Nem mindennapi ünnepségre került sor a minap az egyik hévízi szállodában: az
egyik vendéget, a Pécs melletti Hosszúhetényből érkezett Bajkó Józsefnét köszöntötték
fel 104. születésnapja alkalmából.
Nem sok nő mondhatja el magáról azt, amit Juliska néni: akár 25 évet is nyugodtan
letagadhatna a korából. Amint mondja, beteg nem volt sohasem, és bizony az idegeskedést
sem vitte túlzásba. „De ezt azért én sem gondoltam…” - mondja mosolyogva, miközben
a tortájából csipeget.
Négy gyermeket neveltek fel a férjével együtt; három fia meghalt, Hévízre a hatvan
év körüli lányával érkezett.
- A férjem az egy nagyon jó ember volt, ácsmester. Meg kell mondanom, jól eltaláltam
a férjhezmenetelt. Még a 16. évemet nem töltöttem be, amikor megesküdtünk, egy véka
búzáért adott össze minket a pap. Ötven évet éltünk le együtt; most már van vagy
harminc éve, hogy meghalt…
Hát mit mondjak, volt az életünkben jó is, rossz is. Nélkülöznünk szerencsére nem
kellett, mindig megvolt az ételünk, ruhánk is. A szüleim is nagyon jól gazdálkodtak.
Közben volt két háború, az egyik a 14-es, a másiknak nem emlékszem a nevére… Az
első háború idején mindent, ami mozdítható volt, elvittek a portánkról. A második
háborúban aztán már nem ért kár bennünket. Amikor jöttek az oroszok, azoknak csak
enni kellett adni.
Azért én legjobban a téeszcsét szerettem… Az nekünk nagyon jó volt. Bevittük a
teheneinket, a férjemnek megvolt a kis járadéka, abból szépen eléldegéltünk. A
gyermekeink is oly hamar fölnőttek, most már van nyolc unokám, tizenegy dédunokám,
meg hat ükunokám.
(K.M.)