Nyílt levél Marosvásárhelyről

Most szombat, szeptember 11. van, magyar idő szerint néhány perc múlva dél lesz. Mostanra felocsúdtam a Napkeltében látottakból, és lehiggadtam ahhoz, hogy ezt a levelet megírjam.
Én is a Hit Gyülekezete tagja vagyok.

Kedves Édesanyák!

Engedjék meg, hogy bemutatkozzam: Specht Józsefnek hívnak, 38 éves vagyok. Tíz éve vagyok házas, feleségem - számomra - a világ legszebb, legkedvesebb asszonya. Két gyermekünk van, két csodálatos kislány - Isten ajándékai. A harmadik gyermekünk februárban fog megszületni. Pillanatnyilag egy magyarországi alapítvány képviselőjeként Erdélyben, Marosvásárhelyen dolgozom.
Az alapítvány nem egyházi szervezet. Főnökeim nem hívő emberek, de tisztában vannak hitemmel és azzal is, hogy a Hit Gyülekezete tagja vagyok. Ennek ellenére bízták rám egy 30 ezer márka alapítói vagyonnal rendelkező, önálló román jogi személyiségű alapítvány megszervezését, bejegyeztetését. Nem tartanak attól, hogy „agymosottként” az alapítvány pénzét a gyülekezet kezére játszanám, abból esetleg imaházat építenék. Munkámmal meg vannak elégedve.
Első gyermekem megszületésekor nem lett volna ekkora bizalmuk velem szemben. Akkor ugyanis megrögzött szerencsejátékosként sikerült túladnom családom minden vagyonán, autókon, lakáson, karácsonyra félretett pénzen, nyaralásra felvett kölcsönön. Eljátszottam ezeket.
Így járt volna akkor minden gondjaimra bízott pénz. Nem is bízott bennem senki. Igaz, a tévé sem volt hangos aggódó szülők jajkiáltásaitól, akik a hozzám hasonlóan lecsúszott ezrekért emelték volna fel hangjukat. A kocsmák, kaszinók, játéktermek nem destruktívak? Az államkasszát gazdagító jövedéki adók elfeledtetik a tönkrement életeket, öngyilkosságokat, válásokat, állami gondozásba került gyermekeket?
Abban az időben nem voltam tagja a Hit Gyülekezetének. Nem is tudtam, mi az. Amikor nekem bárki Istenről beszélt, rögtön a templom, a fekete ruhás, gyászos külsejű emberek jutottak az eszembe. Azok, akik egy héten fél órára felöltötték szép ruhájukat, letudták a mások által elvárt vallásoskodást. Azok, akik a hétköznapokon ékes magyar trágársággal beszéltek a Teremtőről. TISZTELET a kivételnek!
Nem kívánkoztam közéjük.
Az Önök véleménye szerint akkor jártam helyes úton, hiszen nem tartoztam a gyülekezethez.
Ha az Önök elvárása szerint folytatom az életemet, most elvált ember vagyok. Persze, miért legyen nekem jobb, mint másnak? Ugye? Ha folytatom, most börtöntöltelék vagyok. Gyönyörű gyermekeim nem láthatnának, és én sem őket. A környezetük gúnyolná őket apjuk viselt dolgai miatt.
Megtértem. Megismertem Jézus Krisztust. Megváltozott az életem. Minden rendeződött. Napjaink boldogságban, békességben telnek. Rendeződtek az anyagi gondjaink is. Annak ellenére, hogy a gyülekezet „kifoszt” minket, hogy „elveszi a pénzünket”, egyre gyarapszunk! Aggodalom nélkül vállaltuk a harmadik gyermeket is.
Támogatjuk az egyházat, saját akaratunkból és Isten Igéjében való meggyőződésből. Ezelőtt is saját akaratunkból fizettünk ezreket cigarettára, alkoholra, diszkóra, bálokra, bulikra, idióta rockkoncertekre.
Az miért nem volt baj? A szórakoztató ipar nem fosztja ki „szerencsétlen fiainkat”? A kocsmákból szesztől ájultan kidobott emberek, a koncerteken narkótól őrjöngő, önmagukból kifordult gyerekek nem megbotránkoztatóak?
Mi a baj velünk? Az, hogy lemondtunk ezekről az önpusztító cselekedetekről? Az, hogy nem szeretnénk a sok tradicionális, több nemzedékes család állandó veszekedésekkel, anyós-meny, anyós-vő ellentétekkel terhes életét élni? Az, hogy felnőttként, saját lábunkon állva tudunk létezni Isten kegyelméből? Az, hogy hajlandók vagyunk belátni kicsinységünket, és életünkben annak Létrehozóját és Megtartóját emeljük fel?
Kedves Édesanyák!
Az én szüleim megtérésem előtt költöztek el erről a Földről. Nagyon sajnálom. Rengeteg bosszúságot, szomorúságot okoztam nekik. Megváltozott életemet, boldogságomat látva, most büszkék lehetnének fiukra. Ők már nem tehetik. Legalábbis nem látható módon.
Életem gyalázatos, bűnös korszakában egy ANYA mégis volt, aki nem nézte jó szemmel tetteimet. Haragudott rám, veszekedett velem, belebetegedett az aggodalomba. Ő feleségem édesanyja, anyósom.
Ő most boldog. Meggyógyult. Örül az örömünknek. Hálás, amiért a veje már nem kocsmázik, nem csavarog, nem részeges, nem büdös a bagótól. Kívánom ezt az örömet Önöknek is.
Szeretettel:
Specht József