Rövid időn belül újabb jelentős értékű épület égett le, ugyanis a hétfőn
használhatatlanná vált Globe Színház valószínűleg szándékos gyújtogatás áldozata
lett. Mint emlékezetes a Budapest Sportcsarnok(BS) leégése kapcsán is fennáll a gyanú,
hogy nem véletlenül lobbantak lángra a küzdőtéren álló butikok. Biztonsági szakértők
szerint Magyarországon a nagy értékű ingatlanokat nem mindig kellő gondossággal őrzik.
A rendőrség adatai szerint nagyon elenyésző az úgynevezett piromániás - szenvedélybeteg
- gyújtogatók száma, inkább üzleti nézeteltérések állnak az ilyen ügyek hátterében.
Égés után. A Globe már a múlt, a Star Wars maradt a jövő Fotó:
Somorjai
A budapesti Globe Színház hétfői leégése során személyi sérülés nem történt,
viszont az anyagi kár legalább 40 millió forintra tehető. A főleg gyermekműsoroknak,
kiállításoknak és hétvégi diszkónak otthont adó színház - akárcsak a BS -
nem rendelkezett biztosítással, csak az egyes kiállításokra kötöttek eseti biztosításokat.
Egyébként meg lehetett volna menteni az épületet, ha a tűzoltóság munkáját nem hátráltatja
vízhiány, ugyanis messzebbről kellett a vizet vezetni a lángokban álló színházhoz.
A vezeték kiépítése mintegy félórás időveszteséget jelentett a tűzoltók számára.
Dobson Tibor, a Tűzoltóság Országos Parancsnokságának szóvivője a Heteknek
elmondta, hogy ez utóbbi tűzesetnél egyértelmű bizonyítékokat találtak, hogy szándékos
gyújtogatás történt. A szakemberek a helyszínen olyan rongydarabokra bukkantak,
amelyek üzemanyaggal voltak átitatva. A szándékos gyújtogatás gyanúja esetén a
nyomozást a rendőrség folytatja. A szóvivőtól megtudtuk, hogy a statisztikai adatok
szerint nem növekedett a szándékos gyújtogatások száma az előző évekhez képest.
Dobson Tibor lapunkat arról tájékoztatta, hogy az elmúlt évben 17 ezer 796 esetben
volt szükség a tűzoltóság beavatkozására. 170 ember halt meg tűzesetben, elenyésző
volt a szándékos gyújtogatások száma. Az elmúlt időben két olyan eset fordult elő,
amely a közérdeklődés és a létesítmény nagysága, valamint jelentősége miatt
nagy figyelmet kapott. Az egyik Hajdú-Bihar megyében az M47-es diszkó, amely december végén
égett le - itt sem zárható ki a szándékos gyújtogatás -, a másik pedig a
budapesti Globe Színház. Samu Attila a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóosztályának
vezetője a Heteknek elmondta, hogy rongálás alapos gyanúja miatt a rendőrség eljárást
indított. Szerinte léteznek Magyarországon piromániások, de azok nem ilyen frekventált
helyeken tevékenykednek, az ilyen ügyek mögött inkább más indokok húzódnak meg.
Samu Attila elmondta még, hogy a BS-katasztrófa esetében nehéz megállapítani a tűz
tényleges okát, mert keletkezése gócpontja jelenleg is romok alatt van. A vizsgálat
zajlik, talán sikerül kideríteni az igazságot az ügyben.
Lángok martaléka. Vízkereszt Fotó: MTI
Lasz György biztonsági szakértő, egy neves biztonsági cég igazgatója a Heteknek
megdöbbenését fejezte ki a Globe Színház leégésével kapcsolatban. Neki az az érzése,
hogy emberi mulasztás is történhetett. Véleménye szerint megfelelő technikai
felszerelésnek kell rendelkezésre állnia egy ilyen helyen, de sajnos előfordul, hogy
ez hiányzik.
Budapesten a kőbányai Hit Csarnok jelenleg a legnagyobb fedett épület. Pásthy Miklós,
az ingatlant üzemeltető H&H Project Kft. ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta,
szigorúan őrzik az objektumot, de emellett az épület biztosítva is van. Tompa Andor,
a Nyíregyházi Bujtosi Szabadidő Csarnok - jelenleg Magyarország legnagyobb fedett épületének
igazgatója lapunknak elmondta, hogy az intézményben éjjel-nappali portaszolgálat van,
amely egyben őrző funkciót is betölt. A épület több pontján füstérzékelők
vannak beépítve, közvetlen vonallal csatlakoznak a tűzoltósághoz. Tompa Andor
igazgató véleménye szerint felkészültek az esetleges tűzre, illetve annak megakadályozására,
de a bizonyíték a jövőé. Egyébként rendelkeznek biztosítással.