Olajárrobbanástól tartanak a külföldi elemzők. A folyékony arany világpiaci ára
három éve nem látott magasságban szárnyal, s a szakértők további emelkedéssel számolnak.
Az árnövekedés legfőbb oka, hogy a világ legnagyobb olajellenőre, a Kőolaj-exportáló
Országok Szervezete (OPEC) azt fontolgatja, a márciusig szóló, drasztikus termeléscsökkentéséről
szóló döntését a jövő év hátralévő részére is kiterjeszti.
Az olaj ára a héten elérte a 25 dolláros lélektani határt, s szakértők úgy
kalkulálnak, hogy a közeljövőben legalább 26-27 dollárig emelkedhet. Az autósoknak,
közlekedési cégeknek, ipari vállalkozásoknak így várhatóan mélyebben kell majd a
zsebükbe nyúlniuk. Az olajár-emelkedés a közgazdászok szerint erős inflációs nyomást
helyezhet az importáló, elsősorban feltörekvő gazdaságokra. Magyarország azért is
érintett, mivel a jövő évi költségvetésben a pénzügyi tárca 18 dollárral kalkulál,
s az árrobbanás negatív irányban befolyásolhatja a tervezett 6-7 százalékos inflációt.
A pénzügyminiszter londoni előadásában elismerte, hogy ez ugyan nem teljesíthetetlen
terv, de a mostani realitás inkább a 7-8 százalékos pénzromlást erősíti.
Az olajár jelentős emelkedésében természetesen szerepet játszott a tél beköszönte
miatt meglódult keresletnövekedés is. A világ kőolajellátásáért több mint 40 százalékban
felelős 11 tagú szervezet a februári olajárősszeomlás után - amikor 10 dollár volt
hordónként az olaj ára - döntött úgy, hogy a kereslet-kínálat egyensúlyának
fenntartása és a nagyobb nyereség érdekében jelentősen korlátozza termelését. A
siker láttán több OPEC-tag - köztük Kuvait, Katar, Szaúd-Arábia, Irán és
Venezuela - úgy nyilatkozott, hogy hajlandó lenne a termelés visszafogásáról szóló
határozatot márciuson túl kiterjeszteni - a CNN értesülései szerint - június végéig,
mások szerint egészen 2000 végéig. Rilwanu Lukman, az OPEC főtitkára elmondta, ez a
lehetőség még nem végleges döntés, erről majd jövő márciusban a világpiaci
olajkészletek szintjének függvényében döntenek.
A CNN által megkérdezett amerikai elemzők nem aggódnak, a közlekedési vállalatok a
korábbi alacsony árból származó megtakarításokból fedezni tudják majd a megnövekedett
költségeket. Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) szintén
optimista, mondván, tagállamai az elmúlt 20 évben erősen csökkentették olajfüggőségüket,
s ha az átlagár egy éven keresztül 22 dolláros szinten marad, úgy az olajimportőröknek
csupán 0,25-0,5 százalékos GDP-csökkenéssel kell számolniuk.