Azt hiszi, hogy így majd Steffi Grafról nevezik el
Talán rossz viccnek tűnik egy kígyót a rugólábú Boris Beckerről elnevezni,
azonban a német kutatók azt remélik, hátha az ötlet pénztárcákat nyit meg. Öt német
állattani intézet kutatói ugyanis az általuk újonnan felfedezett állat- és növényfajok
elnevezési jogának eladásával remélik kutatási alapjukat megnövelni. Beckernek már
van saját faja - Bufonaria borisbeckeri, egy fürge tengeri kígyó - hála egy német
kutatónak és teniszrajongónak, Manfred Parthnak. Michael Scroeder szerint - aki Parth
kollégája és egy müncheni intézet kígyóspecialistája - Parth csak halhatatlanná
akarta tenni a nemrég visszavonult teniszbálványt. Arról nem szól a fáma, hogy vajon
Becker megérdemli-e ezt a megtiszteltetést. Az ötletet továbbgondolva a fenti müncheni
és négy másik kutatóintézet létrehozott közösen egy szponzori jogokat áruló társaságot,
amely minimum 5000 német márkáért (2770 amerikai dollár) adja el az új fajok elnevezésének
jogát. A kutatók elmondták, hogy az ötlettel a megcsappant költségvetési támogatásokat
akarják ellensúlyozni.
„A beérkezett pénzösszeg felét új fajok kutatására szánjuk - mondta a társaságban
részt vevő Bonni Állattani Kutatóintézet munkatársa, Joker Keller. - A másik felét
pedig a trópusi övezetben található fejlődő országokban folytatott élővilág-megőrzési
programokra fordítjuk, ahol a legtöbb új fajt felfedezik.” A közel évi tízezer új
faj felfedezésével rengeteg potenciális örökbefogadóra van szükség. Keller azt
mondta, lehetőleg minél több fajt akarnak meghatározni, mivel rengeteg úgy hal ki,
hogy még csak nem is tudtunk róluk. (AP)