Budapesten krízishelyzetet okoz, ha az ország jövő évi költségvetési tervezetét
a jelenlegi formában, illetve a fővárosi és egyúttal parlamenti fideszes képviselők
módosító indítványaival együtt fogadják el - jelentette ki Demszky Gábor csütörtöki
nemzetközi sajtótájékoztatóján Budapesten. A főpolgármester kifejtette: a szükségessé
váló megszorító intézkedések miatt fejlesztések maradnának el, s akár oktatási,
kulturális, egészségügyi és szociális intézmények bezárására is sor kerülhet,
de leginkább a tömegközlekedést érintené a kormányzat fővárosellenes szándéka.
Az enyhébb változat elfogadása esetén a BKV este negyed tízkor leállna, a módosító
javaslatok elfogadása nyomán pedig gyakorlatilag megszűnne a tömegközlekedés.
Demszky Gábor úgy fogalmazott: a költségvetés a kormány üzenete, és a jövő évi
tervezet azt jelzi, hogy a kormányzat a rendszerváltás legnagyobb sikerének, a magyar
önkormányzatiságnak a megtörésére törekszik. Ennek jegyében az egyre gyarapodó kötelező
feladatokkal párhuzamosan csökkenti az önkormányzatoknak visszaadott pénzt. Úgy vélte:
a tervezet alapján a béremelések is jóval az infláció alatt maradnak. A főpolgármester
levélben kérte a parlamenti képviselőket: megfontoltan döntsenek, és „ne hagyják,
hogy a főváros, valamint ezen keresztül az ország a politikai presztízs áldozatává
váljon”. (MTI)