Szerdán munkába menet Keith Obraske-nek szódára és cigarettára volt szüksége,
megállt hát egy automatánál, hogy felvegyen 20 dollárt. Megkapta a pénzt, de a bőkezű
automata még 5580 dollárral is megajándékozta. „Olyan volt, mintha nyertem volna a
lottón. Csak szedegettem össze a pénzt” - mesélte el a 23 éves Obraske, aki
plafonpermetező munkásként dolgozik. Elmondása szerint rövid időre elgondolkozott
azon, mit is csinálna ennyi pénzzel. De aztán belegondolt a következményekbe. „Úgy
éreztem, mintha kemény próbára tennének” - mesélte. Amikor elmondta munkatársának
nem várt szerencséjét, már tudta, hogy vissza fogja adni a pénzt. A TCF Pénzügyi Vállalatának
részlege, azzal a privát csoporttal együttműködve, akiknek tulajdonában van az
automata gép, azon munkálkodik, hogy Obraske számára megtalálják az értékes
jutalmat - mondta el Dan Engel, a TCF rangidős alelnöke. „Őszintesége nélkül órákat
vett volna igénybe megtalálni a hibát” - jelentette ki Engel. A tisztviselők
elmondták, hogy 9 éven belül ez volt a második eset, hogy az Express Teller ilyen
meggondolatlanul bőkezű volt. Szerencséjükre az előző ügyfél is visszaadta a pénzt.
(AP)