Egy néhány nappal ezelőtt kezdődött bírósági eljárás minden bizonnyal
megrengeti a párizsi divatvilágot: a magyar kábelcsatornákon is látható Fashion TV
nevű kábelcsatorna vezetőjét, Adam Lisowskit szexuális zaklatás vádjával állították
bíróság elé. Az ötvenéves Lisowskit egy lengyel származású modell vádolta meg
azzal, hogy miután felcsalta párizsi lakására, megpróbálta megerőszakolni őt. Ez
azonban csak a legutóbbi hír azok közül, amelyek az elmúlt években csorbították a
divatvilág tekintélyét. Különösen érzékeny pontot érintett az a tavaly bemutatott
BBC-dokumentumfilm, amelynek következtében a világszerte ismert Elite modellügynökség
két vezető személyisége kényszerült lemondásra.
Gerald Marie, az Elite modellügynökség botrányba keveredett második embere (napszemüvegben),
egy orosz felfedezettjével és a cég moszkvai divattervezőjével. 350 dollárt ígért
egy éjszakáért Fotó: Reuters
A lengyel származású Eva Cyankiewicz húszévesen, 1997-ben találkozott először
Lisow-skival, aki a modell állítása szerint azonnal kokainnal kínálta, és fényes
divatkarriert ígért neki Párizsban, a divat fővárosában. A lány, aki azóta a
modellkedést jogi tanulmányokkal váltotta fel, akkor „érdekes és tisztességes”
állásajánlatot látott a dologban. Arról nem nyilatkozott a történetét közreadó
Le Parisien című francia lapnak, vajon a kokain hogyan illett bele a tisztességes ajánlatba.
Párizsba érkezve azonnal sztároknak járó elbánásban részesült: limuzin várta a
repülőtéren, amely Lisowski luxuslakására szállította őt - itt az üzleti ajánlat
már személyes jelleget öltött. Néhány nappal később a lengyel modelljelölt
feljelentette Lisowskit szexuális erőszakért - a váratlanul érkező rendőrök
akkor éppen egy fiatal Fülöp-szigeteki lányt találtak a lakásban, iratok nélkül.
Lisowskit egyébként korábban már elítélték kokain birtoklásáért, az erőszakot
azonban tagadja: azt állítja, hogy a lány önként létesített vele testi kapcsolatot.
A leleplezés
A szex és a drog nem idegen a divatvilágtól, amelynek terheit, a konkurenciaharcban való
pályán maradás feszültségét gyakran oldják droggal és alkohollal. Többek között
ezekre az amúgy köztudott tényekre derített fényt tavaly az az „álruhás”
riporter, aki gyakornokként épült be London legismertebb modellügynöksége, a Premier
dolgozói közé.
Carole White, a jól menő Premier milliomos tulajdonosa bizonyára nem egyhamar felejti
el azt a napot, amikor 1999 augusztusában felfedezte: egyik irodai gyakornoka valójában
újságíró. „Az elején azzal jött, hogy modell szeretne lenni, de ahhoz túl öreg
volt. Akkor azt mondta, hogy divatiskolába jár, és szakmai gyakorlatot akar szerezni.
Szívesen fogadtuk, hiszen mindig kell valaki az irodában, aki kávét főz, és kezeli a
fénymásolót” - meséli a kezdeteket White.
Hónapok teltek el, mire az egyik dolgozó, akivel a „gyakornok” éppen interjút készített
egy iskolai dolgozatához, gyanakodni kezdett. Biztos volt benne, hogy egy kamerát látott
a táskájában, amivel titokban mindannyiukat felvette. Eleinte nem is hittek neki, de
annyira ragaszkodott a gyanújához, hogy végül a gyakornokkal kiüríttették a táskáját,
és bebizonyosodott a feltételezés. Bár azonnal rendőrt hívtak, semmit sem lehetett
tenni, a rendőrség szerint ugyanis a személyiségi jogokat védelmező törvények
Nagy-Britanniában ilyen esetekre nem terjednek ki.
Carole White ekkor lázas telefonálásba kezdett, hogy figyelmeztesse a szakmabelieket:
valami készül. Arról azonban ekkor még fogalma sem volt, hogy a leleplezett riporter,
Lisa Brinkworth egy egész dokumentumsorozaton dolgozik a BBC számára. Kollégájával,
Donal MacIntyre-rel a modellvilág széles körű bemutatására készültek, különös
tekintettel a világhírű Elite ügynökségre, amely többek között Naomi Campbellt és
Cindy Crawfordot is képviseli.
A Carole White által felhívottak között első helyen szerepelt John Casablancas, az
Elite tulajdonosa és helyettese, Gerald Marie: mindketten társtulajdonosai voltak a
Premier ügynökségnek egészen a közelmúltig, amikor Carole White megszakította velük
a kapcsolatot, hogy újra egyedül vezethesse cégét.
Az Elite világa
Mindazok, akik megnézték a BBC „MacIntyre Undercover” című műsorát tavaly
novemberben, tanúi lehettek, hogy White hívása későn érkezett.
Lisa Brinkworth és Donal MacIntyre műsora bemutatta Gerald Marie-t, amint egy
nightklubban részegen ajánlatot tesz az akkor éppen modellként pózoló
Brinkworth-nek: 350 angol fontot ajánl fel neki egy éjszakáért, majd a visszautasításra
szemmel láthatóan kikel magából. Az Elite egy másik vezető munkatársa, Xavier
Moreau a titokban készült felvételen azt bizonygatja, hogy Afrika egészen jó hely
lenne, ha csak fehérek laknák. Egy másik ügynökség munkatársát éppen kokain eladásakor
filmezték le.
A dokumentumfilm készítői többek között arra igyekeztek felhívni a figyelmet, hogy
fiatal, akár 13 éves lányokat szexuális kapcsolatra és drogfogyasztásra késztetnek
a divat világában egy-egy jó munkáért.
A film eredményeképpen nemcsak az állásukból azonnal felfüggesztett Gerald Marie és
Xavier Moreau jóhíre csorbult: az egész nyolcmilliárd fontos angol modellipar etikai
alapja kérdőjeleződött meg. „Természetesen a műsorban bemutatottak egy része
engem is felháborított - védekezik Carole White. - Amit Marie művelt, az egyrészt
nevetséges, másrészt közönséges, rémisztő, de hát ez az ő stílusa. Valószínűleg
jó benyomást akart gyakorolni a többi jelenlévőre, és egy pillanatra elfelejtette,
hogy már 49 éves…”
White arra hivatkozik, hogy Gerald Marie Milánóban él, ami „köztudottan őrült hely”,
ugyanakkor kétségbe vonja az újságírók tisztességét, akik például bemutattak egy
nagyon fiatal lányt fotómodellkedés közben, de azt elfelejtették filmre venni, hogy
„a felvétel alatt a szülei ott álltak a kamera mögött”. A Premier tulajdonosa azt
is elmondja, hogy Milánóba csak kettesével küldi a lányokat, és mindig figyelmezteti
őket: csak olyan napszemüveget hordjanak, ami visszatükrözi a tekintetet, nehogy a milánói
utcákon egy vérmes olasz elkapja a pillantásukat, és veszélybe kerüljenek.
Éhezz vagy dohányozz!
Carole White modellügynöksége félelmetes hely a kívülálló számára - jegyzi meg
Catherine Wilson a Daily Telegraph újságírója. A Vogue címlapjaival tapétázott
falak között mindenki rosszul érzi magát, aki nem csodaszép. „A modellipart
Londonban egyértelműen a nők uralják, így aztán senkinek sincsenek hátsó
gondolatai a modellekkel kapcsolatban - veszi védelmébe a szakmát White. - Itt
senki nem mondja azt, hogy beszéljük meg a dolgot egy jó vacsora mellett.” White
szerint a nők sokkal jobban csinálják a dolgot, mivel ők általában gondoskodnak a lányokról
(gondoljunk csak az „erkölcsi védelmet biztosító” napszemüvegekre). A sikeres üzletasszony
véleménye szerint a modellvilág teljesen megváltozott. Ma már az emberek nem
modelleket akarnak látni, hanem sikeres nőket saját, egyéni életstílussal, akik a
nevükkel el tudnak adni például egy jó parfümöt.
A több évtizede a modelliparban tevékenykedő White tagadja, hogy a lányok többsége
evési problémákkal küzdene. Az persze igaz, teszi hozzá, hogy a kifogástalan, éhezés
nélkül is megtartható alak jellemzőbb a tizenévesekre, így nem csoda, ha a modellek
átlagéletkora egyre csökken. Azt White sem tudja tagadni, hogy a cigarettázás a
modellek egyik legnagyobb szenvedélye: hatásosan csökkenti az étvágyat, és jó időtöltés
a felvételek közötti üresjáratokban, amikor az ember csak unatkozna.
A Premier modellügynökség tulajdonosa hasonló visszafogottsággal nyilatkozik a drogról
is: ha a lányok éjszakáznának, és kokaint vagy extasy tablettát szednének, az meglátszana
az arcukon. Számukra az a legrettenetesebb, ha a fotós megjegyzi: rosszul néznek ki. Ezért
aztán nem is érdemes ilyesmivel foglalkozniuk. Egyébként is, „modellügynökség
vagyunk, nem pótmamaszolgálat” - teszi hozzá a biztonság kedvéért.
Heroin a köröm alá
A kérdést természetesen nem mindenki látja ilyen egyszerűnek. A Daily Telegraph újságírója
megjegyzi, hogy Nagy-Britanniában, ahol 24 éves korára a lakosság majdnem fele kipróbálta
már az illegális drogot, a modelleknek az átlagnál több lehetőségük van az ezirányú
kalandozásra. A modellek közötti drogfogyasztást az is ösztönzi, hogy a drog
keltette mellékhatások munkájukban közvetlen módon segíthetik őket: a lányok többsége
tisztában van vele, hogy elég egy kis kokain a szem vérellátásának csökkentésére,
hogy a tekintet ragyogó legyen. A heroinnal élő modelleket pedig gyakran fotózzák az
eszméletvesztés előtti pillanatban, fennakadt szemekkel, ami állítólag távolba
meredő, szexi tekintetet eredményez.
A legjobbak már régen túl vannak a karon árulkodó nyomok rejtegetésének problémáján:
tudják, hogy a tűt a lábujj körme alá, vagy a lábujjak közé érdemes szúrni, így
nem kelt feltűnést az illegális doppingolás nyoma. Ahogy azt Catherine Wilson egy fotóstól
hallotta, a gyengébb lelkűek erre nem vállalkoznak, ők inkább alapozóval tüntetik
el a karjukon árulkodó nyomokat, míg a sminkesek tapintatosan másfelé néznek. Ritka
az olyan főnök, aki nem hajlandó szemet hunyni a dolgok felett: a New York-i Company
Management modellügynökség vezetője, Michael Flutie nemrég beperelte egyik topmodelljét
szerződésszegésért, azt állítva, hogy a húszéves Amy Wesson nem volt hajlandó
lemondani a kábítószer-fogyasztásról.
A szakma egyre fiatalodik: ma már nem ritka a 12-13 éves modell sem a kifutókon és a
fotósok lencséje előtt. Nem csoda, hogy manapság a modelleket a szakmában egyszerűen
csak „lányokként” emlegetik. A szónak sajátos jelentésárnyalata van: olyan
valakit jelöl, aki szebb, mint egy nő, és a lelke kevésbé komplikált - azaz hétköznapi
nyelvre lefordítva kevesebbet követel, mint egy felnőtt, érett ember. Katie Ford, a
New York-i Ford Models ügynökség tulajdonosa is ezt erősíti meg: „A divattervezők
ma egyre fiatalabb arcokat keresnek, így aztán nem ritka, hogy a kamaszkor előtt álló
lányok mutatnak be olyan ruhákat, amikbe aztán a felnőtt nőkből álló közönségnek
kellene belepréselnie magát.” Csoda, ha annyi a frusztrált nő?
Minden változatlan
Időről időre akadnak olyanok, akik - rendszerint valamilyen személyes tragédiától
indíttatva - megpróbálnak valamit tenni a divatszakmában egyre növekvő
drogfogyasztás ellen. Közéjük tartozik Francesca Sorrenti divatfotós is, aki (szintén
fotós) fiának közelmúltbeli, kábítószer-túladagolás okozta halála után egy sor
nyílt levelet intézett különféle divatmagazinok szerkesztőihez és divattervezőkhöz,
arra kérve őket, hogy támogassák a kifutók megtisztítását a drogtól, és a túl
fiatal, mindenféle ellenőrzés nélkül alkalmazott modellektől.
Sorrenti úgy vélte: itt az ideje, hogy szabályokat hozzanak létre a gyermekek védelmére
egy olyan szakmában, amelyet eddig egyetlen törvény sem szabályozott. A válaszok nem
voltak túl biztatóak, mondhatni, senki nem lelkesedett az ötletért. Pedig Sorrenti
szerint a modellek sajátos világot alkotnak, mivel egymásnak feszülő érdekeik
elszigeteltté és ezáltal az átlagon felül sérülékennyé teszi őket. Mivel
munkaritmusuk nem teszi lehetővé a normális pihenést és feltöltődést, a drog a
legtöbbet jelentheti számukra: gyors kiutat a problémákból.
Amikor maga Clinton elnök is felemelte szavát az ellen, hogy a divatmagazinok szinte követendő
magatartásmintaként állítják a fiatalok elé a heroinfogyasztást, sikket csinálva
abból, Marc Jacob amerikai designer egyszerűen megjegyezte: „Mit akarnak látni? A
divat nem az egészségről szól. A Vogue címlapjára nem illik egy narancslét
kortyolgató alak.”
A brit divatvilág valamivel gyorsabban reagált a problémára, a „Divattervezők a
Drogfüggőség Ellen” (Designers Against Addiction) szervezet nyilatkozatot adott ki,
melyben szorgalmazta, hogy a modellügynökségek ne alkalmazzanak kábítószer-élvező
modelleket. Eddig azonban a probléma gyökeréig ható intézkedések nemigen történtek.
Nagyon is jellemző álláspontot tükröz annak a szerkesztőnek a megjegyzése, aki -
miután felelősségre vonták, miért dolgozik családapa létére kábítószerfüggő
modellel - azzal utasította vissza a vádat: „Ez nem a mi problémánk, a lapnak el
kell készülnie.”
Az Elite ügynökség leleplezett európai elnöke, Gerald Marie sem érzett különösebb
lelkiismeret-furdalást a tavaly őszi dokumentumfilm vetítése után. Nyilatkozataiban a
túl fiatal angol lányokra és szüleikre hárította a felelősséget a divatvilág
legutóbbi botrányáért, és igyekezett a tisztességtelenül eljáró BBC áldozataként
feltüntetni magát. Marie, aki egyébként korábban Linda Evangelista szupermodell férje
volt, úgy érzi, a szövegkörnyezetből kiemelt mondataival hozták őt lehetetlen
helyzetbe, úgy tüntetve fel, mintha fiatal kamaszlányokat igyekezne elcsábítani. Arra
nem adott magyarázatot, mennyiben javítana az eredeti szövegkörnyezet például egy
tehetségkutató versenyen tett kijelentésén, ahol a lányokat „gardírozó” kísérők
jelenlétét kifogásolva szóvá tette: már négy napja ott van, de még egy lányt sem
sikerült felszednie. A filmben élőben elhangzott mondat természetesen ennél jóval szókimondóbban
utalt Marie szexuális vágyaira. Utólagos magyarázata szerint nem akart mást ezzel a
kijelentéssel, mint felhívni a figyelmet: sok szexuális kapcsolat mögött csak üzleti
érdekek állnak. Ugyanakkor nem felejtette el rasszizmussal és képmutatással vádolni
a BBC-t, amely szerinte célzatosan arra törekedett, hogy megmutassa: miként esnek bele
fiatal angol lányok a korrupt latin férfiak csapdájába.
Nem sokkal a botrány kipattanása után Michelle Marchand, Marie párizsi irodájának
vezetője megerősítette a hírt: az Elite tulajdonosa, John Casablancas javaslatot készített
a világszerte működő modellügynökségek számára, hogy 16 évnél fiatalabb
modellekkel ne dolgozzanak. Ez a jelenleg érvényes francia törvények szerint egyébként
már ma sem lehetséges - legálisan.