Munkatársainktól
Seattle-i csata

Szó szerint ostromállapotot hozott létre az az 50 ezres tömeg, amely a hippikorszakot felidéző demonstrációt, zavargást okozott az USA tizedik legnagyobb városában, Seattle-ben, ahová a világ vezető gazdasági miniszterei azért gyűltek öszsze, hogy lerakják a következő évezred kereskedelmi útjának alapjait. Sem a kereskedelmi Világszervezet (WTO) eddigi ülésein, sem az utóbbi négy évtizedben nem volt arra példa, hogy gumilövedékek, könnygázgránátok, különleges alakulatok bevetésével, kijárási tilalom bevezetésével védekezzen az amerikai hatóság a rendbontók ellen. A sajtó „seattle-i csatának” nevezte el az eseményeket. A nehezen előkészített és viharossá vált találkozó sikeres kimenetelét azonban nemcsak a lázongók hiúsíthatják meg, hanem a felek ellenérdekeltsége és makacssága is.

Tüntetéssorozat és anarchia a konferencia helyszínén. Antikapitalista indulatok     Fotó: MTI

A csúcstalálkozóra mindkét fél hónapokkal ezelőtt elkezdte a felkészülést. A tüntetők fő szervezői jó előre figyelmeztettek: az évszázad legnagyobb tüntetésére készülnek. A látványos, a világsajtó figyelmét felkeltő, szélsőségektől sem mentes akció jó szervezettségről és tudatosságról tett tanúbizonyságot. A radikális környezet- és állatvédők, a technológiaellenes, a szakszervezeti és az anarchista szerveződések aktivistái, sőt feministák, apácák és különböző vallási csoportok is a szállodák fogságába kényszerítették a világ 135 országából érkezett miniszterek egy részét, eltorlaszolták az utcákat, olyannyira, hogy nem tudták megtartani a rendezvény ünnepélyes megnyitóját. A találkozó hatórás késéssel végül is elkezdődött, de végig érzékelhető volt az utcákon randalírozó tömeg nyomásgyakorlása. Az „utcai konferencia” résztvevőinek jelenlétét egyébként az íróasztal mögött ülő delegáltak igyekeznek kihasználni érdekeik érvényesítésében.
Az utcai eseményeket a Public Citizen nevű szervezet készítette elő. Az 1971-ben alapított és Washingtonban székelő érdekképviselet több mint 150 ezer támogatóval büszkélkedhet az USA-ban, fő célkitűzése a fogyasztóvédelem, az egészséges életmód terjesztése és a politikai korrupció elleni harc. Határozottan ellenáll a gyógyszer-, az energiaipar és az autógyártó cégek lobbyjának. Kis költségvetéssel bír, és nem fogad el sem a kormánytól, sem cégektől támogatást, mégis igen befolyásos szervezet Amerika-szerte. A hívó szóra több mint száz országból érkezett aktivisták először karnevál jellegűvé változtatták Seattle utcáit. Volt, aki tehénnek öltözött be, és a barátai is tehénként bőgtek, így fejezve ki tiltakozásukat az amerikai szarvasmarhák hormonkezelése ellen. A Public Citizen vezérszónoklatát a Sweet Honey in the Rock nevű együttes folklór dalai színesítették. Szakszervezetek képviselői a munkanormák megváltoztatásáért emeltek szót. A békés tüntetés akkor változott „csatává”, amikor egyes csoportok randalírozni kezdtek, kirakatokat törtek be, mire a karhatalom, sőt különlegesen képzett osztagok kísérelték meg szétoszlatni őket. Több mint ötszáz embert letartóztattak. A francia parasztok például odáig merészkedtek, hogy megrohamoztak egy helyi McDonald’s éttermet a génmanipulált élelmiszerek elleni tiltakozásuk jeléül, majd Roquefort sajtot osztogattak, kifejezve az USA-val szembeni ellenszenvüket sajtjuk importjának betiltása miatt. A környezet- és állatvédők a delfinek és a tengeri teknősök védelmében tiltakoztak az USA rák- és tonhalimportja ellen, amely felelős a pusztulásukért, illetve a papír és a fabútorok vámcsökkenése ellen, amely felgyorsítja az erdők és a természet fokozott pusztítását.
A tüntetők fő kifogása a Kereskedelmi Világszervezet ellen az, hogy a WTO nem demokratikus, és titokban szervezkedik, valamint olyan hatalmas üzleti érdekeltségek befolyása alatt áll, amelyek kihasználják az olcsó munkaerőt, ráadásul hátrányos helyzetbe hozzák a környezetüket védő és a kockázatos termékek importját korlátozó államokat. Thea Lee, az AFL-CIO, Amerika legnagyobb szakszervezetének igazgatóhelyettese szerint az eddigi szabadkereskedelem a munkaerő helyett a tőkét hozta domináns szerepbe. Ennek eredményeképpen a munkahelyek a magasan megfizetett nyugati országokból az alacsony bérű latin-amerikai és dél-kelet-ázsiai nemzetekbe helyeződtek át, ahol a munkások jogai lényegesen kevésbé érvényesülnek. Han Shan, a Ruckus Society „WTO-akció” szervezője azt mondja: az ő csoportja amerikai tanulókból, munkásokból és nyugdíjas nénikékből áll. „Elegünk van az elhízott pénzügyminiszterekből és a WTO bürokratáiból, akiknek fogalmuk sincs arról, hogyan élnek az emberek valójában. Tömören szólva, az egész Föld bolygóért aggódunk” - mondta.
Bár számos országból érkeztek tüntetők, a többség, mintegy 25-30 ezer fő mégis amerikai szakszervezetek felhívására aktivizálódott. Hogy miért? Az USA-ban jelenleg soha nem látott mértékben alacsony
a munkanélküliség, az olcsó termékdömping azonban sok amerikai munkahely megszűnését eredményezheti. Jeffrey Schott, a washingtoni Nemzetközi Gazdaságkutató Intézet munkatársa szerint a tömeges megmozdulás fő oka, hogy sokan félnek a határokon beáramló, olcsó konkurens termékektől.
A kereskedelem liberalizációjának hívei igyekeznek megvédeni a szervezetüket. Szerintük közgazdasági számítások alapján előnyt jelent a világnak a WTO: ha a tárgyalások eredményeként sikerülne a jelenlegi vámtarifákat felére csökkenteni, a globális GDP fejenként 75 dollárral emelkedne évente.
A csúcstalálkozó körüli vihar az üléstermekben is dúl. Éles ellentétek feszülnek ugyanis az USA és az EU, az USA és Japán között, valamint az említett országok és az úgynevezett szegény államok között, ahol viszont erős a multinacionális cégek jelenléte. Az EU kész gyengíteni az USA-t azzal, hogy támogatja a rendkívül szegény országok érdekeit, azaz javasolja, hogy az innen érkező termékeket feltétel nélkül vámmentesítsék. (Magyarország az EU bárkájában hajózik.) Ugyanakkor kiáll amellett, hogy az USA hagyjon fel dömpingellenes politikájával, amely számára az olcsó import elleni utolsó védelmet jelentené. Az USA ezzel szemben Ausztráliával és más nagy élelmiszer-exportőrökkel az oldalán a tárgyalások fókuszába az EU agrártermelőinek juttatott támogatások és exportszubvenciók megszüntetését szeretné helyezni. Ebbe viszont az unió nem fog belemenni a terület multifunkcionális jellege miatt, mert a parasztok kétharmadának helyzete ellehetetlenülne.
Lapzártánkkor még tart a csúcstalálkozó, nem született végleges állásfoglalás. Annyi azonban elöljáróban is bizonyos, hogy az új évezredben nem lesz olyan könnyű dolga a gazdasági hatalmaknak (az USA-nak, az EU-nak vagy Japánnak), hiszen „felnőtté” váltak az úgynevezett szegény országok, képesek jogaikat artikulálni. A XX. század gazdasági urainak, egyfajta gyarmatosítóinak más eszközöket kell választaniuk a jövőben, hiszen új szelek fújnak a világkereskedelem óceánján.