„A Magyarok Háza minden magyar otthona szeretne lenni, reméljük, ehhez minden
anyagi és szellemi feltételt sikerült biztosítanunk” - írta dr. Chikány Gábor
úr, az MVSZ főtitkára válaszképpen arra a nyílt levélre, amely Csoóri Sándornak,
a Magyarok Világszövetsége elnökének címezve tavaly október 2-án jelent meg
lapunkban. A nyílt levél azt tette szóvá, hogy az MVSZ budapesti, Semmelweis utcai
palotájában, a Magyarok Házában működő könyvárusító helyen szélsőjobboldali,
sőt náci szellemiségű, valamint dühödten antiszemita kiadványokat kínálnak.
A főtitkár úr válaszleveléből az is kitűnt, hogy az MVSZ elnöksége művészeti
igazgatót készül kinevezni, akinek tiszte lesz ügyelni a Magyarok Háza arculatának
tisztaságára esztétikai és etikai értelemben egyaránt.
Nem tudjuk, kinevezték-e azóta a művészeti igazgatót, és ha igen, sűrű egyéb
tennivalói gátolták-e meg abban, hogy eltakaríttassa a fasiszta szemetet onnan, ahol a
világ különböző tájairól hazalátogató magyaroknak (és a helybelieknek)
bemutatott könyvválaszték inkább a magyar könyvtermés legjavát lenne hivatott a
vendég szeme elé tárni. Azt viszont tudjuk, hogy a Magyarok Házában azóta is (és e
sorok írásakor, január közepén is) kaphatók a Szálasi szűkebb köréhez tartozó
és más hasonszőrű szerzők (olykor fel nem tüntetett, obskúrus kiadók által
megjelentetett) művei, nemkülönben a holocaustot szellemileg előkészítő antiszemita
irodalom különféle „remekei”. Csupán a zsidóság elleni hazug és ezerszer megcáfolt
vérvádat is három könyv propagálja a kínált könyvek között.
Úgy véljük, nem túlzás ezt az állapotot botrányosnak minősíteni. Hangsúlyozzuk:
nem az a lényeg, hogy pillanatnyilag bünteti-e a törvény az efféle kiadványok előállítását
és terjesztését. A lényeg az, hogy ilyesmit már csak etikai, morális okból sem tűrhet
el egy olyan intézmény - legyen bár politikai szervezet, művelődési központ, könyvtár
vagy könyvesbolt -, amely ad valamit önmagára és önnön tisztességére. Még kevésbé
tűrhet el olyan intézmény, mely „minden magyar otthona szeretne lenni” - ugyanis
választania kell: vagy a jó érzésűeknek tesz a kedvére (és ők a túlnyomó többség),
vagy a minden európai normát semmibe vevő, gyűlölködő fajvédőknek, nyilasoknak, régi
és új náciknak (akik szerencsére maroknyi kisebbséget alkotnak).
Mindenesetre ahhoz, hogy a Magyarok Háza vezetői megtegyék a szükséges intézkedést,
nézetünk szerint sem új igazgatóra, sem további hetekre és hónapokra nincs szükség.
Elég az akarat, és egy óra alatt rend lehet.
(A szerző közíró)