Arcpirítóan alacsony az az összeg, amelyet német cégek ajánlottak fel kárpótlásként
azoknak a volt kényszermunkásoknak és koncentrációs táborok foglyainak, akiket
embertelen körülmények között dolgoztattak hónapokon, esetleg éveken keresztül
ingyen vagy minimális összegért a II. világháború idején. A hónapok óta folyó tárgyalások
mostani washingtoni fordulója sem hozott lényeges előrelépést: a német vállalatok
és kormány által felajánlott 6 milliárd márkányi kompenzáció összege messze
elmarad az érintett zsidó szervezetek, lengyel, ukrán, orosz kényszermunkásokat képviselő
csoportok 30 milliárd márkás igényétől.
A Harmadik Birodalom közel 12 millió közép- és kelet-európai embert
foglalkoztatott a mezőgazdaságban, bányászatban, vegy- és acéliparban, az olcsó,
gyakran ingyenes munkaerőt felhasználva a háborús gazdaság munkaerőigényének kielégítésére.
A kényszermunkára hurcoltak egy részét Németországba vitték vagy a megszállt területeken
munkatáborokban, internálótáborokban, gettókban tartották, közel félmillió embert
koncentrációs táborokba zártak. Embertelen körülmények között, rabszolgaként
dolgoztak ingyen vagy minimális fizetségért, „munkaadóik” halálra éheztették és
dolgoztatták őket. Német cégek arra hivatkoznak, hogy a Hitler vezette rendszerrel
szemben nem sok mozgásterük volt, az igazság azonban az, hogy egyéni érdekek motiválták
őket, hiszen az ingyenes munkaerőből nagy hasznuk származott.
Ma körülbelül 2-2,3 millió túlélő, egykori kényszermunkás várja, hogy a német
kormány, biztosító társaságok, bankok és ipari üzemek igazságot szolgáltassanak.
A felajánlott, humanitárius alapba befizetendő összeg azonban olyan alacsony, fejenként
3 ezer márka, ami a mai német, átlagos egyhavi fizetés összegét is alig éri el. Ez
a szűkmarkúság azért is érdekes, mert egyéni keresetekre német munkaügyi bíróságok
a közelmúltban 10-15 ezer márka kártérítést ítéltek meg. 220 érintett német vállalat
közül a Siemens és a Volkswagen fejenként tízezer márkát fizet volt kényszermunkásainak,
további 35 cég átalányösszeget fizetne a közös kártalanítási alapba. A többiek
egyelőre kivárnak (húzzák a tárgyalásokat) és számolnak. Évente ugyanis a túlélők
10 százaléka meghal.
Melvyn Weiss, az egyik vezető ügyvéd a német fél „óriási csalódást” okozó ajánlata
kapcsán azt nyilatkozta: „A német delegáció többet ártott a német kormánynak és
a német népnek, mintsem gondolnák.” A kényszermunkások kártérítési igényeinek
méltánytalan rendezése kártérítési perek tízezreit eredményezheti, hátrányosan
érintheti nagy német vállalatok hírnevét, és árnyékot vethet az amerikai
- német gazdasági kapcsolatokra is. Melvyn Weiss leszögezte: Az amerikai Kongreszszus
kész, hogy jogi szabályozással könnyítse meg a kényszermunkások igényeinek érvényre
juttatását.
A zsidó, lengyel és cseh csoportok sajátságos módszert választottak igényeik kikényszerítésére:
amerikai lapokban olyan hirdetéseket tettek közzé, amelyek ismert német vállalatok
szlogenjeit tartalmazzák kényszermunkára utaló megjegyzésekkel. Például: „a Bayer
gyógyszergyár legkínzóbb fejfájása az embereken végzett kísérletek, és a
rabszolgamunka”, vagy „a Ford szeretné elfelejteni ezt a szerelőszalagot” (a
szalag mellett csíkos rabruhában dolgozó emberek láthatók). „Formatervezés. Teljesítmény.
Rabszolgamunka.” - a szöveg a Mercedes-Benz szokásos betűtípusával és formájában
szedve jelent meg a The New York Times-ban.