1945 februárjában a nyilasok Pápa egyik laktanyájába hurcolták, és kegyetlen módon
meggyilkolták dr. Erőd János református lelkészt és menyasszonyát.
Erőd János 1916-ban született Gyöngyösön, egy ügyvéd fiaként. A budapesti
egyetemen szerzett matematika-fizika szakosként tanári oklevelet és doktorátust. Zsidó
származása miatt nem számíthatott tanári kinevezésre. Beiratkozott a pápai református
teológiára. (Alkalmilag taníthatott is, amikor a gimnázium valamelyik matematikatanárát
behívták katonának - háború volt!) Személyes ellentétek miatt a végzés előtt távoznia
kellett a főiskoláról. Utána egy évig hol magántanításból élt, hol falusi káplán
volt. Végül a komáromi református fiúárvaház igazgatójává nevezték ki.
Eljegyzett egy munkáslányt, Jolánt - provokálta a fasiszta hatalmat, mert a „fajvédelmi”
törvény tilalma miatt „őskeresztény” nővel nem köthetett házasságot. De a német
vereségek hatására szorongó hatalomnak akkor más gondjai voltak, a jegyespárral nem
törődtek.
A német megszállás után el kellett hagynia Komáromot. Pápára ment, talán a
menyasszonya kedvéért. (Tudhatta, hogy a dunántúli város sokkal később fog
szabadulni a fasisztáktól, mint például Gyöngyös.) Állítólag tetten érték,
amikor rádión tárgyalt a közelgő szovjet csapatok parancsnokságával. Menyasszonyával
együtt hurcolták el, többé senki nem látta őket; jóval később derült ki, hogy rövid
úton végeztek velük. Az egyházi vezetők tiltakoztak - hiába. (Én magam csaknem
huszonöt évvel később kaptam tájékoztatást halálának körülményeiről az egyik
tanítványom, egy gyöngyösi diáklány szívességéből.)
Ha sorsát érteni akarjuk, meg kell ismerkednünk személyiségével. Nagyon művelt
ember volt, mondhatni: tudós. Matematikus létére magyar szakosokat megszégyenítő
alapossággal ismerte az irodalmat, kitűnően a filozófiát. Tudott franciául, németül.
(De magyarul is!) Ha életben marad, egyházának vagy az oktatásügynek vagy a tudományosságnak
jelessége lett volna. Nagyon különös nézetei voltak. Hagyján - sőt reális -,
hogy a háborúról ekként vélekedett: „Így lesz két pogány hatalom viaskodásából
keresztes hadjárat.” De még ma is megdöbbenést okozna az az elve, hogy a „keresztény”
jelzővel feldíszített sok főnév értelmetlen; a keresztény rend, keresztény kultúra,
keresztény társadalom, keresztény tudomány csupa üres szólam, nem létező fogalom,
mind a világi nyüzsgők találmánya; Krisztushoz, az evangéliumhoz ennek a „kereszténységnek”
semmi köze. Vallásossága sajátos aszkézis volt, kálvinista, de valahogyan mégis más;
ilyen kijelentéseket olvastam a leveleiben: „A vallásos életem csupa szenny.” Nem
mazochista önvád volt, ilyennek tartott minden hívőt, akiket ebből az állapotból
csak a kegyelem szabadíthat ki. De nem mennydörgött, a személyes érintkezésben okos
és civilizált volt. Hogyan imádkozott, nem tudom, igét hirdetni nem hallottam. Ez az
ember, aki a kultúra minden nagy személyiségét és művét ismerte, engem elmarasztalt
mint tévelygőt azért, mert az emberiség és különösen nemzetünk szellemi jelességeit
„túlságosan” becsültem.
Zsidó származása csak aktuális oka, vagyis ürügye volt a meggyilkolásának. A rádiós
kémkedés ügyében kételyeim vannak. Az igazi ok: az a világ, az a társadalom és
rendszer nem tudott egy ilyen embert elviselni. (Ugyanezért kellett meghalnia Radnótinak,
futnia Bartóknak.)
Halálának ötvenedik évfordulója táján kezdtek vele foglalkozni. Napjainkban Pápa
vallási vonzáskörzetében élő reformátusok szinte szentként tisztelik. Tágabb körű
tiszteletéről azonban nem tudok. Hogyan is várhatna tiszteletet egy MIÉP-es egyháztól…
Én nem látok benne szentet, de mint vértanú előtt hajtok fejet előtte. Meghatódva
gondolok arra, hogy Jánost barátomnak tarthattam.
(A szerző nyugalmazott egyetemi nyelvtanár)