Az 1999-ben 50 millió forintos törzstőkével alapított Index.hu Rt. 25,1 százalékát
800 millió forintért vásárolta meg a közelmúltban két német befektető cég.
Tizenegy hónap alatt a részvénytársaság papírjainak értéke 49-szeresére nőtt, az
egyéves cég eszerint tehát mintegy hárommilliárd forintot ér jelenleg. Erről a
robbanásról kérdeztük Braun Róbertet, az Index vezérigazgató-helyettesét.
Braun Róbert. Egy „tipikus” életpálya
Fotó: Vörös Szilárd
- Ti multimilliomosokká lettetek egy év alatt. Magyar viszonylatban ez nem
rossz részidő…
- Hogy multimilliomosok vagyunk-e, ez egy nehéz kérdés. Tudod, új fogalom született
meg az internetes üzlet tekintetében, és ez a cyber-cash. Tehát a virtuális
tulajdonunk meglehet 10 vagy 100 milliós nagyságrendű, de ebből egyelőre még a közértben
nem lehet párizsit vásárolni. Ebben az üzletben a vagyontárgy nem ingatlanban, gépekben,
nem épületben van, hanem abban a tudásban, illetve abban a menedzserkapacitásban, amit
mi nyújtunk. Végső soron nélkülünk ez a cég sokkal kevesebbet ér, mint velünk.
- Akkor az igazi szellemi apport ti vagytok, akik csináljátok.
- Valójában igen, de ez nem olyan nagyon furcsa, mert a világban máshol is így
van. Vannak, akik egyszer repülőgépgyárat vezetnek, aztán meg gyógyszeripari gyárat.
Nem azért, mert olyan rettentően jól értenének a repüléshez, vagy a gyógyszeriparhoz,
hanem mert bizonyították, hogy át tudnak látni egy 100, 200, 5 ezer, 10 ezer, 100 ezer
főt működtető kooperációt. Ezért aztán nekik nem kell érteniük máshoz, és ez a
mi esetünkben is így van. Ez a menedzsment azt mutatta meg, hogy egy év alatt össze
tud hozni egy ilyen operációt, amilyen az Index.
- Mi valójában az Index?
- Az Index sok minden. Üzletileg megfogalmazva az Indexnek két fő divíziója
van: az egyik egy online-szolgáltatást kínáló portál. Ezen belül van online hírszolgáltatás,
ingyenes levelezés, fórum és közösségi szolgáltató rendszer, egy free
web-rendszer, és még számos egyéb info-szolgáltatás. A másik a megoldás-fejlesztés,
amely valójában egy internetes szoftver-fejlesztő részleg, amely különböző nagyvállalatok
számára internetes megoldásokat fejleszt. Az Index új média vállalat, amelynek például
internetes rádiója is van, és ezen kívül van még benne egy csomó olyan ötlet,
gondolat, vágy és remény, amely ma még nem megfogalmazható, de azoknak az elvárásoknak
és lehetőségeknek a megvalósítására törekszik, amelyeket belülről nézve az
internet kínál.
- A ti jelenlegi tudásotokat nyugodtan nevezhetjük kompatibilis tudásnak, azaz a
világ bármelyik pontján el tudnátok helyezkedni ebben a szakmában?
- De nem biztos, hogy ugyanilyen jók lennénk máshol, hiszen mi ezt a kultúrát
ismerjük, ezek között a viszonyok között értük el a sikereinket, ezekben a
kapcsolati hálókban és rendszerekben éltünk és működtünk, itt tanultunk, ez az
anyanyelvünk. Magyarországon azt remélem, hogy nem az első százban, hanem az első ötben
vagyok abban, amit csinálok, és ez jó érzéssel tölt el.
- A ti sikeretek hátterében felfedezhető-e a vissza nem térő lehetőség, a történelmi
pillanat felismerése?
- A kérdés - ha jól értelmezem - arra utal, hogy afféle „gründolási”
időszak-e a mostani. Igen, az. Nem hiszem, hogy sokban különbözne az ipari forradalom
kezdetén létrejövő hitelintézetek alapításától, a manufaktúrák gyárakká válásától,
vagy különbözik-e a századforduló nagy ipari üzemeinek a létrejöttétől. Az idő
azonban mára felgyorsult, tehát sokkal gyorsabban zajlanak le ugyanazok a folyamatok.
Ugyanakkor persze - tegyük hozzá - a bukások is sokkal gyorsabbak, mint korábban.
Nem kétséges számomra, hogy ez egy sajátos kor.
- Kik vagytok? Hogy állt össze a csapat?
- Az Index vállalat 1999. május 17-én indult el, és mostanában volt egyéves.
De a résztvevők története szakmailag is sokkal hosszabb. Sok más sikeres vállalathoz
hasonlóan itt is régebbről ismerték egymást a résztvevők, mint azt esetleg a
szakmai kapcsolat indokolná. Kőrösi Ákos például, az Index többségi tulajdonosa
gimnáziumi osztálytársam volt. Vannak itt olyanok, akik Ákos tankörtársai voltak a műegyetemen,
és persze nekem is voltak olyan barátaim, akik most itt dolgoznak. Tehát egy kulturálisan
is összekapcsolódó társaságról van szó.
- Hány éves ez a csapat körülbelül?
- A vezetés, tehát a mi korosztályunk körülbelül 34-35 éves. Az újságírók
és fejlesztők természetesen jóval fiatalabbak, ők a húszas éveik elején járnak.
Az átlagéletkor nagyjából a húszas évek közepe lehet, ha magunkat is „ráterheljük”.
- Te mivel foglalkozol, ha éppen nem vagy „Indexen”?
- Én magam a Közgazdaságtudományi Egyetem adjunktusa vagyok, korábban
foglakoztam politikával is, és kommunikációs szakembernek is tartom magam, hiszen most
is kommunikációval foglalkozom, és nemrégiben egy Pepsi Sziget nevű „aprócska”
fesztiválnak voltam a kommunikációs igazgatója. Az én generációmban egyébként ez
egy tipikus életpálya.
- A 40-50 éves generáció szórakozásnak tartotta az internetet, aztán amikor a
hírcsatornákon elhangzott, hogy mintegy 20 százaléknyi részvénycsomag több mint 800
millió forintért kelt el, azért - legalábbis a környezetemben - mindenki felkapta
a fejét erre. Milyen lépcsők vezettek idáig?
- A történet nem egyéves, tehát ebben a sikerben - hogyha ezt valóban lehet
ennek tekinteni - 4-5 évnyi megfeszített munka van. A szerkesztők, akik ma az Indexet
készítik, korábban máshol, de valahogy ugyanilyen áldozatok árán, kevés pénzért,
szerelemből csinálták ugyanezt a munkát. Az Index fő tulajdonosa a vagyonát tette
erre, hogy ez a „történet” idáig jusson, amikor elzálogosította a saját házát.
Egy része nyilván szaktudás, egy része szerencse, másrészt pedig kockázatvállalás.
Ez bejött. Valószínűleg azokkal kevesebb interjút készítenek, akiknek nem jött be.
De biztos vagyok benne, hogyha a bankárt kérdezitek, aki a történet másik oldalán áll,
és aki ráteszi a jelzálogot a házakra, ő tudna olyan eseteket is mesélni, amikor
valakiknek el is vitték a házát a feje fölül, mert kockázatot mert vállalni, de nem
sikerült neki. Az biztos, hogy történelmileg szerencsénk volt. Az, hogy jó időben jó
helyen voltunk, az csak utólag derült ki.
Nyilván ahhoz, hogy sokat lehessen keresni, sokat kell kockáztatni. Ennek a történetnek
is volt számos olyan pontja, ahol nagy kockázatú döntéseket kellett hozni. Olyanok
vagyunk, mint az angoltanárrá átképzett orosztanárok. Két évvel ezelőtt még egy
kis kft.-t csináltunk, amelyben öten voltunk, mindenki csinált mindent, szerettük egymást,
és most itt ülünk egy hetvenfős vállalat élén, és mindeközben tényleg csak egy
év telt el. És esténként azért elgondolkozik az ember, hogy ezért a 70 emberért
jelentős felelősséggel tartozunk. Amikor öten-tízen voltunk, és nem volt fizetés,
akkor hátba veregettük egymást, és azt mondtuk, hogy a jövő hónapban biztos jobb
lesz. Ezt most már nem lehet megtenni. Nem nagyon szeretnék soha úgy végigmenni a
nagytermen, hogy azt jelentettem be tíz perccel korábban, hogy sajnos lehúzzuk a redőnyt,
és jövő héten nem lesz itt semmi. Mert voltak ilyen pillanatok, amikor nem álltunk
nagyon messze ettől a helyzettől. Mindnyájan pörgős életet éltünk korábban is, de
egészen mások lettek a felelősségi viszonyok. Hogyha az ember kilép a nyilvánosság
elé és vállalja a sikereit, akkor onnantól kezdve sérthetőbbé válik, mert a kisebb
kudarcokat is nagy kudarcként fogja megélni, hiszen tőle már csak a sikert fogadják
el. És ez így egy elég bonyolult játék.
- Az elszegényedés és a meggazdagodás közötti különbséget hogy dolgozzátok
fel?
- Normális ember látja, hogy mi történik körülötte. Három dolog nagyon
fontos: az ember ne gondolja azt, hogy amit elért, az neki jár, és mindig legyen benne
kellő alázat ahhoz, hogy tudja, hogy szerencsés volt, jó időben, jó helyen volt,
nyilván valamit hozzá is tett, de ez nem az ő fantasztikus kivételezettségének és
kivételességének a következménye. A másik, hogy pénzt, paripát, posztót az ember
csak bizonyos menynyiségben tud elkölteni, meglovagolni és magára venni. Egyébként
hiszek abban, hogy van egy csomó olyan cél, amelyre érdemes adni, és vannak olyan
szervezetek, amelyek ezeket összegyűjtve sokkal hatékonyabban tudják elkölteni.
Szeretnék hinni abban, hogy amikor majd az anyagi lehetőségeim már nem lesznek korlátozottak,
akkor sem fogom ezt elfelejteni. A harmadik dolog pedig: az, hogy valakinek több pénze
van vagy nagyobb befolyása, az nem jelenti azt, hogy ő szebb, jobb és okosabb lett.
- Bölcsészként, mérnökként indultatok útnak egy meghatározott gondolkodásmóddal,
célokkal, tervekkel. Mennyire lettek mások az Index-fiúk?
- Ezt nem tőlem kellene megkérdezni, hanem a tanítványaimtól, ők láttak pár
évvel ezelőtt, és látnak most. Az öltözködésemet tekintve az talán látszik, hogy
nem nagyon változtam meg, és nem váltottam le a barátaimat sem, ugyanazokkal járok össze.
Az életkörülményeimet tekintve sem különösebben, minthogy nem váltható készpénzre
az a siker, amit elértünk. Nem lakom más helyen, nem vezetek nagyobb autót, nyilván
nincsenek napi anyagi gondjaim, de ezek már az elmúlt pár évben így voltak más
munkahelyeimen.
Számomra mindig is fontos volt, hogy egyrészt fiatalokkal, másrészt valamilyen formában
a gondolkodással, a tudással is foglalkozzam. Nyilvánvalóan sokat tanultam, hiszen
azok a dolgok, amelyeket itt nap mint nap megél az ember, remélem, formálják a világlátást.
Úgy látom, „megmondó” emberből sokkal inkább „megcsináló” emberré válunk.
Az viszont mindenképpen sajátos tapasztalat, hogy ezt a kettőt hogy tudja az ember összehangolni.
- Magyarországon már alakulóban van az az új generáció, amely új stílust képvisel?
- Nem tudom, hogy kialakult-e, de sok ilyen ember van, akik az élet nagyon különböző
területein mozognak. Az egyiknek reklámügynöksége van, a másik egyetemen tanít, van
bróker, van, aki banknál dolgozik, van, aki vezető az egyik kereskedelmi televíziónál.
Ezeket az embereket én kedvelem, ezekkel az emberekkel én együtt szoktam járni vacsorázni,
és együtt szoktunk beszélgetni az élet dolgairól. Ezek az emberek hasonlóan látják
a világot, mint én.
- Milyennek látod a generációdat?
- Mi végigcsináltuk a rendszerváltást felnőttként, magunk is részt vettünk
benne, többen többféleképpen. Ugyanakkor volt, de nem elkötelező jellegű élettapasztalatunk
az előző rendszerben is, hiszen mi még akkor jártunk iskolába. Akkor nem kompromittálódtunk,
ami azért érdekes, mert kimaradt az életünkből az a tapasztalat, hogyha bármilyen
szempontból szélsőséges elköteleződésre kényszerített volna valaki, akkor megtettük
volna-e vagy nem. Azért ne hazudjunk egymásnak, a 80-as évek második felében a veszélyek
és az erőszak a tekintetben, hogy akár a pártba belépjen az ember, akár más elkötelező
jellegű dolgot csináljon, sokkal kisebb volt, mint korábban. Tehát mi nem vagyunk hősök.
De mindenesetre van egy rendszerváltó tapasztalatunk, van egy új-kor tapasztalatunk, még
mindig fiatalok vagyunk, tehát ebben az új korszakban is erős cselekvőképességgel
rendelkezünk.
- A te generációd milyen Magyarországot szeretne?
- Ez nehéz kérdés. „Békénhagyós” Magyarországot. Nyilván az a társaság,
akihez én is tartozom, és sikereket ér el, az azt szeretné, hogy ezek a sikerek
megmaradjanak neki. Ez az egyik része. A másik oldala, hogy részben azért, mert többen
a politika felől jöttünk, némi közfelelősséget is érzünk magunkban, ugyanakkor
sem a vagyonunk, sem a befolyásunk nem elegendő önmagában ahhoz, hogy jelentős
kontribúciókat tegyünk. Tehát valószínűleg olyan Magyarországot szeretnénk, ahol
nekünk, akiknek van lehetőségünk adni másoknak, az valahogy hasznosul. Én azt
gondolom, hogy ez az ország demokratikusan deficites, deficites volt mindig is a
rendszerváltás óta, mert a demokratikus fejlődésnek egy nagyon fontos eleme nem
alakult ki, ezt úgy hívják: közbizalom. Azt gondolom, hogy az embereket nem zavarná a
szerencsével és tisztes munkával elért anyagi siker, illetve azok, akik anyagi sikert
érnek el, nyugodtabban és bátrabban adnának másoknak, ha biztosak lehetnének abban,
hogy az jó helyre kerül. Én egy olyan országot szeretnék, ahol a közbizalom egymás
iránt és az ország iránt megvan, illetve amely fogadókész a sikerekre és fogadókész
arra is, hogy ezekből a sikerekből valaki átadjon másnak.
- Hova akartok eljutni?
- Mint cég mindenképpen azt szeretnénk, hogy meghatározó új médiavállalata
legyünk Magyarországnak, és lehetőség szerint Kelet-Európának is. Egy olyan vállalatot
szeretnénk építeni, amely tíz év múlva is áll, és nélkülünk is áll. Én sok
mindent csináltam már az életemben, és akkor tulajdonítok magamnak igazi sikert,
hogyha visszanézve immáron nélkülem is ugyanolyan sikeres, mint velem volt. Szeretném,
hogy amikor én már nem vagyok itt, akkor az Index legalább olyan sikeres, ha nem
sikeresebb legyen, mint velem.