátás
középső szakaszán, vagyis a feldolgozásban és a kivizsgálásban” - fogalmazott
dr. M. Tóth. Ez az átalakítás eredetileg országosan 63 helyen működő kis vérellátó
intézményt érintett: a munkát jelenleg 29 központ végzi, de a tervek szerint a jövőben
mindössze hat központ veszi át az EU által előírt minőségű vérfeldolgozás
feladatát.
Az 1998. július 1-jén életbe lépett törvény, az egészségügyről egyértelműen
deklarálja, hogy Magyarország vérellátása az Országos Vérellátó Szolgálat
feladata, ami egy tízéves program betetőzése. „Ez nem politika, ez ügy” - szögezte
le dr. Mikola főigazgató. 2000. július 1-jén felállt az egységes, központilag irányított,
gazdálkodásilag és szakmailag is szigorúan ellenőrzött nemzeti vérellátó struktúra
mint a nemzeti szintű vérkészlet-gazdálkodás kizárólagos gazdája.
„Harminc év óta az első év 1999. volt, amikor a nyári hónapokat nyugodtan éltem végig”
- fejezte ki a főigazgató-helyettes. „Jelen pillanatban 10 napos biztonságos ellátásnak
megfelelő vérmennyiség áll rendelkezésre az országban.”
Azt, hogy a kórházak vajon miért nem osztják a lelkesedését az átalakítással
kapcsolatban, dr. Mikola István főigazgató szerint az magyarázza, hogy a kórházak az
átalakítás nyomán elestek azoktól a plusz bevételektől, amit a feldolgozás során
korábban élveztek. „Most leveszik a vért, beküldik a központba, a vérellátó
szolgálat pedig egységenként 3500 forintot fizet ki nekik érte - ebből kell gazdálkodniuk.”
A kórházak előírják, mit kell adni a betegnek - ez a klinikai transzfuziológia -,
és az intézmény ennek megfelelő készítményt igényel az illetékes központtól.
„A vérkészítményekért a kórházak nem árat fizetnek, hanem a ráfordított összeget
térítik meg. A működésünk 70 százalékban a bevételeken alapul, költségvetési
szerv vagyunk, jogszabályi kötelességünk behajtani a kintlevőségeinket” - magyarázta
a főigazgató a sajtóban felröppent hírt, miszerint az OVSZ inkasszóhoz folyamodik a
kórházakkal szemben. Az egészségügy bonyolult finanszírozási helyzetét jelzi, hogy
bár állami felelősséggel működik, a kórházak nagy része önkormányzati
tulajdonban van, ők biztosítják a fejlesztési-felújítási forrásokat, míg a működtetés
költségeinek nagy részét az Egészségbiztosítási Pénztár teljesítményarányos
kifizetései fedezik.
Nem az ágyak számán kell változtatni
Interjú dr. Mikola Istvánnal, az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatójával
az egészségügy menedzsmentjéről
- Hónapok óta forrong az egészségügy. Ön mennyire értékeli válságosnak
a helyzetet?
- A rendszerváltás óta eltelt tíz év alatt a vérellátás esetében már
sikerült meggyőzni a politikai feleket, hogy ez olyan ügy, amit nyugodtan támogathatnak
úgy is, hogy a másik oldal is támogatja. Az egészségügy problémáinak megoldása is
sokkal hosszabb távú, mint egy parlamenti ciklus, ezt kellene a politikának belátnia.
Egyelőre váltógazdaság működik, pedig nem kellene négyévente lecserélni a kiépített
„szoftvereket”. Egyre inkább látom az igényt valamiféle stabilitásra: az egészségügyi
szakma a modern orvostudomány eredményeit minél teljesebben akarja alkalmazni - és
igaza van. Az orvosi lehetőségeknek azonban nemzetgazdasági összefüggései is vannak.
Magyarországon évente 300-350 dollárt tudunk fejenként költeni az egészségügyi ellátásra,
Ausztria úgy 2400-at, Svájc jár az élen 4300 dollárral, őket az amerikaiak követik
4000-rel. Amelyik intézmény tudja kezelni az orvosi és a gazdasági lehetőségek közötti
konfliktust, az nem kerül csődbe.
- Akkor maradunk a 300-350 dollár „per capitánál”?
- Nézze, itt a baj az, hogy az egészségügyben az elmúlt években forráskivonások
történtek. Tisztázatlanok az egészségügyi fejlesztések, nincs végiggondolva
rendszerszemlélettel az egészségügy. Ezt én tudom, de nem engedem magam katasztrófahangulatba
sodorni. Egy dolgot értsen meg: a forrás önmagában nem oldja meg a helyzetet. A megoldáshoz
racionális struktúra és működtetés szükséges. A gond az, hogy olyan helyeken
kezdenek fejlesztésbe, ahol hosszú távon nem érdemes. Magyarországon például nincs
szükség ennyi kórházra, de nem ágyszámot kellene csökkenteni, hanem a struktúrát
kell végiggondolni. Jobb alapellátásra lenne szükség, és az sem megy, hogy az egészségügyben
„mindenki másképp csinálja”. Ha a szakma leírja a diagnosztikus, terápiás eljárási
rendeket, amit a szakma legjobbjai kidolgoznak, az eszköz lehet az orvos kezében, amit
felmutathat a politikának: erre kér anyagi fedezetet.
- Az OVSZ példa lehetne egy ilyen rendszer kialakításában?
- Amikor idejöttem, azzal kezdtük, hogy elkészítettünk egy koncepciót,
kidolgoztuk a szervezetátalakítás menetét - mindegyiket határidőre. A kormány jóváhagyta,
mi pedig elkezdtük megvalósítani. Máshol is követhető ez a módszer: csak egy jó
koncepcióra van szükség, azt el kell fogadtatni, stratégiát készíteni, aztán dátumokhoz
kötve könyörtelenül megvalósítani. És közben kezelni kell a beálló
konfliktusokat.
- Mi akadálya ennek?
- Túl sok az érdekeltség a nem szabályozott működésben. Ugyanakkor a
magyar egészségügyi ellátásnak komoly értékei vannak, ezeket nem szabad leértékelni:
a térségben még mindig magas szintű ellátást biztosít. Nyilvánvaló azonban, hogy
az ország eddig elsősorban a gazdaság fellendítésén dolgozott, és a szociális
szektornak nem juttatott annyit, amennyit kellett volna. Ezt mi sérelmezzük is, de most
elértünk egy olyan szintre, amikor elkezdődhet a visszapótlás a szociális szektorba.
Ugyanakkor egy országot sem tudok, amely ne kínlódta volna ezt végig: a Kórház Világszövetség
európai alelnökeként a világ szinte valamenynyi országában jártam már, de egyedül
Dániában találtam olyan rendszert, amivel mindenki elégedett. De mire eljutottak idáig!
- Gyors hangulatjavulásra ezek szerint Ön sem számít?
- Türelmesen végig kell vinni az átalakításokat, a politikának pedig forrásokat
kell teremtenie, hiszen politikailag is nagyon rossz lépés forrásokat kivonni az egészségügyből.
Véleményem szerint változnia kell annak a mentalitásnak is, hogy mindent gyógyítani
akarunk, és a figyelmet inkább a megelőzésre kell irányítani, ami már valójában
az ország szociális biztonsági rendszerének a kérdése. Nagy társadalmi összefogásra
lenne szükség ebben, és pozitív hangulatkeltésre, hogy az emberek ne egyik hangulatból
a másikba essenek, hanem tisztában legyenek a realitásokkal. Ha valami sikerül, annak
tudni kell örülni - és tovább kell építkezni.
Vérgazdálkodás
Az intézet alagsorában hatalmas hűtőkben tárolják a vérkészítményeket.
Dr. Nagy Sándortól, a OVSZ transzfuziológus főorvosától megtudtuk, hogy a véradótól
levett vért teljes vérnek nevezik, ez kerül a feldolgozó központokba, lehetőleg 12
órán belül. „A teljes vérből levett készítményt három alaptípusra bontják
fel: vörösvérsejt-koncentrátumra, amelyet plusz 4 fokon tárolnak, fagyasztott plazmára,
mínusz 30 fokon, és trombocita-koncentrátumra, plusz 22-24 fok között” -
kalauzolt a hűtők között a transzfuziológus orvos. A donortól a levehető mennyiségen
túl - ami többrészes, zárt, egyszer használatos zsákba kerül - három kis
ampullába is vesznek vért a további vizsgálatok megkönnyítése végett. Az első
ampullából a szerológiai vizsgálatok eredményeként meghatározásra kerül a nyolc
alapvércsoport: A, B, AB, 0, illetve az Rh negatív és pozitív változataik - ezt elméletileg
fel lehetne tüntetni egy korszerű személyi igazolványon, de ez még a jövő zenéje
(bár egy feledésbe merült rendelet értelmében bárki igényelhet egy külön lapot a
személyi igazolványához, amelyen az illetékes (körzeti, üzemi stb.) orvos igazolja a
vércsoportját). „Vészhelyzetben” nulla Rh negatív vércsoportot használnak,
egy-egy műtétet azonban komoly vizsgálatok előznek meg: a már levett és
alapcsoportokra osztott vérből kikeresik azt, amely minden részeredményében megfelel
az illető betegnek. A várakozási idő abból adódhat, hogy a különleges adottságokkal
rendelkező vércsoportok esetében sok zacskónyi vért kell végigvizsgálni, hogy
megtalálják a megfelelőt. A második ampulla véren a vizsgálatok a hepatitis vírusok,
az AIDS és a szifilisz kiszűrésére irányulnak, míg a harmadik ampulla tartalmán az
adott beteg számára szükséges vizsgálatot végzik el. Hazánkban két olyan szűrővizsgálatot
is bevezettek, amelyek még az EU-ban sem általánosak: az anti-HBC-t, amely pontosabbá
teszi a hepatitis B kimutatását, valamint a CMV herpeszvírus szűrését.