Február 20-áig nem csupán egy üdítőitalra vagy szendvicsre érdemes betérni a Műcsarnok
kávézójába. Aki beül az elegáns alagsori presszóba, magyar filmek németországi
plakátjaiban gyönyörködhet. A kiállítás rendezőjét, Kőniger Miklóst még
berlini otthonában értük utol egy villáminterjúra.
- Kőniger úr, színészként, filmrendezőként, forgatókönyvíróként
honnan jött a plakáttárlat ötlete?
- Régi mániám a magyar filmművészet németországi - főleg berlini -
emlékeinek összeszedegetése. Megszállott képeslapgyűjtőként ismerkedtem meg Edd
Zachariasszal. Ha valaki megpróbálna tájékozódni, utat törni, ösvényt taposni
Zacharias úr három évtizede szisztematikusan felkutatott, gyűjtött, fantasztikus
mennyiségű filmplakátja között, akkor hamar feladná a reményt: egy idegennek bizonyára
őrült kaotikusnak tűnik minden az ő berlini lakásában. A tulajdonos - e jelentős
négyzetmétereket követelő szenvedély megszállottja és szerelmese - terepismeretével
viszont percek alatt kiválasztja a kívánt kordokumentumot.
A több tízezer darabos kollekcióból ezúttal azokat a plakátokat vittük Budapestre,
amelyeket a magyar filmek németországi - többségében NDK-beli - forgalmazásakor
álmodtak meg a grafikusok, festők, fotósok. A Hősök terére szánt anyag válogatásakor
elfelejtett filmek, rendezők, színészek bukkantak elő, az elmúlt bő fél évszázad
homályából. Edd Zacharias nagyvonalúan és barátian járult hozzá felbecsülhetetlen
értékű, elgondolkodtatóan színes, eredeti szépségű plakátkincseinek budapesti
bemutatkozásához. A rendezvény nem jöhetne létre a Fővárosi Közgyűlés Kulturális
Bizottságának, a Goethe Intézetnek, a Magyar Filmintézetnek, a Kreatív Egyesületnek,
a Derkovits Alapítványnak és a Műcsarnoknak a támogatása nélkül. (Mogyorósi Géza,
Berlin)