1998 után először tartották meg Oaklandben az idényfelező Kelet-Nyugat találkozót.
A tavalyi csonka szezonban elmaradt a gála, és nyitva maradt néhány kérdés: Kelet
ugyanis az utolsó öt találkozóból négyet megnyert, de legjobbjuk, Michael Jordan
visszavonult, és társai közül is sokan nyugati gárdákhoz szerződtek, így Kelet
meggyengült.
Shaquille O'Neal-nak a mérkőzés legjobjának egy zsákolása Fotó:
MTI
A bajnokságban is a Western-conference csapatai domborítanak, 7 csapat is 60 százalék
feletti győzelmi mutatókkal bír. Természetesen a hétvégi derby esélyesei is ők
voltak. A 18 ezer 325 néző remek erők küzdelmét izgulhatta végig, mivel a nyugati,
„góliát” alkatú játékosok ellenfelei alacsonyabb, fürgébb, inkább atlétákhoz
hasonlító legények voltak. Az erő ezúttal legyőzte a mozgékonyságot, az eredmény
137:126. A nyugati hadak vezére Shaquille O’Neal és Tim Duncan volt, akik ketten 46
ponttal segítették a gárdát. O’Neal félelmetes zsákolásokkal szerezte pontjai többségét,
míg Duncan 14 lepattanót is szerzett. A Minnesotta „pengéje”, Revin Garett méltó
társként 24 ponttal bizonyította beválogatásának helyességét. Jason Kidd, a hárompontos
specialista ezúttal zsákolásra biztató gólpasszaival vetette magát észre.
A Postás, Karl Malone viszont negatív hőse lett a mérkőzésnek. A szavazatok alapján
csak csereként számításba vett megasztár, sokáig sérülésre hivatkozva nem akart pályára
lépni. Talán az alázat a játék iránt, vagy a beígért nagy összegű büntetés mégis
a döntése megváltoztatásához vezetett. Sok örömöt nem okozott az alatt a 3 perc
alatt, amit a pályán töltött, mivel egyetlen elhibázott dobásra vállalkozott az
1993. mérkőzés MVP-je. A keleti csapat húzóembere, Allen Iverson volt, aki 26 pontjával
és 9 gólpasszával csökkentette a vereség nagyságát. Grant Hill mindössze 7 pontig
jutott, mert sajnálatos módon elveszítette az egyik kontaktlencséjét, és leginkább
a cserepadot koptatta. A szombati zsákolóverseny győztesének, Vince Carternek a 14
pontja és zsákolása élményt jelentett. A mérkőzés legjobbjának kijáró (MVP) díjat
megosztva Duncan és O’Neal érdemelte ki. Harmadszor fordult ez elő, mert 59-ben Elgin
Bayler és Bob Petit, 93-ban pedig John Stockton és az említett Karl Malone kaptak
megosztott díjat.