Az izraeli légierő csütörtökön újabb légitámadást intézett a megszállt dél-libanoni
határövezetben a szélsőséges síita Hezbollah feltételezett állásai ellen -
jelentette be Jeruzsálemben egy katonai szóvivő. A támadást Izrael megtoldotta azzal
a fenyegetéssel, hogy amennyiben a Hezbollah válaszul rakétákat lőne ki izraeli településekre,
Libanon földje lángba borul.
Az izraeli-libanoni határ. Kivonulni is nehéz Fotó: MTI
Izraelben senki nem örül annak, hogy idáig fajultak az események, és az izraeli
kormánynak el kellett rendelnie libanoni célpontok bombázását.
Sokkal jobb lett volna, ha Izrael békét köt a cédrus országával, kivonja csapatait a
biztonsági övezetből, és cserébe Szelim el-Hossz kormánya garantálja, hogy a zsidó
államot nem éri több fegyveres agresszió a területéről. Ha ez így lett volna,
akkor ma is élne az a hat izraeli katona, akik az elmúlt napokban estek áldozatul a
Hezbollah támadásainak. Élne Akel Hasém ezredes is, az Izraellel szövetséges dél-libanoni
milícia helyettes parancsnoka, akit egy pokolgéppel robbantottak fel. Kirjat Smona
lakosainak sem kellene éjt-nappalt az óvóhelyeken tölteni, Katyusa-támadástól
tartva.
Pedig Izrael nem indít könnyen háborút. Van azonban egy pont, amelyen túl az önkorlátozás
önfeláldozássá válik. Ehud Barak sokáig ellenállt a hadsereg vezetőinek, akik erős
és átfogó katonai akciót követeltek a Hezbollah és Libanon ellen. Sokáig ódzkodott,
mert az utolsó pillanatig nyitva akarta hagyni a Szíriával való megegyezés kapuját.
Szíria már régóta megszállva tartja Libanont. Asszad úgy gondolta, hogy a
Shepardstownban folytatott tárgyalások és a Hezbollah rakétái összeférnek egymással.
Miért is ne? Izrael könnyebben megadja magát a fehér asztalnál, ha Asszad kegyesen
megengedi neki, hogy kivonhassa csapatait Libanonból. Asszad még ultimátumot is szabott
a tárgyalások folytatására. Csak akkor engedi ismét leülni külügyminiszterét
Barakkal, ha az előre elkötelezi magát: Szíria ismét megvetheti csizmáit a Genezáreti-tó
partján. Nyomatékul zöld utat adott a Hezbollah-nak az Izrael elleni, szűnni nem akaró
támadásokra. „Majd ha az izraeli televízió mindennap temetésről számol be -
jelentette ki Asszad -, akkor Izrael ellenszolgáltatás nélkül, tálcán nyújtja számunkra
a fennsíkot.” Míg Asszad Libanonban „bátor oroszlánként” harcol az utolsó
libanoni véréig, addig a Golánon kerül minden közvetlen konfrontációt Izraellel. Élénken
él emlékezetében az a nap, amikor fiatal ezredesként súlyos vereséget szenvedve
elveszítette a fennsíkot. A szír vezető azonban alaposan elszámította magát: Barak
nem hódol be. Ebben támogatásra számíthat a politikai paletta minden színe felől:
az ellenzék egyértelműen felsorakozott a kormányfő mögé. Egyedül az arab és
kommunista képviselők, Ahmed Tibi és társai bírálják őt.
Az sem meglepetés, hogy Libanon és Szíria az izraeli bombázásokat egy kis ország
elleni agresszióval azonosítják. „A Hezbollah nemzeti ellenállási mozgalom - állítják
-, amely az idegen megszállás ellen honvédő háborút folytat.” Ez az állítás
semmivé foszlik a tények szorításában.
Izrael akkor lépett katonailag Libanon területére, amikor annak kormánya - a polgárháború
következtében - összeomlott, és nem tudta megakadályozni, hogy a PFSZ a területéről
kiindulva terrorizálja az izraeli polgári lakosságot. Izrael mindig is hangoztatta: nem
akar Libanonban maradni, mert nincsenek területi követelései szomszédjával szemben.
Normális feltételek között a libanoni kormánynak lehetővé kellett volna tennie,
hogy Izrael kivonhassa csapatait a biztonsági zónából, békeszerződéssel vagy anélkül;
hallgatólagos megállapodással, hasonlóan ahhoz, amilyen Izrael és Egyiptom, illetőleg
Jordánia között még a békekötés előtt létezett.
Libanonban a helyzet azonban nem normális. A katonailag és gazdaságilag gyarmatosító
Szíria félszázezres hadserege és egymillió munkavállalója állomásozik az országban.
A szír érdekeltségek egy része törvényes, míg a másik része illegális
kereskedelem. A libanoni bábkormányt Damaszkuszból rángatják. Ha Asszad nem ülne
el-Hossz nyakán, a konfliktus már régóta megoldódott volna. A világpolitika csak az
izraeli megszállást emlegeti, miközben a szír uralom senkinek nem szúr szemet.
A libanoni harcmezőn Irán és Szíria háborúzik Izrael ellen. Irán pénzügyileg és
katonailag támogatja a Hezbollah-t, az iszlám forradalom exportjának részeként. Szíria
számára pedig az izraeli jelenlét jó alkalom nyomást gyakorolni Izraelre, hogy
ellenszolgáltatás nélkül levonuljon a Golánról. Ez a lehetőség veszni látszott,
amikor a múlt nyáron Barak bejelentette, hogy az idén júniusban kivonja csapatait
Libanonból. A libanoni kormány azonban - Asszad sürgetésére - kijelentette, hogy
egyoldalú kivonulás esetén sem hajlandó egy szuverén állam biztonságát szavatolni.
Ez súlyos megsértése a nemzetközi jognak és az ENSZ-alapokmánynak, mégsem akadt
senki, aki ezen megütközött volna.
Ilyen körülmények között Izrael válaszának elég erősnek és elég fájdalmasnak
kell lennie, hogy még Szíria is megérthesse: a helyzet tarthatatlan.