Békéscsaba határában a hét végére befejeződik annak a veszélyes vegyi hulladéknak
az elszállítása, amely eddig már kétszer meggyulladt, s veszélyeztette a megyeszékhelyet
és környezetét. Mint arról lapunk is beszámolt (Hetek, 1999. április 6. szám) a Békéscsaba
és Gyula közt lévő volt Weiss-tanyán, egy azóta felszámolt vegyipari kisvállalkozás
által korábban létesített veszélyeshulladék-telep legutóbb január 20-án gyulladt
ki. Ha akkor a közel kétszáz tonna festék mellett a negyven tonna perklóretilén is lángra
kap, az katasztrofális következményekkel járt volna, hiszen a két anyag reakciójakor
klórgáz szabadul fel.
A lángok megfékezése után megmaradt, több száz hordóra becsült vegyi anyagot a
Megaterra Kft. a Terresol Kft. közreműködésével, pályázati pénzből, a Környezetvédelmi
Intézet kármentesítési irodájának megbízásából szállítja el. A két cég egy
hete kezdte el a hordókban maradt nyomdafesték-iszap valamint a szintén épen maradt
tartályokban lévő vegyi oldószer eltávolítását, a Weiss-tanya megtisztítását. A
veszélyes vegyi hulladékkal együtt a cég elszállít a talaj legfelsőbb rétegéről
5-10 centimétert is, mert a hóolvadáskor veszélyes nehézfémek kerülhettek a földbe
a kiégett hordókból. A környezetre veszélyes anyagok a dorogi égetőműbe és az aszódi
lerakótelepre kerülnek. A cég a veszélyes anyagok eltávolítását követően nyárig
elvégzi a tényfeltárást, elkészíti a hatástanulmányt, és felméri a további környezeti
kockázatokat is. Ha még találnak szennyezést, akkor újabb pályázatot írnak ki a
teljes kármentesítésre.