Mercedes Benz S-osztály Pullman
Az 1999. november elején bemutatott, kis sorozatban készült új modell a legkorszerűbb
technikát kombinálja az elképzelhető legnagyobb komforttal és fényűzéssel.
Tengelytávja még az S-osztály hosszú változatánál is nagyobb egy méterrel; a megnövekedett
férőhely a hátsó utasok javára válik, akik egymással szemközt helyezhetik kényelembe
magukat. Az első és a hátsó részt elválasztó üveg éppúgy elektromosan mozgatható,
mint a hátsó traktust körülvevő függöny, amely a napsugárzástól, illetve az
illetéktelen pillantásoktól véd. A Pullman gazdag belső terét egyéni óhajok
szerint szereli fel a gyár. Kapható többek között belső telefon, bár, kétmonitoros
multimédia konzol és munkaasztal. Kétféle V-motorral kapható, a 12 hengeres 367 lóerőssel,
a spórolósok pedig válasszák a 8 hengeres 306 lóerőst.
BMW a Formula 1-ben
1999 decemberében Spanyolországban tesztelhették a Forma-1-es csapatok az idei
versenyautókat. Most először próbálták ki a BMW V 10-es motorját, a Nemzetközi
Motorsport Szövetség, a FIA hivatalos tesztjein. A BMW Williams első tesztje a várakozásoknak
megfelelően alakult. „Elégedettek vagyunk a köridőkkel - mondta Gerhard Berger, a
BMW Motorsport igazgatója a háromnapos teszt után. - Ezzel elérjük a középmezőny
autóinak szintjét, és tulajdonképpen ez a célunk az első tanulóévben.”
Az 1999-es év importautója
Japánban a Peugeot 206 kapta az év importautója címet. Ezt a kitüntetést 1991 óta
minden évben a japán autósvilágot képviselő 67 tagból álló zsűri adományozza. A
verseny utolsó fordulójában hat konkurens modelltől vette el ezt a megtisztelő címet,
megelőzve így a VW új Beetle-jét és a Jaguár S típusát. A Peugeot 206 az első
olyan francia modell, amely elnyerte ezt a díjat Japánban. Magyarországon is nagy
sikere volt a 206-osnak, amely az összes eladások 30 százalékát tette ki. A Peugeot
Hungaria 32 tagból álló márkakereskedői hálózata 8160 gépkocsit értékesített
tavaly. Ez 41 százalékos növekedés az 1998-ban eladott gépkocsikhoz képest. (K. S.)