Szerdán Kupagyőztesek Ligája csoportmérkőzést, férfi röplabdamérkőzést
rendeztek Szegeden. A Tisza-parti városba - ugyanúgy, mint két évvel ezelőtt - a
jugoszláv röplabda prominens képviselője, a nagy múltú Crvena Zvezda látogatott, s
a vizit nem tűnt sétagaloppnak. A magyar röplabda napjainkban feltörekvőben van.
1999-ben férfiválogatottunk bejutott a világliga „A” osztályába, ahol a sportág
legjobbjai ellen bizonyíthat.
A magyar bajnokság is egyre színvonalasabb, ami a magyar klubcsapatokban játszó
kubai, ukrán, orosz és bolgár idegenlégiósoknak is köszönhető. Egyikük a nagy
visszatérő ukrán Melnicsuk, aki egy év kitérő után újra nálunk játszik. Ilyen
idegenlégiós Vjacseszlav Nirka is, és olyan válogatottak, mint Neizer, Berkes, Torma,
Mondi, Hullman és Pethő. Az olimpiai selejtezősorozat bebizonyította, hogy a magyar
„röpiseket” már nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni, a legtöbb együttes
ellen győzelmi eséllyel lépnek pályára. Ez pár évvel ezelőtt nem így volt.
Országos napilapok úgy harangozták be a találkozót, mint aminek nem a Medikémia
Szeged az esélyese. A Vörös Csillagok csapatában játszott a világbajnoki ezüstérmes,
szerb Useljo Tanaszkovics, és keretük többnyire két méter körüli játékosokból állt.
A mieink dolgát több körülmény is nehezítette. Az utóbbi időben a csapat létszáma
sérülések miatt fogyatkozott meg, és ellenfelük játékáról sem kaptak videokazettát.
Az várható volt, hogy kezdésre - a súlyos sérüléssel bajlódó Berkes Zoltán kivételével
- mindenki harcra kész lesz.
A csarnokba késve érkező már azt láthatta, hogy a ma egyik legjobb magyar csapat egy
játszmát „besepert” 25-19-re. A második szett ugyancsak a magyar csapatnak
jutott, és a laikus szemlélő is megállapíthatta, a belgrádi alakulat nem félelmetes
ellenfél. Az erősen megfiatalított csapat a harmadik játszmát így is elcsípte a kétszeres
magyar bajnoktól (26-24-re). A több mint 500 néző egy emberként állt a csapat mellé,
és végig lelkesen buzdította kedvenceit. A negyedik szettben megrázta magát a Medikémia,
és 15-9-es előnyük birtokában sejteni lehetett, hogy a győzelem „már zsebben van”.
A vége 25-17 lett, amivel a Szeged tovább öregbítette a magyar röplabda hírnevét.
A nagyszerű eredményt beárnyékolja, hogy Mondi Gergely, a csapat egyik magas embere
nagyon súlyos bokasérülést szenvedett, várhatóan hónapokra kiesik a játékból. A
találkozó után megkérdeztük, hogyan értékelik a látottakat a főszereplők.
Nagy Péter vezetőedző: „Jól játszottunk magunkhoz képest, nem volt sima győzelem,
de végig mi uraltuk a mérkőzést.”
Nyári Sándor a válogatott szövetségi kapitánya és a Medikémia Szeged szakmai
igazgatója: „Folytatjuk a jugoszláv csapatok elleni jó szerep-lésünket. Igazi
csapatmunka volt.”
Pethő Gábor csapatkapitány: „Végtelenül örülök, hogy a bemutatkozásunk ilyen jól
sikerült. Bízom a jó folytatásban.”
Zseljko Tanaszkovics, a Zvezda sztárja: „Nem ez az igazi arcunk. Ma nem jött össze.”
A nemzetközi kupákban egyedül talpon álló alakulat felé Szeged, de az ország közvéleménye
részéről is nagy az elvárás. Csongrád megye kitűnőségei az elkövetkezendő időszakban
erőltetett menetelésbe kezdenek. A magyar bajnoki és kupaküzdelmek mellett a KL-ben is
meg kell állniuk a helyüket. Az ellenfeleket elnézve ez nem ígérkezik könnyű
feladatnak, ugyanis a csoportban lengyel, cseh, francia, ukrán, görög és török
csapatok szerepelnek, csupa olyan nemzet képviselői, akik röplabdában a világ élvonalába
tartoznak. A szegedi csapatnak ezúton is sok sikert kívánunk.(B. Z.)