Márer György, New York
Pat Buchanan talpasai

Az utóbbi három elnökválasztás elmaradhatatlan színfoltja volt Patrick Buchanan, aki minden egyes alkalommal hiába próbálta elnyerni a Republikánus Párt jelöltségét. Idén azonban George Bush texasi kormányzó még jóval az előválasztások előtt olyan előnyre tett szert, ami szinte behozhatatlannak látszik. Buchanan a szokottnál is gyengébben szerepelt az első próbatétel alkalmával, és ezt követően búcsút is mondott a republikánusoknak.

Buchanan már 1966-ban elkötelezte magát Richard Nixon mellett, aki a konzervatív republikánusok nagy reménysége volt, de 1960-ban alulmaradt John Kennedyvel szemben. 1968-ban azonban ő lett az Egyesült Államok 37. elnöke. Buchanan az államfő háromtagú beszédíró gárdájának tagja lett. Az 1972-es választás után pedig Nixon tanácsadójává lépett elő. Az elnök lemondása után is helyén maradt Gerald Ford alatt, majd később újságíró, rádió- és televízió-kommentátor lett. Gyakorta támadta a liberális médiát: innen váltak ismertté konzervatív elvei. Reagan elnök második hivatali időszaka során pedig a Fehér Ház hírközlési igazgatójaként tevékenykedett, és egyike volt azoknak a tényezőknek, akik visszavezették Reagant a konzervativizmus útjára.
A közelmúltban jelent meg Buchanan könyve A Republic, Not an Empire, avagy magyarul Egy köztársaság, nem egy birodalom címmel. Ebben olyan elméletet állított fel, miszerint Hitler eredetileg nem jelentett komoly fenyegetést az Egyesült Államok számára a második világháborúban. Ez persze óriási vitákat váltott ki országszerte, és sokan még konzervatív hívei közül is elfordultak tőle. Az elnökjelöltségért folyó versenyben részt vevő ellenlábasaitól súlyos bírálatokat kapott, és szinte minden reménye elveszett arra, hogy pártján belül sikert arathasson. Így kapóra jöhetett számára, hogy Ross Perot, a Reform Párt megalakítója, aki ugyan elvesztette irányító szerepét pártjában, de még mindig elegendő befolyással rendelkezik, felé kacsintgatott, és mondhatni lelkesítette, hogy lépjen szorítóba az ottani jelöltségért.
Érdekes módon, George Bush, a republikánus éllovas volt az, aki maradásra akarta késztetni Buchanant, mondván: „Minden egyes szavazatra szükségem lesz a republikánusok között, hogy megnyerjem a választást.” Ugyanakkor egy másik republikánus versenytárs, John McCain felszólított Patrick Buchanan kigolyózására a pártból, mivel külpolitikai nézeteiben ugyancsak eltávolodott az amerikaiak derékhadától. Buchanan felelete erre a következő volt: „Vajon a támadóim felfogják-e, hogy olyan politikát védelmeznek, amely a második világháborút és az európai zsidóságnak szinte teljes megsemmisítését váltotta ki? Miközben a Nyugat holocaust-múzeumok építésével foglalatoskodik, elfelejtette tanulmányozni a történelmet, amely azt létrehozta. Az Egyesült Államok háborús garanciákat osztogat egész Kelet-Európában, garanciákat, amelyeknek betartását az amerikaiak jövendő nemzedéke esetleg megtagadja, garanciákat, amelyek egy legyőzött, demoralizált, megosztott és demokratikus Oroszországot húszezer atomfegyverével együtt egyenesen a kínai kommunisták karjába taszítanak.”
Végül is október 25-én Patrick Buchanan bejelentette elhatározását, hogy kilép abból a pártból, amelynek egész életén át tagja volt, és megkísérli elnyerni a Reform Párt elnökjelöltségét. „A mi sokat dicsért kétpártrendszerünk kelepce, önámítás és nemzetünk kijátszása. A mi két pártunk nem más, mint ugyanannak az áldozati madárnak két szárnya.”
Buchanan kilépési nyilatkozata még alig hangzott el, George Bush, aki ennek következtében a legtöbb szavazatot veszítheti, máris támadást intézett ellene, bírálván elszigetelődési nézeteit és Hitlerről alkotott véleményét. Buchanan így válaszolt: „Az elszigetelődés híveinek neveznek bennünket, és ez a legszebb, amit mondhatnak. Amennyiben ez azt jelenti, hogy én elszigetelem Amerikát a XXI. század véres területi, törzsi és nemzetiségi háborúitól, akkor el kell ismernem bűnösségemet.”
Persze a Reform Párt jelöltségének elnyerése sem olyan egyszerű folyamat, mivel
a szabályok megkövetelik, hogy 29 államban és a fővárosban felkerüljön a választási listára. Majd ezt követően a jelöltet a párt júliusban összeülő nagygyűlése választja meg. Patrick Buchanan ellenlábasa pedig nem kisebb személyiség, mint maga Donald Trump, aki gazdagságban vetekedik Ross Perottal. Az egyik befolyásos reformpárti vezető ezzel szemben úgy vélte: „Ez ugyan nem sokat segít, de nem tartja vissza a jelöltség elnyerésétől.” Minden gyengeségétől eltekintve, Buchanan esetleg a 2000-es választás döntő tényezője lehet, és súlyos gondokat okozhat mind a republikánusoknak, mind a demokratáknak, hiszen tehetséges politikus, aki meggyőzheti mind a republikánus konzervatívok, mind a demokratákra szavazó szakszervezeti tagok komoly hányadát. Az előbbieket azzal a kijelentésével, hogy „kimenti Amerikát abból a kulturális és erkölcsi fertőből, amibe belesüllyedt”. Az utóbbiakat pedig, hogy „szüneteltetni kell a törvényes bevándorlást, ezzel enyhülne a dolgozók fizetéscsökkentésére irányuló nyomás”.
Kérdéses azonban, hogy Buchanan meg tudja-e győzni a Reform Párt tagságát, hogy megérdemli a jelöltséget. Steven Rosenstone, a Minnesotai Egyetem egyik tanszékének dékánja, a harmadik párt elméletének szakértője kifejtette: „Buchanan jelöltsége minden valószínűség szerint átalakítaná a Reform Pártot, amely kapcsolatba hozta a politikát és az egyszerű embereket, egy ideológiai és esetleg szélsőséges párttá.” A republikánusok persze annál is inkább aggódnak, mert az ABC Televízió Hálózat legutóbbi felmérése szerint Buchanan kezében tartja a párt szavazóinak négy százalékát. Az ABC közvélemény-kutatási igazgatója szerint: „Nem annyira Pat Buchanan hagyta el a Republikánus Pártot, mint inkább a Republikánus Párt hagyta el Pat Buchanant.”
Ő maga ezt így fogalmazta meg: „A Republikánus Párt jó volt hozzám, és én megpróbáltam hűséges lenni hozzá. Amint azonban John Kennedy mondotta: »Néha a párthoz való hűség túlságosan sokat kíván.« Ma pedig túl sokat követel tőlünk. Hadd mondjam meg tehát a pénzembereknek és a politikai elitnek, akik azt hiszik, hogy felvonták a hidat, és kizártak bennünket örökre: Nem ismerik még ezt a talpassereget. Még meg sem kezdtük a harcot.”
Valóban, az aréna még mindig nyitva áll, elegendő idő maradt arra mindhárom pártban, hogy bárki magához ragadhassa a vezetést és a jelöltséget. A jelek szerint a harc sokkal nyíltabb, és kezd sokkal jobban fej-fej mellett haladni. A kérdés: ki lesz a legügyesebb, és ki tudja maga mellé állítani a legtöbb választópolgárt? Amerika a lehetőségek országa, és mindenki a saját szerencséjének kovácsa. Buchanan esetében persze sokan felvetik a kérdést: vajon köpönyegforgatás áll fenn, vagy elvhűség? Aki valóban végignézi ennek a politikusnak a pályafutását, kénytelen arra a következtetésre jutni, hogy inkább az utóbbi.