Erdei L. Tamás
A fény maga az élet

A Magyar Fotográfusok Háza és a Budapesti Francia Intézet november 10-től december 1-ig kiállítást rendez Émile Zola fotográfiáiból a Mai Manó Ház nagy kiállítótermében. A rendezvényt november 10-én Jean- Luc Monterosso, a párizsi Maison Européenne de la Photographie (Európai Fotográfia Háza) igazgatójának előadása nyitotta meg.

1879 táján Délután Verneuilben. A gyerekek házi feladatának javítása

Zola íróként és a naturalizmus irodalmi vezéreként szembehelyezkedett a XIX. század romantikus hagyományaival, és a regényírást a kísérleti módszer segítségével tudománnyá igyekezett tenni. Hitvallása szerint a kísérleti regény írójának alakjait különböző körülmények közé kell helyeznie a társadalomban, és meg kell figyelnie, hogyan reagálnak. A kísérleti módszer tudományos-filozófiai alapja a pozitivizmus: a művészet (és a filozófia) akkor lesz tudomány, ha megszűnik fikció lenni, és gondosan összegyűjtött tények, emberi dokumentumok alapján dolgozik. A természettudományok tudós módszereinek alkalmazása a regényekben, valamint a kérlelhetetlen valósághűség esztétikája, szerves részei Zola naturalizmusának. Regényei szükségszerűen szociális beállítottságúak, és a szegény rétegek sorsának bemutatásával éles társadalombírálatot fogalmaznak meg. Az író ezt nem csupán művészi, de közéleti eszközökkel is gyakorolta, hiszen bátran kiállt a Dreyfus-ügy (egy ártatlanul elítélt zsidó katonatiszt elhíresült koncepciós pere 1897-ben) vádlottjai mellett, amiért elhagyni kényszerült hazáját.
Zola 1895 után kezd el fényképezéssel foglalkozni, és ugyanazzal a szenvedélyes megismerésvággyal és tudományos alapossággal fog újonnan megtalált művészi kifejezésformájának, a dokumentum-fotográfiának művelésébe, mint amellyel korábban az irodalmat gyakorolta. “Szerintem - írja - nem mondhatjuk azt, hogy láttunk valamit, amiről nem készítettünk fényképet; felfedve ezáltal számos részletet, amelyet máshogyan nem tudnánk kivenni. Amikor felidézek tárgyakat, amiket láttam, olyannak látom őket, amilyenek valójában, vonalaikkal, formájukkal, színükkel, szagukkal és hangjukkal.”
Fotográfusként is veleszületett érzéke van a megfigyelésre. Kifinomult, tudatos pontossággal ragadja meg a hétköznapok apróságaiban mindazt, amit a megszokás leple egyébként eltakar szemünk elől, a legparányibb mozzanatban is a költészetet keresi. Zola úgy ír, mintha fényképezne, és úgy fényképez, mintha írna. Témáit, akárcsak regényeiben, leginkább közvetlen környezetében találja meg. Elsősorban családja hétköznapjai érdeklik. Portréinak legkedvesebb modelljei felesége és gyermekei. Nagyon kedveli ezeket a pillanatokat, s szívesen fényképezi magát is kis családja körében.
Ezenkívül fotóz még csendéleteket, tájképeket, utcai életképeket és természetesen imádott Párizsát. Ezek a leginspiratívabb képei: a Szajna-hidak, hajók, a nagy Boulevard-ok, vasutak. A francia szellemre olyannyira jellemző természettudományos kíváncsisága és technikai érdeklődése az emberi mellett szívesen fordul a civilizációs környezet felé is: a képeken gyakran mutat gépeket, kerékpárokat, vonatokat, motorbicikliket. Zola nem szépséget teremt, hanem kíméletlen pontossággal ábrázol, leír, megjelenít: a rút, rút; a szép, szép fotóin - bemutatni akarja a világot, és nem létrehozni. Minden metafizikai hajlam és eszményítés távol áll tőle: pontos tükröt tart a valóságnak. Éles kontúrok, tiszta vonalak, határozott fény-árnyék viszonyok jellemzik képeit. 1900-ban végigfényképezi a Párizsi Világkiállítást, számos képet készít
a vadonatúj Eiffel-toronyról, megmutatja a tömeget, a küszöbön álló XX. század hatalmas perspektíváit. Vezeti tekintetünket és gondolatainkat, hogy meglássuk, megismerjük és megértsük a világot magunk körül.
Zola miután lezárta írói pályáját, már kizárólag a fényképezésnek élt, s mintegy hétezer felvétel jelzi az irodalmival teljesen egyenrangú fotográfusi munkásságát. A fény segítségével mutatja meg a századfordulót, és jelzi előre az új század forgatagos, dinamikus, izgalmas világát. “A fény rajzol ki mindent, s be is színezi, amit rajzol - írja -, a fény maga az élet.”