Szabó Miklós
A tábori lelkészség és a felekezeti egyenjogúság

A Fidesz-kormány indította vallásháború - az állam és egyház szétválasztásának revíziójáért, az úgynevezett történelmi egyházak államvalláshelyzetének részleges visszaállításáért - új fejezethez érkezett a Hit Gyülekezete lelkészeinek a tábori lelkészi szolgálatból történő kizárásával.

November második hetében jelent meg a médiában a hír arról, hogy a honvédelmi miniszter felbontotta azt a szerződést, amelyet 1996. február 16-án kötött a Hit Gyülekezete elnöksége a HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Püspökségével. Az 1989-es Magyar Köztársaság honvédségében és a szintén fegyveres erő (sorozott személyi állománya van) státust elfoglaló határőrségnél a Boross-kormány állította vissza - illetve a határőrség esetében létrehozta - a tábori lelkészi szolgálatot az 1994. évi 61. számú, április 20-án kelt kormányrendelettel.
A rendelet Általános rendelkezések részének első paragrafusában azt rendeli el, hogy „minden bejegyzett vallási közösség, vallásfelekezet, egyház” lelkészei a hadsereg keretében vallási gondozásban részesíthetik híveiket. A második paragrafus második pontja azonban a tábori lelkészi szolgálatot, amelyet hivatásos, a honvédség állományába is tartozó, katonai rendfokozatot viselő tábori lelkészek végeznek, a négy történelmi felekezet - a katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó egyház - kezébe adja. A rendelet három tábori püspökséget létesít, összevonva a két protestáns tábori püspökséget.
A rendezés ellentmondásos. Nem világos a szándék. Homályban marad, hogy a történelmi egyházak fognak-e csupán tábori lelkészekkel rendelkezni a jövőben is, vagy privilegizált helyzetük csak kiindulás, és a továbbiakban sor kerül a nem történelmi vallási közösségek tábori püspökségeinek a megszervezésére is.
1996 elején a Hit Gyülekezetének annyi fiatal tagja teljesített katonai szolgálatot (megközelítőleg kétezer ember), hogy lelkigondozásukra indokolt volt már külön tábori lelkészi szolgálati ág létrehozása. A Gyülekezet vezetése kezdeményezte is ezt. A szándék találkozott az akkori kormány szándékával. A kormány is csak kiindulásnak tekintette, hogy csupán a négy történelmi egyház rendelkezik tábori lelkészekkel, és bővíteni akarta a tábori lelkészi intézményt a nem történelmi közösségek bekapcsolásával. A Honvédelmi Minisztérium felajánlotta a Hit Gyülekezete mellett a baptista, az adventista és az ortodox egyházaknak is, hogy küldjenek tábori lelkészeket a hadseregbe és a határőrséghez.
Az ajánlatot a baptisták, az adventisták és a görögkeletiek azzal hárították el, hogy nem rendelkeznek ehhez elegendő lelkésszel. A Hit Gyülekezete tartott csak igényt arra, hogy tábori lelkészei legyenek. A nem történelmi felekezetek elzárkózó magatartása mögött elvi és vallási felfogásbeli ok is rejlik. A számos országban történelmi görögkeleti egyház Magyarországon valóban kis felekezet. A valódi modern, nem történelmi felekezetek közül szinte csak a Hit Gyülekezete nem pacifista. A baptista, az adventista felekezet - s hozzátehetjük Jehova Tanúit, a Krisna-hívőket, nazarénusokat is - mind elvileg ellenzi a fegyverfogást. Ha híveik a jelenlegi helyzetben nem is tagadják meg a katonai szolgálatot, lelkészeik esetében visszás, sőt a vallási elvekkel ellentétes volna, ha a hadsereg állománybeli tagjai lennének.
A Hit Gyülekezete az amerikai eredetű protestantizmus „harcos”, a honvédő fegyveres harcot elvileg nem ellenző vonulatához tartozik. Összefügg mindezzel az is, hogy amíg a pacifista közösségek általában visszahúzódnak a politikai aktivitástól, sőt olykor tiltják is ezt híveiknek, addig a Hit Gyülekezete harcosan szembeszállt a kádárista diktatúrával, és aktívan bekapcsolódott a politikai rendszerváltás folyamatába. Ezen a területen találkozott útja a Szabad Demokraták Szövetségével. A Hit Gyülekezetének lelkészei nem voltak eleve testidegen elem a hadsereg kötelékében, egy fegyveres intézménynél.

Zsinati döntésből minisztériumi döntés

Az adott kormányrendelet meghatározta tábori lelkészi struktúrában nem volt lehetőség arra, hogy a Hit Gyülekezete tábori lelkészei önálló tábori püspökséget alakítsanak, hanem a protestáns tábori püspökség egységében kaphattak helyet. Ezért történt, hogy a Hit Gyülekezete a nagyobbik protestáns felekezet, a református tábori lelkészség vezetőivel állapodott meg tábori lelkészei működéséről. A megállapodást nem a külföldön tartózkodó Takaró Károly református tábori püspök kötötte meg, hanem helyettese, az ezredesi rendfokozatot viselő Szalay Tamás. A hazatérő Takaró tábornok-püspök nyilatkozott, hogy a Hit Gyülekezete tábori lelkészeit keresztyéni szeretettel fogadják.
Derült égből villámcsapás, hogy a református zsinat elnöksége 1999. február 18-án nyilatkozatot adott ki az egyház két legmagasabb rangú vezetőjének, a tiszántúli egyházkerület élén álló Bölcskei Gusztáv püspök zsinati elnöknek mint egyházi vezetőnek, és az egyházkerület világi presbiter testülete élén álló Kálmán Attila főgondnoknak az aláírásával, amelyben érvénytelennek nyilvánítják a megállapodást. A nyilatkozat szerint a szerződés formai és tartalmi okból érvénytelen. A formai ok az, hogy Szalay Tamás ezredes, a református tábori püspök hivatalvezetője zsinati döntés nélkül, mintegy az egyházi vezetés háta mögött kötötte meg a megállapodást. Átlátszó ürügy. Nehéz elhinni, hogy ennyi idő alatt a református egyházi vezetés egyáltalán nem tudott a megállapodásról. Valahogyan most jött rá.
A megfigyelőnek az a téveteg gondolata támad: csak nem az az ismeretlen telefonálta meg nekik, aki Csurka kezébe nyomta a Demszkyt „leleplező” dokumentumot? Mindenesetre nagytiszteletű Szalay ezredes már nyugdíjban van, természetesen saját kezdeményezésére. Az ügyben nyilatkozó Fodor István, a HM akkori politikai államtitkára cáfolja is a református egyház állítólagos tájékozatlanságát, és hangsúlyozza, hogy hosszas és mindenre kiterjedő tárgyalás folyt az ügyben a protestáns egyházak vezetőivel.
A tartalmi ok sem jobb: a rendelet csak a négy történelmi egyház számára teszi lehetővé, hogy tábori lelkészei legyenek. Ez akkor nem volt nyilvánvaló? Vagy a rendelet hivatalos értelmezésében történt változás? Utóbbi látszik valószínűnek.

Sérül a lelkiismereti és vallásszabadság

A valóságos okot a jól értesült Napi Magyarország november 11-i számából tudhatjuk meg valamennyire. Szeptemberben Szabó János miniszter felkérésére nyilatkozott az ügyben Csuka Tamás protestáns tábori püspök. A lap szó szerinti részeket közöl a nyilatkozatból. „Kemény politikai nyomás nehezedett ránk” - írja. Politikai nyomás kényszerítette ki ezek szerint, hogy a protestáns tábori püspökség otthont adjon a Hit Gyülekezete tábori lelkészeinek.
Nem lehetetlen, de nem valószínű. A Horn elnöksége alatt működött MSZP-vezetés egyházpolitikájának stratégiai vonala a katolikus egyház politikai semlegesítése volt. A volt miniszterelnök a választás óta többször keserűen nyilatkozott arról, hogy ez a stratégia látványos kudarcot vallott. Minden engedmény és hízelgés (konkordátum) ellenére a katolikus egyház a választási kampány idején erőteljesen agitált a Horn-kormány pártjai ellen. Az SZDSZ nem volt elég erős ahhoz, hogy ebben a kérdésben más politikát erőltessen a HM-re. A valószínű az, hogy valóban érvényesíteni akarták a tábori lelkészi szolgálat területén a felekezeti egyenlőség elvét és bevonni a szolgálatba a nem történelmi egyházakat is.
Nem kizárt, sőt valószínűbbnek hat, hogy most (is?) politikai nyomás kényszerítette a protestáns egyházakat arra, hogy a szerződést felmondják. Erre látszik mutatni néhány kisegyház vezetőjének nyilatkozata is, amely azért követeli a Hit Gyülekezete tábori lelkészeinek távozását, mert ha ők tagjai maradnak a szolgálatnak, míg a többi kisegyház lelkészei kimaradnak, akkor az utóbbiak mellőzöttnek fogják magukat tekinteni, és ez feszültségeket kelt. Mintha nem hívtak volna meg 1996-ban más kisegyházakat is a lelkészi szolgálatba, és nem ők utasították volna vissza a lehetőséget. A rövid memória általában politikai nyomást sejtet a háttérben.
Még világosabbá tesz egy szintén politikai relevanciájú valóságos okot Csuka püspök nyilatkozatának másik idézett része. „Hivatásos tábori lelkészeink jelentették, hogy több helyőrségnél megjelent 10-12 Hit Gyülekezetéhez tartozó ember, akik kemény vallási propagandát, ördögűzést és hangosan, éktelenül kiabálva úgynevezett nyelveken szólást folytattak. Jelenlétük és működésük a történelmi egyházak lejáratását és lelki-szellemi zavarkeltést jelent a katonák körében.”
A kifogás tehát maga a Hit Gyülekezete vallási magatartása ellen irányul. Jellemzően nem ezzel indokolja az egyházi vezetés a szerződés felbontását. Az eljárásban sérelmet szenved a klasszikus értelemben vett vallásszabadság elve és a felekezeti egyenlőség. A klaszszikus értelemben felfogott lelkiismereti szabadság - úgy, ahogyan a kialakulóban levő modern demokrácia sarkalatos elvévé vált a tizenhetedik században, amikor a harmincéves háború befejeződésével nyilvánvalóvá lett, hogy sem a katolikus, sem a protestáns vallást nem sikerült felszámolni, és a jövőben együtt kell élniük egymással - azt fogalmazza meg, hogy a felekezet alapítása elidegeníthetetlen emberi jog. A hitelvek megítélésében az állam nem illetékes. Egyetlen hatalmi ág sem. Nemcsak a kormány nem ítélhet meg hitelveket, de nem hozhat ilyen tartalmú törvényt a parlament sem, és bíróság sem ítélhet el egy vallási közösséget tanításai miatt.
Az ismertetett esetben egy másik egyház tiltakozására hatósági intézkedés történik egy felekezet tábori lelkészeinek vallási magatartása alapján. Sérül természetesen a felekezeti egyenlőség demokratikus elve is, ha a privilegizált (esetünkben az úgynevezett történelmi) egyház hitelvei állami normává emelkednek egy másik egyház hitelveinek meg-, illetve az adott esetben elítéléséhez. Sem a történelmi egyház, sem a hatóság nem veszi figyelembe azt, hogy a szokatlanság nem lehet egy vallási magatartás esetében kifogás tárgya. Mind a katolikus, mind a protestáns lelkészeknek pontosan kell tudniuk, hogy református vidékeken szokatlanságával megütközés, sőt olykor nevetség tárgya a katolikus szertartás is. A püspök nyilatkozata egészen nyíltan normává emeli saját felekezete vallási magatartását egy másik felekezetével szemben, amikor azzal vádaskodik, hogy a Hit Gyülekezetéhez tartozó tábori lelkészek működése „a történelmi egyházak lejáratását” jelenti.

A legjobb védekezés…

A hivatalos védekezés a Hit Gyülekezete tiltakozása ellen, amely azt állítja, hogy lelkészeinek eltávolítása a tábori lelkészi szolgálatból meggátolja a hívők lelkigondozását a hadseregben, a tábori lelkészi intézmény létjogosultságát vonja kétségbe. A védekezés ugyanis azt mondja, hogy a katonai szolgálatot teljesítő hívők kérésére a Hit Gyülekezetének lelkészei külső látogatóként bemehetnek a katonai objektumokba vallási szertartást tartani. A katona hívek lelkigondozását el tudják végezni a laktanya közelében levő legközelebbi településen működő lelkészek is. Ha valóban semmi különbség a tábori lelkész tevékenysége és a külső lelkész működése között, akkor miért kell a hadsereg állományához tartozó tábori lelkészeket foglalkoztatni?
A védekezés még világosabbá teszi, hogy a tábori lelkészi szolgálat működtetésének az adott módjával is erősíteni akarják a történelminek minősített egyházak privilegizált helyzetét. Nem csupán hitterjesztési hegemóniát akarnak számukra biztosítani a hadseregben, hanem a tábori lelkészi intézményben élvezett privilégiummal is nagyobb közéleti jelenlétet biztosítanak a világi közéletben, mint maguktól ezt biztosítani tudnák. A tábori lelkész jelen van, sőt részt vesz katonai szertartásokon, zászlóavatásnál, emlékművek avatásánál. Ezt mutatja a TV is, ahonnan a nem történelmi közösségeket kizárják.

Horthy-múlt, Lenin-jelen

A jobboldal egyház- és valláspolitikai gyakorlatában a történelmi egyházak és a nem történelmi felekezetek megkülönböztetésével a Horthy-korszak egyházpolitikája tér vissza. Az akkori egyházpolitika nem állt a felekezeti egyenlőség elve alapján. Nyíltan különbséget tett a felekezetek között. A felekezeteket három, illetve valóságosan négy osztályba sorolta. A privilegizált helyzetet a ma történelminek nyilvánított egyházak foglalták el. Ekkor „bevett felekezeteknek” minősítették őket. Ezek az állam és egyház szétválasztása előtti helyzetben államegyházakként működtek: közvetlenül részesedtek egyházként a világi hatalomban azáltal, hogy vezetőik felsőházi tagok voltak.
Elismert felekezetek voltak a kisebb létszámú felekezetek, amelyek vezetői nem voltak tagjai a felsőháznak, de jogállásuk hasonló volt a bevett felekezetekéhez. A harmadik kategóriába tartoztak azok a ma szektának besorolt nem történelmi felekezeti közösségek, amelyeket nem részesítettek hatósági ellenőrzésben. A negyedik kategóriát a tiltott vagy hatóságilag ellenőrzés alatt tartott felekezeti közösségek alkották, akkor elsősorban Jehova Tanúi.
Ez a jogi rendezés megfelelt annak a helyzetnek, amelyben az állam és az egyház nem volt szétválasztva. Az akkori bevett felekezetek privilegizált helyzete ugyanazon az elven alapult, amellyel ma a kormány egyházpolitikai funkcionáriusai a történelmi egyházak privilégiumait indokolják. Az indok ezeknek az egyházaknak kimagasló szerepe, amelyet a történelem során közintézményként az ország világi életében játszottak. Ez pontosan a vallásszabadság elvével ellentétes elv. A vallásszabadság pontosan azt jelenti, hogy a felekezeti közösségek kizárólag vallási szerepet töltenek be. Hitelveik megítélése a polgárok szabad lelkiismeretére tartozik. A világi életben játszott egykori szerep alapján nem tehető jogi különbség a felekezetek helyzete között.
A jobboldali politika félreérthetetlenül céljának tekinti az állam és az egyház szétválasztásának a revízióját. A privilegizált történelmi egyházak fontos politikai szövetségesei a jobboldali pártoknak. Az állam és ezen egyházak újraegyesülésével az előjogokkal bíró egyházak a Lenin által a szakszervezeteknek szánt feladatot is betölthetik. A hatalmi akarat hajtószíja lehetnek, amely átviszi a politikai akaratot a hívők tömegébe.

Egyház és állam szövetségének programja

Az állam és az egyház szétválasztásának revízióját a miniszterelnök nyíltan meghirdette abban a formulában, amely szerint a Fidesz programba foglalt egyházpolitikai célja, hogy az állam és az egyház szétválasztását az egyház és az állam szövetségével váltsa fel. A szétválasztást tehát hallgatólag ellenséges viszonynak értelmezte át, és ezzel úgy igyekszik tenni, mintha a szétválasztás meghaladása csupán viszályt akarna megszüntetni, nem pedig bizonyos egyházak közintézményi, állami feladatot is ellátó intézményi rangra emelését jelentené. Az új helyzetet politikai téren egy szektatörvény hivatott előkészíteni. A szokatlan vallási magatartást tanúsító, nem történelmi felekezetek ellen politikai hangulatot igyekszik kelteni a törvényt előkészítő kampány. Olyan társadalmi légkört akar körülöttük teremteni, amely civil társadalmi helyzetüket rontja, és eleve kizárja annak lehetőségét, hogy egyenjogúsítsák őket.
Az előkészítő háború fő hadjárata az, ami a Hit Gyülekezete ellen megindult. Alkalmat adott megindítására Bartus leleplezésnek szánt könyve, amelynek nagy nyilvánosságot adott a jobboldali propaganda. Ez arra is alkalom volt, hogy a TV leleplezésnek szánt felvételeket mutasson be a Hit Gyülekezetének istentiszteleteiről, és ezt felhasználja a közösség lejáratására. Azt az eredményt sikerült elérniük, hogy a Szabad Demokraták Szövetségének parlamenti frakciója nem választotta újra Hack Pétert frakcióvezető-helyettesnek. Hatott az ellenséges propaganda, gyökeret vert a félelem, hogy Hack a filmeken bemutatott istentiszteleti magatartásával árthat a párt tekintélyének. A hadjárat új csatája a Hit Gyülekezete tábori lelkészei működésének a betiltása is.
A kormány figyelmébe ajánlandó néhány szempont. A demokrácia keretébe belefér az, hogy egy magát konzervatívnak valló párt programjába vegye az egyház és állam szétválasztásának revízióját. A kormány azonban az ország és nem csupán a pártjaira szavazók kormánya. A hatályos alkotmány rendelkezéseit köteles végrehajtani. Azokat is, amelyekkel nem ért egyet. A jelenlegi alkotmány pedig tartalmazza az állam és az egyház szétválasztását. Ez kötelezi a kormányt mindaddig, amíg az alkotmányt kétharmados törvénnyel meg nem tudja változtatni.
(A szerző történész)