Márer György
Szeresd felebarátodat

Szép is lenne, ha betartanánk, de sajnos - amint a többrendbéli ábrák mutatják - az emberiség inkább eltávolodik ettől a parancsolattól, mintsem közeledne hozzá. A gyűlölet, amely ideig-óráig csak mint zsarátnok izzott a hamu alatt, a XX. században lángra lobbant és egyre inkább elharapódzik Földünkön. A lenini-sztálini népirtásokat állítólag a tőkések iránt táplált gyűlölet fűtötte, de kétséges, hogy Oroszország területén akadt volna annyi kapitalista, mint amennyi ember áldozatul esett a kommunista diktatúra öldöklési tébolyának. Hitler úgynevezett „nemzetiszocializmusa” a zsidóság gyűlöletét tűzte zászlajára és ennek az őrült ámokfutónak a világ szeme láttára sikerült hatmillió ártatlan embert kiirtania. A gyűlölködés persze ezzel sem ért véget, tovább terjedt Afrikára, Ázsiára, Amerikára, majd újfent Európára.

Aki azt hinné, hogy ezek a tünetek csak önkényuralmi rendszerekre jellemzőek, az bizony óriásit téved. Az Egyesült Államok demokratikus társadalma sem mentes a gyűlölettől és az ilyen érzelmen alapuló bűncselekményektől. A Colorado államban lezajlott iskolai lövöldözés, avagy a kaliforniai óvodában elkövetett gyilkossági kísérlet világosan mutatja, hogy a gyűlöletet itt sem lehet kordában tartani. Az ilyen megnyilvánulásokat ezen a tájon „hate crime”, azaz gyűlöletből fakadó bűncselekmény néven emlegetik és a törvényhozás külön kategóriába kívánja sorolni.
Az amerikai alkotmánynak van egy olyan cikkelye, amely biztosítja a polgárok számára a szólás- és kifejezési szabadságot, amely a demokratikus társadalom egyik alapfeltétele. Érvényes pedig ez mindaddig, amíg nem fenyegeti más ember vagy embercsoport személyes biztonságát. Amennyiben valaki egy szűk kijárattal rendelkező teremben ok nélkül „tűz!”-et kiált, és a keletkezett pánik emberéletekbe kerül, az illető felelős a cselekedetéért. A dolog hátulütője az, hogy ezt a jogot sokan félreértelmezik és a szabadságot szabadossággá kívánják alakítani, sőt téveszméikért hajlandóak nyilvánosan is síkra szállni.
Az úgynevezett gyűlöletből fakadó bűncselekmények persze különböznek a közönséges, avagy mindennapos bűnözéstől. A közönséges bűnöző betör egy lakásba vagy házba, és elvisz néhány értékesebb holmit. A zsebmetsző kilopja az áldozat pénztárcáját, de ezek a bűnözők nem veszélyeztetik embertársaik életét. Amikor azonban valaki fegyvert vesz a kezébe, és annak segítségével, avagy oltalma alatt követi el tettét, abban már benne van a testi sértés, vagy a gyilkosság csírája. A gyűlöletből fakadó bűncselekményeket viszont általában fanatikusok követik el, és azok szinte megállíthatatlanok. Vonatkozik ez különösen a nyitott, demokratikus társadalmakra. Ékes példája ennek Buford Furrow, aki gyermekeket sebesített meg egy kaliforniai óvodában, majd pedig hidegvérrel meggyilkolt egy postást egyszerűen azért, mert távolkeleti volt.
Ez az ember már előzőleg is elkövetett gyűlöletből fakadó bűncselekményeket, sőt nyíltan hangoztatta, hogy tömeggyilkosságra készül. Egy ügyes ügyvédi fogás azonban megmentette a zárt intézettől, és csak rövid börtönbüntetést szabtak ki rá. Nem sokkal ennek letöltése után hajtotta végre előre kitervelt tettét. Furrow egy „Árja Nemzetek” nevű neonáci szervezet tagja, amely Hitler nyomdokait követve gyűlöli a zsidókat és a színes bőrűeket. A demokráciában persze az ilyen csoportosulásoknak is lehetőségük van arra, hogy hallassák a hangjukat. Sokat lehetne vitatkozni arról, hogy ez helyes-e, avagy sem.
A gyűlölködés nem újkeletű dolog még testvérek között sem. Káin nyilvánvalóan nem szeretetből ölte meg fivérét, Ábelt. A gyűlölet tehát már kezdettől fogva az emberiség egyik legsúlyosabb, egyben legveszedelmesebb lelki betegsége. Voltaképpen miből fakad a gyűlölet? Lehet a forrása féltékenység, irigység, emberi másság, boldogtalanság, kisebbrendűségi érzés, elnyomottság és még jó néhány más tényező. Elizabeth Young-Bruehl elme- és ideggyógyász Az előítéletek anatómiája című könyvében ennek az emberi érzésnek három válfajáról beszél, nevezetesen a rögeszme jellegű, a hisztérikus, valamint az önimádaton alapuló gyűlöletről.
A rögeszme jellegű gyűlöletre jó példák a nácik, avagy akár a szerbek, akik létüket érezték fenyegetve a zsidó, illetve albán kisebbség által és ezért rögeszméjükké vált, hogy ezeket „tisztogatás” címén el kell tenni láb alól. A hisztérikus gyűlölködők viszonya már sokkal bonyolultabb gyűlöletük tárgyaihoz. Young-Bruehl szerint a hisztérikus előítélettel élő személy öntudatlanul kiválaszt egy csoportot, amely tiltott cselekedeteket folytat, de ezeket az aktusokat visszafojtja magában. Az önimádaton alapuló gyűlölet Young-Bruehl szerint nemi jellegű: a legtöbb férfi tulajdonképpen nem is gyűlöli, csak lenézi a nőket és a nemiség kizárásával egyszerűen nem vesz tudomást róluk, illetve nem tartja őket magával egyenlő személyeknek.
A korszerű kifejezések, amelyeket létrehoztunk a gyűlölet különböző válfajainak jellemzésére, mint nőellenesség, fajgyűlölet, antiszemitizmus, homofóbia, csupán az áldozatok kilétéről tájékoztat, de nem fedi fel elkövetőinek sem személyiségét, sem gondolkodásmódját, sem pedig érzésvilágát. Valójában arról sem adnak számot, hogyan érez maga az áldozat. A gyűlölet nem akkor fokozódik, amikor a gyűlölködő megkapja büntetését, hanem mikor tárgyai érzéketlenné válnak a fanatikusok hatalma iránt. A gyűlölködő lelkileg nem sebesítheti meg áldozatát, ha az lelkileg sebezhetetlen.
Az ilyen immunitást pedig nem lehet megkapni, csupán elérni. Ostobaság lenne abban ringatni magunkat, hogy a gyűlöletet ki lehet irtani. Vonatkozik pedig ez különösen a szabad országokra. Nyugodtan leszögezhetjük, hogy ez ugyan nem méltányos vagy irigylésre méltó, csupán a rideg valóság. Megtehetünk minden tőlünk telhetőt ellensúlyozása érdekében, de nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy képesek vagyunk megelőzni.
Felmerül a kérdés: vajon szigorúbb büntetésekkel elejét lehetne-e venni az ilyen embertelen megnyilvánulásoknak? A válasz nem olyan egyszerű. Amikor ugyanis gyűlöletből fakadó bűncselekményekről beszélünk, ezek elkövetőit nem lehet a közönséges, avagy mindennapos bűnözőkhöz hasonlítani, annál is inkább, mivel túlnyomó többségükben fanatikusok. A közönséges bűnöző esetleg megszeppen a megtorlások súlyosbításától és alaposan meggondolja, mielőtt cselekszik, tehát belül van az ésszerűség határain. A fanatikus, aki gyűlöletből fakadó bűncselekményre adja a fejét, az az esetek többségében tudat alatt, csupán érzelmeinek ösztökélésére cselekszik, tehát kiszűri gondolkodásából a racionalizmus leghalványabb fellobbanását is.
A választópolgárnak jogában állna úgy vélekedni: a kormány véget vethet, és véget is kell, hogy vessen az erőszaknak. Sajnos, szabad országban a gyűlöletet nem lehet, de nem is szabad megszüntetni. Az összefüggések a gyűlölet és az előítélet, az előítélet és a vélemény, a vélemény és az igazság között olyan bonyolultak, hogy szinte halálra ítélt törekvés lenne akár törvényes, akár politikai válaszfalat emelni közéjük. Mindenesetre éberen kell őrködnünk afelett, hogy hatalmi szerveink, főként a kormány ne terjeszthessen gyűlöletet, valamint azt is biztosítanunk kell, hogy az erőszakra és gyűlöletre buzdító kijelentések elnyerjék méltó büntetésüket. A türelem a gyűlölet megsemmisítése, míg a tűrés az együttélést jelenti. Kultúrlények lévén, talán inkább az utóbbira, mint az előbbire kellene törekednünk! Sokkal kevesebb csalódásban lenne részünk! Megint csak érvényes a jó magyar mondás: aki sokat markol, keveset fog!